Szent helyek

A Hiroshima-trip záróakkordjaként Ise városba látogattam el, ami Osakától olyan 3 óra vonattal. Erről a kisvárosról tudni kell, hogy Japán ősvallásának, a shintonak a legszentebb helye, kb. az egész ország vallási központja található itt. Egészen pontosan két szetély van itt, egy "belső" és egy "külső" szentély. A kettő közül a belső szentély a nagyobb és a híresebb, itt található meg többek között a napistennő, Amaterasu esszenciájának egy darabja is, emellett van egy olyan része, ahová az egyszerű földi halandót be sem engedig. A szentély legszentebb részébe ugyanis csak a császár - aki praktikusan főpap is - nyerhet bebocsátást, és ő is csak évente egyszer megy oda, nagy ünneplés keretében. Ez a rész teljesen le van kerítve, nem is lehet belátni, csak az épületek teteje látszik ki a kerítés mögül.

Nara

Az erre a napra kitalált úticélunk Nara városa volt. Erről a helyről azt érdemes tudni, hogy Japán fővárosa volt olyan jó 1200 évvel ezelőtt, mielőtt Kyotoba vonult volna az udvartartás. Elég jelentős kulturális élet folyt itt ennek megfelelően, ebben az időszakban főleg kínai hatásra. Ezért aztán jellemzően az onnan importált ”új” vallás, a Buddhizmus került előtérbe, tele van az egész város régebbinél régebbi Buddhista templomokkal. Ma főleg ezekről híres, turistaszempontból is ezeket érdemes leginkább megnézni.

Közjáték: Isten hozta önöket a Temető Motelben

Erről végül külön bejegyzést írok, mert nem akarom egyik másik trip bejegyzés hangulatát se elrontani, főleg, hogy ezután is csupa jó dolog jón, meg emelkedett hangulat meg minden, de muszáj leírnom amíg friss az élmény, mert nem hittem el, hiába láttam. És ezzel az év vége felé blogtörténelmi pillanat, az első negatív bejegyzés következik. Már ha nem számítjuk a sörös-karamellcukrot, de az inkább „9es terv az űrből” szinten volt rossz, és nem „bekapcsolt lángoló láncfűrész a seggedben” szinten.

Az úgy volt, hogy a szállást interneten foglalom mindig. Van egy relatíve megbízható oldal – a relatíve szó csakis e miatt az élmény miatt került be a leírásába –, ahol van egy kereső, aminek megadhatod a paramétereit a vágyott szolgáltatásnak és az ez alapján kidobja a lehetséges jelölteket. Lehet hely, ár, szoba jellege, ágyak száma és még számos egyéb feltétel szerint sorba rendezni őket, de a csóró egyetemista leginkább a legolcsóbb megoldást keresi. Ez figyelembe véve a japán viszonyokat, még így is fejenként 6000 forint körüli összeg, de ezért jellemzően kapsz valami minőséget. Van kép, vannak értékelések, elég megbízhatónak tartottam a rendszert.

Egészen mostanáig…

Szarvas, Kamisama, viziszentély

A nap egyetlen eseménye a Miyajima nevű sziget meglátogatása volt. Ez még szintén Hiroshimához tarozik, de eléggé távol esik a fő csapásiránytól – ezért nem is érintette a bomba, szerencsére.

Az odaútra több lehetőség volt, példának okáért egy kb. másfél órás villamosozás után egy komp. Ez ugyan ingyen lett volna a kombinált bérletünk menősége okán, de megakadt a szemünk a sétahajókázás opción, aminek ugyan megkérték az árát, de megérte. Végigvitt a hajó a ”folyón” egészen a tengeröbölig. Azért tettem a folyót idézőjelben, mert Hiroshima túlképp egy ilyen széles sziget – pont ezt jelenti a neve –, és ami folyónak tűnik, azt nehéz elválasztani a tengertől. Jó volt az időnk, ezért értelme is volt kimenni a a fedélzetre és figyelni ahogy felbukkan a sziget szép lassan.

Hiroshima, első rész

Amelyben arról lesz szó főleg ami kb. mindenkinek és a kutyájuknak is eszébe jut erről a szóról. A háború előtt egy random nagy iparváros volt, fontos hadászati kikötővel és pár műemlékkel, de ha nem történik itt valami 1945 augusztus 6. napján, akkor valszeg most se kapná fel erre a szóra több ember a fejét mint arra, hogy Niigata, Ishikawa, vagy éppen Kobe (tegye fel a kezét az a nem japános érdeklődésű olvasóm, aki a Kobe-marha kivételével bármit tud erről a városról).

De ne szaladjunk ennyire előre, odáig el is kellett menni valahogy.

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, hatodik rész: Szereted Tea Szertartást? Második rész: A Szertartás Visszavág

(A blog leghosszabb című bejegyzése lett ez - legalábbis addig, amíg át nem rendezem majd időrendben őket október elején, amikor el fog tűnni az "elveszett bejegyzés" titulus. Időpont: április 27.)

Igen, megint teaszertartani voltam. Ezúttal az egyik ismerős ismerőse hívott meg hármunkat erre, aki ilyen vérprofi szinten űzi ezt, és felajánlotta hogy szerény tiszteletdíj ellenében tart nekünk ilyet. A cuccra egy lakásban került ráadásul sor, aminek volt ilyen külön sarka elkülönítve erre a célra. A fő attrakció azonban nem ez volt, hanem hogy ruhákat is kaptunk, a lányok rendes kimonót - öltöztették is őket egy órán keresztül - én meg ennek a kevésbé bonyolult férfiváltozatát. 

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, ötödik rész: Body movin'

(Június 23)

Szerveztünk hirtelen felindulásból sportnapot. A dolog úgy indult, hogy eléggé meguntuk azt, hogy mindig "csak" a születésnapokat ünnepeljük meg iszunk a havi rendszeres hepeningeken - nekem mondjuk ezekkel se volt semmi bajom, de a változatosság gyönyörködtet -, és kitaláltuk hogy akkor a havi eseményt alakítsuk át sportnappá. El is kértük használatra az egyetemi sporttermet, szétdobtuk 3 csapatra a népet - voltunk vagy 30-an akik jönni akartak szóval ez elég volt szinte bármihez -, aztán nekiálltunk. Persze, mint mindent errefelé, ezt se lehet "csak úgy" hűbelebalázs módjára csinálni, komoly szervezés állt mögötte. Ki lett találva előre, hogy milyen csapatjátékok lesznek, azokat milyen sorrendben és időintervallummal fogjuk lezavarni, sőt, előre ki lett találva a pontozás, és persze a díjak is a dobogósoknak (igen, továbbra is 3 csapat volt csak). Szóval nem bíztunk semmit a véletlenre.

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, negyedik rész: "Paprikáskrumpli evőpálcikával"

(Ez kérem a legeslegrégebbi elmaradt bejegyzés. Igazából lövésem nincs, miért nem írtam meg annó, talán a karácsonyt megelőző időszak kissé zsúfolt lehetett, és úgy voltam vele hogy "majd később", de aztán ez a később nem jött el valahogy. December 9.-e. Égek mint a Reichstag)

Szóval az úgy volt, hogy volt egy ilyen "nemzetközi karácsonyi party" elnevezésű esemény itt a városban, amiben az egyik ismerősöm - konkrétan az előttem itt az országimázst építő magyartól megörökölt hölgy - ilyen rendezői státusszal bírt, és beszervezett engem is. Ezt az eseményt az idézte elő, hogy valamiért az a kényszerképzete támadt, hogy én tudok főzni. Ez azért lett fontos pont, mert az esemény nemzetközi jellegét az adta, hogy csomó országból jövő csomó ember vesz részt rajta, és mindegyikük

a) énekel valami népére jellemző dalt

b) táncol valami népére jellemző táncot

c) főz valami népére jellemző ételt.

Namost én bár egyedülélőként csak ilyen megélhetési szakács vagyok, de amit a másik két kategóriában nyújtok, annál még ez is jobb. Meglehetősen jó gyerek voltam, életem egyetlen intőjét azért kaptam, mert az új énektanár meg volt róla győződve, hogy direkt énekeltem hamisan. Ami pedig a táncot illeti, szerintem az is autentikusabb tánclépéseket produkál akibe belevezetik a kettőhuszat. Maradt tehát a főzés.

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, harmadik rész: Elonszenesedés

(Feltámasztjuk a célegyenesben ezt a régi rovatot, ugyanis mostantól kb. jövő hét közepéig régi adósságokat törlesztek. Erről pl. totál nem gondoltam, hogy nem született róla bejegyzés, mivel elég komoly és érdekes dolog volt...csak azzal tudom magyarázni, hogy időben nem sokkal a nagy tavaszi egyhetes utazás után történt, amikor is valszeg annyira belefáradhattam az írásba, hogy úgy voltam vele hogy majd megírom később...aztán ez lett belőle. Az időpont április 4-5)

Gunma - a prefektúra ahol vagyok - eléggé ismeretlen a nagyérdemű előtt. Én konkrétan azt hittem idejövetelem előtt, hogy egy várost hívnak így. Ennek oka, hogy nincs igazán híres nagyváros vagy művészetileg-kereskedelmileg-történelmileg fontos dolog errefelé, és a tengertől is eléggé messze esik. Ami azt illeti, a japánok se tudnak róla túl sokat. Van azonban pár dolog amiről híres. Ide tartozik a yakimanjuu, ami egy süteményféleség, a daruma, ami az újévkor vett vörös színű bábú, valamint az, hogy a zöldségek kifejezetten finomak. Ja, és az onszen. Ebben a térségben nagyon sok és nagyon híres onszen van, ezért járnak erre sokan nyáron, vagy épp egyéb fürdőszezonokban. Az onsen alapjairól egy korábbi bejegyzésben már volt szó, ezért ettől most eltekintek. A tavaszi szünet utolsó napjait kihasználva elmentünk ugyanis páran a leghíresebb onszenfaluba, Kusatsuba. Ez a hegyek között található kis falu, jó magasan van ezért némileg hűvösebb itt a levegő, és tele van melegszünk forrásokkal. Ide érkeztünk meg úgy 2 óra autózást követően.

Sokadszorra is apróságok

(Minden nap új bejegyzés? What sorcery is this? 3 hetem maradt, sok az elmaradt bejegyzés amit pótolni kell, és most ezen a héten kivételesen ráérek mert a záró pszeudó-szakdogámat kéne írnom, és bármilyen elterelést szívesen fogadok)

Mivel - legalábbis az augusztus óta eltelt időszak tekintetében - sikeresen beértük a jelenkort, ezért némileg össze akartam foglalni, hogy mi a helyzet most errefelé, hogyan tovább, mire lehet számítani a következő 3 hétben.

"300", avagy "THIS! IS! ISHIKAWA!!!!", Második fejezet

Buszra szállva reggel visszaindultunk Kanazawába, a megyeszékhelyre, hogy itt újra összetereljék a 300 embert és megkapjuk a második körös családjainkat. Az elképzelés az volt, hogy az első körben a vidéki életmódot és prefektúra természeti meg hagyományos értékeit ismerjük meg, aztán innentől kezdve a prefektúra legnagyobb városában lennénk. A város különlegessége, hogy a háború szerencsére egyáltalán nem érintette, ezért rengetek történelmi épület maradt fent.

"300", avagy "THIS! IS! ISHIKAWA!!!!", Első fejezet

A vonatra szállásnál elkezdődött az élmény gyakorlatilag, ugyanis ezt is fizették, így egy év után végre volt lehetőségem gyorsvonatra ülni. Ezt eddig azért hanyagoltam mert a sima vonathoz képest kétszeres ára van, bár tényleg ég és föld. A sima vonat minden bokornál megáll és kb. a 3as metróhoz hasonló üléselrendezéssel bír, ez a készség meg kb. repülő szintű kényelmet nyújt, és ez már tényleg csak olyan helyeken áll meg, ahol emberek is laknak esetleg. A vonaton rögtön össze is futottam egy vietnámi lánnyal aki szintén a táborba tartott, úgyhogy az út sem telt unalmasan. 

"I pad"

Folytassuk akkor a kalandozást. Szóval délután fél5 tájban a többiekkel elrobogott a busz a távolba, én meg néztem ki a fejemből és azon kezdtem agyalni, hogy mit fogok kezdeni másnap reggel 8ig, a vonatom indulásáig egy totál ismeretlen városban. Persze, mindezt megelőzően eszembe jutott, hogy esetleg foglaljak szállást, de az a szomorú helyzet, hogy ez egy nyaralóövezet, mintha kb. Balatonalmádiban akarnék olcsó szálláshoz jutni. Ezért aztán úgy voltam vele, hogy odamegyek és "majd lesz valahogy". Életemnek számos nehéz szakaszán segített már át ez a taktika, reménykedtem benne hogy most is így lesz.

INGLIS, DUJU SZPíKIT???? Part 2.

A drámai késleltestés szabályainak engedve nem folytatjuk most az előző bejegyzés kliffhengerét, hanem más vizekre evezünk. Egy régebbi bejegyzésben szó volt már arról, hogy milyen szerepet is tölt be és milyen szinten van itt az angol nyelv úgy általánosan. Most ezt folytatnák egy csokor új felfedezettel. Ezeknek közös elemük, hogy az előzőekkel ellentétben nyelvtanilag nincs velük baj, cserébe nagyon furán/groteszkül hatnak azon a helyen ahová kerültek, és el nem lehet képzelni, mi volt a szándék a megalkotásukkal.

Ein Strand

Voltam tengerparton. Azért teljesítmény hogy egy szigetországban ehhez majdnem egy év kellett, de tessék az erőfeszítést méltányolni! Aki ránéz Gunma térképére az láthatja, hogy bizony mértanilag úgy van a megye belőve, hogy a lehető legtávolabb legyen a tengerparttól, szóval ez is közrejátszhatott a dologban.

Meg persze azt is figyelembe kell venni, hogy a 60-as évek kemény iparosítása és a gazdasági fellendülés közepette arra senki se gondolt, hogy a nagyvárosok - amelyek jelentős része az óceánpartra épült - körüli vizekre valahogy vigyázni kéne. Ezért aztán a óceán felőli oldal kb. nyaralási szempontból alkalmatlan, az ipari létesítmények és az egymást érő kikötők miatt nem nagyon van lehetőség meg akarat arra, hogy belemenjen az ember. Épp ezért mennek az emberek nyaralni Okinawára, ami egy, a főszigetektől távol, délre lévő trópusi szigetcsoport (kb. ez a japán Hawaii), vagy, a kevésbé gazdagok Japán másik, Ázsia felé eső oldalára. 

Kabócaének idején

Megjöttem a bő egyhetes vándorlásból, úgyhogy tessék örvendezni, most egy ideig bőven lesz anyag! Meg is kapjátok első körben a - éljen a kronológia - az utazás kellős közepén tett látogatásomat Shirakawa-go faluba. Azért ezt, mert abszolút nem kapcsolódik semmi máshoz, és így anélkül tudok róla beszélni, hogy bekezdéseket írnék arról, hogy mit is csináltam pontosan egy héten keresztül. Az majd később :D

Shirakawago, szóval mi is ez?

Nagyot villantani

(időponthoz szorosan nem köthető bejegyzés, az apropója május 31)

Nesztek, kaptok kultúrát.

A japán furcsaságok és kulturális sajátosságok eléggé felkapottak a médiában. a Fűrész-szériát megszégyenítően véres, vagy egyenesen pornórajzfilmek, idióta vetélkedők ahol az emberek megpróbálnak a fejükre ejtett lábosokkal célbafejelni, az angol nyelv összes szabályára fittyet hányó feliratok, rákízű sütemények. Vannak azonban ezeknél kevésbé felkapott, de nyugati agynak legalább ennyire nehezen felfogható képződmények. 

Tanabata Fesztivál

(július 6)

Utólag visszatekintve ez volt a korai nyár utolsó szabadban elviselhető hétvégéje, ezért külön jól jött hogy erre a napra esett a nyár legnagyobb eseménye, a Tanabata Fesztivál. Ennek van valamiféle alibi hagyománya persze, hogy miért is rendezik meg, de a lényeg mostanra már bőven nem ez, hanem a jól bevált japán fesztiválhangulat. 

A dolognak egy különlegessége azért mégis van, lévén hogy mindenki Yukatába öltözve vesz rajta részt. A yukatáról azt kell tudni, hogy az átlag külföldi számára első ránézésre megkülönböztethetetlen a kimonótól, vagy legalábbis attól a képtől, ami a kimonóról él bennünk. Az alábbi csoportképen lehet megfigyelni, hogyan is néz ki.

Nagashi soumen!

(július 16)

Amikor először hallottam erről, azt hittem hogy ez egy vicc. Ehhez hozzájárult az is, hogy eléggé szürreális humorral operáló sorozatban került elő, nagyon abszurd környezetben, és erősen torzítva.  Amikor rendszeresen bukkantak fel a történetben szarvassal birkózó iskolaigazgatók, a go-t és a focit egyesítő elképzelt sportok, valamint kecskeháton lovagolva iskolába érkező diákok, akkor joggal feltételeztem, hogy egy csúszda módjára felállított bambuszcsőben úsztatott főtt tészta se normális dolog. 

Pedig de. 

A nagy hö-hö-hö hőség

(valamikor július végén-augusztus elején)

Meleg van. Nem kicsit, nagyon.

Persze ezt most pont jókor mondom, ha a híradásoknak hinni lehet, otthon is 40 fok körül tendál a hőmérséklet. Én is éltem már át az otthoni száraz meleget. De ami itt leledzik, az nagyon más.

Az egy dolog hogy meleg van folyamatosan. Ehhez hozzá lehet szokni. még ANNYIRA nem is a forrósággal van a gond. Jó 35 fok simán van, de 40 már szokatlan, ha nem is ritka. A probléma nem ez, hanem az a miazma, ami itt a levegő helyét átveszi július közepétől.

Elég rendes esőzések voltak itt ugyanis az elmúlt 2 hónapban, és ennek eredményeképpen a páratartalom felszökött az egekbe. Mindezt valami fehér ember számára elképzelhetetlen módon tette, amit most megpróbálok érzékeltetni. Azt hinné az ember ugyanis, hogy a magas páratartalom csak zárt, zsúfolt helyeken alakulhat ki, pl lakás, dzsungel, etc. Sajnos ez nem így van, egy nyílt mező közepén lévő szellős városban is ki tud alakulni ez az állapot. 

Challange accepted!

(augusztus 5)

Ha már sikeresen a tanulmányokra fogtam a blog ideiglenes tetszhalálát, nosza, beszéljünk egy kicsit a vizsgákról, meg az ezzel járó mizériáról. 

Szóval az úgy volt, hogy nekem igazából ANNYIRA sok tétje nincs az itteni tanulmányoknak. Legalábbis alapvetően így volt, lévén hogy a krediteket semmilyen módon nem tudom elszámoltatni otthon. Ennek ellenére azért próbáltam nem ellazulni a dolgot az alábbi körülmények miatt:

- Ha már ösztöndíjat tolnak alám, akkor elég hülyén venné ki magát ha épphogycsak átmennék mindenből.

- Azért büszkeség is van a világon

- Gondolnom kellett arra, hogy az én itteni teljesítményem alapján ítélik majd meg a magyar diákokat, és esetleg ez aktívan kihathat arra, hogy hogyan fognak egy esetleges későbbi pályázóhoz viszonyulni fognak. Úgyhogy az elődeim meg az utánam jövő iránti tiszteletből is úgy gondoltam, azért próbáljuk már meg a maximumot kihozni ebből az egészből

- Végül de nem utolsó sorban, ha bármilyen formában esetleg felmerül az, hogy én ide visszajöjjek, akkor nem árt a tanárokkal jóban lenni meg valami értékelhető track recordot hagyni magam után.

Fény az éjszakában

(megjegyzés: mivel a legfrissebb élménnyel kezdtem tegnap, ezért jobb híján úgy tömöm be a 2 hónapos lyukat, hogy visszafelé haladok egy ideig, szóval mostantól a köv. 10 bejegyzés egyre régebbi dolgokról fog szólni, de majd mindig az elején jelzem, hogy ez most éppen mikori dolog)

(augusztus 10)

Ma megint tartottunk egy kisebb összejövetelt a koleszban, aminek az apropóját két dolog adta. Egyrészt most, hogy véget ért a suli és ezzel a vizsgák is (erről bővebben egy későbbi bejegyzésben), az emberek - legalábbis a cserediákok elkezdenek hazaszállingózni. Ezért aztán amíg mindenki ittvan, akartunk tartani egyfajta búcsúeseményt. De mivel úgy alakult, hogy a legtöbb, a szervezéssel általában életvitelszerűen foglalkozó egyén kreditfarmolási célzattal egyhetes intenzív nyári kurzust vett fel (igen, itt ilyen is van. Ha feláldozol egy hetet a nyári szünetedből, egy csomó kreditet kapsz), ezért hirtelen szervező nélkül maradt az esemény. Na itt nem egészen tisztázott körülmények között rám lett testálva a dolog. Nem igazán tudom az okát, lehet hogy gyárilag ilyen bizalomgerjesztő fejem lehet, mert rendszeresen tapasztaltam már - nem csak itt Japánban - hogy valahogy mindig bevonzom az ilyen szervező meg felelős egy egyéb mindenes feladatköröket, lehet hogy pályát tévesztettem és isteni con-man lenne belőlem :D

Hegyező

Na kéremszépen feltámasztjuk a blogot csipkerózsika álmából egy elég magasröptű témával. Nemrég ugyanis sikerült eljutnom a Fujira.

Ez a hegy a cseresznyevilág, a szamurájok és a gésák után talán a legnagyobb országjelképnek számít. Ebben az is segít, hogy az ország legmagasabb hegye (3700 méteren hagyja abba a növekedést), és jó időben messziről is elég jól látható, jellegzetes alakja van. Biztos látta már mindenki, ez az a hegy amit level 2. óvodás rajzol: már túl menőnek érzi magát, ezért odahagyva a "hegy = hegyesszögű vagy tompaszögű háromszög azt' jó'van" Remrandt-i magasságokba ívelő iskolát és nagy kreatívan egy vízszintessel levágja a hegytetőt (hogy odaférjen a godzilla). Naszóval, a Fuji is ezt a "csészés-puding" iskolát követi. Vulkanikus hegyként nem túl bonyolult a felépítése, az alján megindul egy ilyen bő 40-45 fokban felfelé, aztán ezt tartja egészen a kráterig. Először jártam vulkánon, nem igazán tudtam mire számítsak, a lávafolyamok kicsit túlzásnak tűntek mondjuk. Még akkor is, ha a híradások szerint nem elképzelhetetlen egy kitörés a következő néhány évben, ami azért para, mert a jószág utoljára valamikor 130 éve tört ki, és bár azért odébb van a nagyvárosoktól, azért tud károkat okozni, arról az életre szóló élményről nem is beszélve, amikor baktatsz békésen felfelé és szembejön a láva. Amúgy, ti tudtátok hogy a lávában nem lehet elsüllyedni? iszonyatos kínok között égsz szénné ugyan, de ezt a tetején lebegve teszed. 

Kizökkent idő

Kérem a tippeket. Hol található az alábbi épület?

  

Ételjel

No akkor, eme jeles évforduló alkalmából újraélesztem a járművet az egyhónapos rádiócsend után! Kicsit elszaladt a gépszíj az egyetemmel, nem is arról van szó, hogy tanulni kellene (egyetemről beszélünk azért!), hanem hogy szinte minden órára heti rendszerességgel elvárnak valami beszámolót, házidolgozatot, fogalmazást, kiselőadást, etc. Szóval elég jelentős időm ment el mindennap azzal, hogy írok, ráadásul japánul, és ezután időm, de kedvem sem volt igazán írni, szerintem érthető hogy miért :) Összecsapott bejegyzést meg nem akartam írni csak azért, hogy legyen, de most már belerázódtam a rendszerbe, úgyhogy mostantól - pótlólag és folyamatosan - lehet megint irományokra számítani. Legalábbis a terv ez.

Iskolapad 2.

Azért még mindig meg tudok lepődni. Ti gondoltátok volna, hogy van a világnak olyan szeglete, ahol az "Ice, ice, baby" nem mond az embereknek semmit?

Kitavaszott ugyanis itt teljes erővel, ezért tegnap délután órák után kitaláltuk, hogy leugrunk az egyetemi kisboltba fagyiért, - errefelé ezt "ájszü" néven emlegetik, ősi japán szó - én meg teljesen automatikusan elkezdtem dúdolni a klasszikust. Meg is kaptam az tipikus, csendes őrülteknek járó nézést a többiektől, hogy ez mi, és hogy magyar dolog e. Egy nagyon rövid másodpercig elgondolkodtam annak a kultúrtörténeti vonatszerencsétlenségnek a lehetséges kimeneteleit, amik abból fakadhatnak, ha én hazánk fiának tüntetem fel a világ legfehérebb repperét, de azán ez ellen döntöttem. Elmagyaráztam, meg is mutattam nekik a vidót, életre szóló lelki sérüléseket kreálva ezzel, de tetszett nekik!!!

Most kérek mindenkit hogy képzelje el azt a világot, ahol egy rakat huszonéves ázsiai csaj Vanilla Ice táncos rohamai láttán a "menő" kifejezést használja teljesen őszintén.  ("恰好いい!!!!" volt a pontos reakció)

Iskolapad 1

Jöjjön akkor az igért beszámoló az órákról kicsit részletesebben. Egybeveszem a hétfőt és a keddet mert hétfőn egy óra elmaradt, ezért önmagában a másikról írni elég rövid bejegyzést eredményezett volna.

Kommunikációelmélet ugyanis nem volt hétfőn, ezért csak a késő déluátni alkotmányjog óra volt megtartva. Ez alapvetően hasonló ahhoz, amit  már lehallgattam előző félévben, de ez komolyabb, részletesebb. 

Meglepetések

Először is játékos képrejtvényünk: Keresd a hibát az alábbi képen! 

Egy random bolt (talán fotós, de lehet hogy csak kereteket árultak, nem tudom) kirakatát fotóztam le.

Hajtás után a megoldás egy közeliképen!

Tárgyalok

Kezdem átlátni a félévemet, úgyhogy összehasonlítási alapnak gondoltam írok erről is pár keresetlen szót.

Alapvetően itt az egyetem nem egyetlen kar, hanem egy eléggé nagy területen belül elszórt épületekkel nyújt szolgáltatást különféle karokkal-szakokkal. Nekem alapvetően a hozzáértésem a japán nyelv és kultúra lenne, de ezzel az az alapvető probléma, hogy itt ilyesmi nincs. Kilőve az olyan "ehhez aztán tényleg semmi közöm" szakokat mint a kémikus, orvosi, építészet, két nyilvánvaló választás maradt: A tanárképző, illetve az "információs-társadalom" szak. Az egyetem engem az utóbbira vélt alkalmasnak, ezért alapvetően ide vagyok beosztva. Node. Mivel ők is tisztában vannak vele, hogy csak egy évig vagyok itt, és diploma vagy bármi egyéb ebből ugye nem lesz, ezért konkrét tanterv helyett meg vagyok áldva egy táblázattal és két-három vaskos füzettel, amelyek tartalmazzák az összes létező tárgyat amit itt az egyetemen nyújtanak. Ehhez megkaptam használati utasításnak, hogy "azt veszel fel, amit csak akarsz".

Virágozzék minden virág!

Először is: elnézést a szokatlan szünetért, a héten elkezdődött az új félév és tárgyfelvétel volt, amelynek keretében - hogy rájöjjek, mit érdemes felvenni, ugyanis cserediákként kb. azt veszek fel, amit akarok, semmilyen kötött tanrend nincs - beültem majdnem az összes érdekesnek hangzó órára, ami meglehető idő és energiabefektetés volt. Mostantól igyekszem visszatérni a "3 naponként egy bejegyzés" ritmushoz, anyag van hozzá bőven egyelőre!

Szóval jöjjön most a már régóta beharangozott cseresznyevirágzásos történet!

Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", hetedik fejezet

Égigérő paszuly japán módra

Végrevégre végre! Nagyon korán kellett kelni hozzá, de végre itt vagyunk!

 Ez kéremszépen a már többször emlegetett SkyTree, amely a maga 634 méterével a világ legmagasabb önmagában - azaz külső megtámasztás nélküli - tornya. Erre a megkülönböztetésre azért van szükség, mer van Dubaiban egy 800 méteres épület, amely elviszi előle a világ legmagasab épülete címet. Azért én nem panaszkodom. 

Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", hatodik fejezet

Belvárosok

Megint Tokyoban, a változatosság kedvéért viszonylag egészségesebb alvásmennyiség után elindultunk a belváros irányába, hogy ennyi kulturálódás után kicsit a város modernebb részével is szembesüljünk. Kezdésnek rögtön bementünk Shibuyába.

 Amikor Tokyo belvárosát mutatják, akkor rendszerint ezt a környéket szokták mutatni, itt van ugyanis az a bizonyos háromszög-forma kereszteződés, amit jellemzően felülről mutat a kamera annak illusztrálásaképp, hogy mennyi ember jár errefelé. Sajnos ez alulnézetből messze nem ilyen látványos, nincs semmilyen magaslat ahonnan be lehetne látni az egész teret, és hétköznap reggel lévén nem is igazán volt errefelé sok ember. Az alábbi videón azért megpróbáltam érzékeltetni, milyen az, amikor megindulnak az emberek a zöld jelzésre. 

Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet",ötödik fejezet

Reggeli!

Már többször említettem, hogy mennyire furán kezelik errefelé a kenyeret, és annak minden lehetséges válfaját. Az nem igazán fordul meg a fejükben, hogy sima kenyeret egyenek reggelire, viszont az összes létező ízesítést, formát és fajtát kitalálják. Az aznapi reggelit az egyik, az állomáson lévő panyasanban vett cuccokkal ütöttük el, az alábbi két kép segíthet tisztába kerülni a választékkal. Zöldteás pogácsák, édesbab és sakuraízű töltelék, macifej-süti, Curry-kenyér és a mindent uraló melonpan. És az itt kapható változat zöld volt és dinnyeízű!

Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", negyedik fejezet

 "Különös Osaka volt..."

Másnap reggelre kissé helyreállt a világ rendje, ezért az előzetes tervek szerint átmentünk Osakába. Ez a Kyototól fél órára lévő város 3,7 millió lakossal az oszág harmadik legnagyobb városa...már ha Yokohamát számoljuk, ami igazából Tokyoval összebúrjánzott az évek során, és elég nehéz önálló városként tekinteni rá. Bár történelmi jelentőségű, régi város, de fejlődését és jelenlegi helyét a gazdasági virágzásnak - még a 60-as években - köszönheti, ezért - főleg Kyoto után - egy nagyon modern világváros hangulatát kelti. Ellentétben Kyotoval, ahol az eltöltött két nap nagyon kevésnek érződött, Osakában ez az egy nap is elég volt, amit igazából nem tudtunk megnzéni, az sem az időhiánynak, hanem az pocsék időjárásnak róható fel, de erről majd később. 

Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", harmadik fejezet

És ha elindul a vonat...

Shinknsen, shinkansen! Az a bizonyos "repülő vonat" amiről annyit hall az ember. 

 

Hát, ez kb. olyan, mintha repülőre szállna az emer. Egyrészt azért, mert a nettó minimálbért kicsitvel meghaladó összegbe kerül egy oda-vissza trip rajta Kyotoba, úgyhogy nem leszek gyakori felhasználó, még akkor sem, ha tényleg praktikus: az alternatíva 8 órás vonatút, vagy 10 órás éjszakai buszozás lettvolna, és ezek igazság szerint ANNYIVAL nem olcsóbbak (az éjszakai busz fele ennyi, a vonat a kettő között valahol). 

Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", második fejezet

Toronymagasan első

Kevésbé lehet annál klisésebb az ember, hogy a Tokyoban töltött első napján a Tokyo-tornyot nézze meg, úgyhogy ezt nyilván nem lehetett kihagyni!

Magáról az épületről egy külön bejegyzést is tudnék írni, olyannyira, hogy egy sulis project keretében annó már írtam is, akit komolyabban érdekel ennek az építménynek a története, az itt olvashatja el:

http://japanfelderito.hu/mult-jelen-jovo-%E2%80%93-egy-varosszimbolum-evolucioja/

Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", első fejezet

 Prológus

Szóval az úgy volt, hogy a tavaszi szünetet kihasználtam arra, hogy kicsit kimozduljak szűkebb értelemben vett lakókörnyezetemből. Mert az oké, hogy itt vagyok lassan fél éve, de havi rendszerességű Tokyo trippeken és a környező városok megjárásán kívül nagyon sokat egyelőre nem tudok felmutatni turisztisztika terén. Na, ezen akartam most változtatni.  Egyrészt itt a tavaszi szünet, ennyi időm egyhuzamban most nyárig nem lesz. Másrészt az utazás apropóját adta, hogy kijött meglátogatni engem régi jó barátom, Amcsi egy hétre, és hát akkor nyilván már utazni kell, hogy minél többet megtapasztaljon a helyből. Úgyhogy most egy hétig vendégszerepelni fog itt (köszönj szépen az olvasóknak). Persze mint a személyiségi jogok nagy tisztelője, előre meg nem kérdeztem, hogy akar e itt szerepelni, úgyhogy így járt :)

Tadaima

Hazaértem.

Mivel irgalmatlan mennyiségű élményt akarok megosztani, cserébe keveset aludtam az elmúlt héten (talán kiátlagolható 6 órára, de nem biztos), ezért ma már nem érzek lelkierőt az első nap kitárgyalására. Bár csalhatnék, és vehetném eső napnak azt, amikor este felutaztam Tokyoba és megszálltam a reptéren :D Cserébe inkább egy kis tízer, hogy miről lesz szó a jövő héten, kb. minden nap egy új bejegyzéssel:

- Tokyo 350 méter magasból

- Onszen-fürdő a tenerparton
- koromsötét labirintus egy tepmlom alatt
- Maid-cafe
- Cseresznyevirágzás
- Polipok, cápák, pingvinek és egy capibara
- Aranyborítású templom
- 350-nel repesztő mágnesvasút
- kimonós lányok

és még számtalan egyéb....

Tessék hangolva maradni. 

It's ALIVE, it's ALIVE!!!!

Szörnyet alkottam.

Kicsit bővebben, olyan érzésem van, mint a történetbeli dr. Frankenstein-nek (azt hiszem ez jó alkalom arra, hogy segítsek tévhitet oszlatni: a "Frankenstein" elnevezés soha nem a szörnyre utalt, hanem a doktorra, aki csinálta. A szörnynek soha nem volt neve.), akit csak hajtott a tudományos kíváncsiság az elektromossággal meg az emberi szövettel összefüggésben, aztán most rémülten figyeli, ahogy a szörny elindul a falu felé.

???

A blog történetének szerintem legrövidebb bejegyzése fog következni, de muszáj megosztanom, amíg még friss az élmény.

Valaki megkínált tegnap sör-karamella ízesítésű cukorral.

Gondoltam kihagyok egy sort, hogy ennek a gondolatnak legyen ideje besüllyedni a pszichébe.

Namost vannak olyan étel és ízhatások, amelyekre utólag azt mondja az ember, hogy "nem gondoltam volna, hogy jó íze lesz, de az lett"

Erről nem gondoltam volna, hogy jó íze lesz, és nem is lett. Valami embertelen borzalom. Az állaga vajkaramella, az íze pedig leírhatatlan. Karamellás felhangokkal kevert szobahőmérsékleten felejtett whisky-s  íze volt a sör jellegzetes keserűségével és a valami fura penészes ütőérzéssel.

Nagyon sok melonszódát kellett rá inni utána.

Ne próbáljátok ki. Sziasztok.

Száábiszü

Mondok három, egymástól teljesen független példát arra, hogyan kezelik itt a szolgáltatásokat. Tanulság nem lesz a végén, azt mindenki levonhatja maga, de tessék megcsodálni a helyzetet.

Babázás

Vasárap volt az egyik jelentős japán ünnep, a Hinamatsuri. Ez, bár alapvetően családi, zárt ünnep, de mégis sikerült részt vennem rajta, ugyanis egy áttételesen ismerős család meghívott magához, hogy nézzem meg a feldíszített baba-emelvényüket, aztán még sütivel meg teával is megkínáltak :)

Magáról az ünnepről pár keresetlen szót már szóltam a legutóbbi Tokyo-s bejegyzésben, most nézzük kicsit bővebben, miről is van szó.

Történetek a mikrofonból

 Egyre furább számok kerülnek elő karaokézés közben. És most nem csak arra gondolok, amikor kitaláltuk, hogy a - helyiek szerint legalábbis - enyhén koreai kinézetű, és ezért mindenki által "kimdzsong"-nak hívott japán sráccal közösen elénekeljük a Pet Shop Boys-os "Go West"-et, mivelugye hogy Japántól nyugatra Észak-kórea van. Bár ez is fura de vannak furábbak is.

A szintlépés fáj, avagy a manus kezének sorsa

Nem akartam ma megint írni de muszáj ezt még most ameddig van jobbkezem mert aztán nem lesz és nem tudom megírni és akkor majd csodálkoztok hogy mér szűnt meg a blog nagyhírtelen.

Szóval az úgy történt, hogy elmentem most megint kendózni egy kisebb (másfél hetes) kihagyás után. Ugyanis jórészt a hideg eltántorított a vándorúttól, kivéve azt az egy alkalmat, amikoris épp meglepetésszerűen karaokézni mentünk, és bizony amikor az a választás áll előttem, hogy vagy 20 perc fagyosszélben bringázás után kell csapkodnom másfél órán keresztül a levegőt, vagy tovább üvöltöm kórusban a józanul is csontrészeg kiállású szlovén haverral hogy "DIÁJOFDETÁJGEEEEEEER!!!!" akkor valahogy az utóbbi nyert. De most megint eljutottam a szent helyre, lángolt szívemben az elhatározás hogy bizony a célom az hogy jó legyek, és oly sok a harc, és a kűzdelem, de győőőőzelem vááár rááááám. 

Na, ennek meg is lett az eredménye.

Teszek rá diót

A jóval korábbi meggondolatlanságom most gyümölcsöt teremni látszik, az érdeklődő (vagy csak simán mazochista-perverz, a megfelelő aláhúzandó) közönség megfigyelhet engem Ma (kedd) este fél9kor a rádióihullámokon. Ez magyar idő szerint, ha még mindig 8 óra az időeltolódás, akkor délután fél2-t kellene hogy jelentsen.  Ehun a link ahol az internet csodájának köszönhetően a rádióhullámok eljutnak Maebashiból akár Celldömölkre is.
Jorosiku.

http://radio.maebashi.fm:8080/mwave

"Tokyo Monogatari" Negyedik fejezet

Kis kihagyás után megint feljutottam a fővárosba, úgyhogy folytatjuk a történet. Akik lassan - és jogosan - felvetnék, hogy biztos más is van itt a fővároson kívül, azoknak jó hír, hogy kb. egy hónap múlva áthelyezem magam az ország másik felébe! Sajnos ez pénz és szabadidő igényes, ezért igyekeztem eddig a hétvégeken is simán megvalósítható Tokyo-tripeket. 

Varázspálca

Rövid, összefüggéstelen bejegyzés következik, amelynek fő célja, hogy apropót adjon ahhoz, hogy az elmúlt hónapokban mindenféle éttermekben evett kajákról képeket postoljak.

Az eltelt majdnem 5 hónap alatt ébredt bennem egy újszerű tisztelet a pálcika, mint evőeszköz iránt, gondoltam megosztom az ezzel kapcsolatos gondolatfüzéreket. 

Szkúldéjz

A múlt pénteken megintcsak általános iskolásoknak mentem országismertetést tartani. 

Ezúttal kicsit más volt a rendszer. Aki emlékszik az előzőre, ott ugye én kaptam egy "standot" a tornateremben, és a gyerkőcök meg jöttek 8-9 fős csoportokban, volt kb 5. percem minden csoportra, és kizárólag analóg szemléltetőeszközök (úgy mint, kinyomtatott képek) által a rendelkezésemre. 

Nó. Akkor.

Sokan azt hiszitek, hogy én folyton csak eszem itt.

És ez igaz is.

Többnyire.

De most rájövelre kerültem hogy nem csak kenyérrel él az ember, meg cirkuszt és kenyeret és egyéb közhelyek, szóval most a "cirkusz" volt épp soron, volt szerencsém ugyanis megnézni egy amatőr Nó előadást.

Mi  is az a Nó? társasjátékos olvasóimnak: az az épület, amit a shogunban 1 aranyért veszel és egy pontot ér. Mindenki másnak az alábbit jelenti kb:

INGLIS, DUJU SZPíKIT????

Ezt már akarom egy ideje, de mindig volt valami aktuálisabb, ezért sose jutottam el idáig, meg amúgy is elég kommersz téma, amit körülbelül a szokolrádió is megírt már, meg egyébként is kicsit sztereotíp, de hátha valakinek újat tudok vele mondani, és úgy látszik ennek a mondatnak már sose lesz vége, úgyhogy kenjük.

Trololololol-lololo-lololo-hohohohoho

Most elmesélem, hogy szociológiai kutatás címén hogyan trollkodtunk a japán boltosokkal.

A dolog úgy indult, hogy - ezt szerintem már említtetem, bár régebben volt - járok egy órára, aminek a becsületes címe a "figyeljük meg az emberi viselkedést!". Ez az amit az öreg bácsi tart, és mindenféle viselkedéstan, meg kommunikáció, meg egyéb dolgok kerülnek elő benne.

Namost, ő kiadta, hogy előadást kell tartanunk csoportokba szedve. A Téma nagyvonalúan a "bánomisén, végezzetek valami viselkedéssel kapcsolatos megfigyelést".

Amikor már örülni se tudunk a másik kudarcának

Na ez megint olyan hogy ha nem éltem volna át, akkor nem feltételen hinném el, hogy ilyen létezik, de ez megint azt mutatja, hogy a világ sokszínű, és ez így jó.

Hétvégén ugyanis - többek között - bowlingozni voltunk. Életemben eddig kb. 1x bowlingoztam, ennek megfelelően egész szép eredménynek könyvelhető el a tisztes középmezőny, amit produkáltam, de nem ez a lényeg.

Arról, hogy miért ne gondolkozzunk túl sokat mesékről

Mai órán valami eltört bennem, vagy csak péntek volt és fáradt voltam, fene tudja :)

Lényeg hogy az volt az előírás, hogy csoportokra bontva mutassunk be egy régi mesét, mondjuk el a történetet. Mivel engem az Azeri lánnyal raktak egy tímbe, képzelhetitek, hogy mennyi közös meseélményünk lehetett, ezért a hófehérkénél maradtunk. 

Majd rólam szólnak a hírek, velem van tele a sajtó....

Szóval az úgy volt, hogy voltam a rádióban.

A dolog grandiózusabbnak hanzik, mint amilyen valójában: A "rádió" egy ilyen helyi sufniadó - bár nem teljesen, mert önkormányzati pénzből csinálják - ami heti 1x fél órában a Maebashiban élő külföldiekkel foglalkozik, meg olyan japánokkal, akik voltak külföldön, szóval értitek, ilyen multikultursokk-csenöl. A dolog apropója mindössze annyi volt, hogy a cucc nemrég indult, kb. 3 adást élt meg eddig, és ezt megelőzően a szervezők eljöttek többek között a mi egyetemünkre is terepfelmérni, hogy mennyire lenne igény ilyesmire. Ennek keretében elkérték mindenkitől a telefonszámát, aztán jó egy hónapra rá felhívnak hogy én ilyen érdekesnek látszó valaki vagyok-e és hogy akarok e beszélni az élményeimről. Háthogyafenébe ne akarnék, ilyesmit még úgyse csináltam! A végén még én leszek a helyi feketepákó, aki abból él, hogy fehér :D

Spenót

Villámbejegyzés, mert ezt muszáj.

Ma két óra között beszélgetünk páran az egyetemi társalgóban, és egyszercsak valahogy a spenótra terelődik a szó (meg ne kérdezzétek, hogyan. A legfurább módon szoktak a beszédtémák beúszni a tudathorizonton). Valaki épp nem tudta hogy ezt japánul hogy mondják, ezért angolul (ugye spinach) megkérdezte hogy ez most hogy, és valaki meg megmondta neki. Itt a történet véget kellett volna, hogy érjen.

De nem, mert az egyik japán lány felkapta a fejét a "Spinach" szóra, és hogy az mi. Mondtam, hogy a spenót angolul. Itt elcsodálkozott, mert hogy ő meg volt róla győződve, hogy a spenót angolul (idézem) "papay".

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói,második rész: Taiko

Ezzel megintcsak adós vagyok egy ideje, és ezen a héten olyan nagy heppeningek nincsenek (félévvégi teszteket írunk ezerrel többnyire), úgyhogy gondoltam folytassuk a pótlást. Ezúttal azt a délutánt porolom le virtuálisan, amikoris elmentem amatőr taiko előadást nézni egy közeli suliba.

Ez a japán kultúrának egy olyan eleme, ami harcművészet-animék-gésák-sushi négyesfogaton ugyan kívül esik, de azért van akkora nemzetközi ismert és elismersége, hogy ne legyinthessünk rá a "futottak még" billogozóvasunkkal, miközben a kedves kis kobei marhacsordánkat terelgetjük az információs szupersztrádát övező prérin. Ejha, ez a metafóra de kisiklott valahol útközben...

Lényeg hogy Taiko. Röviden: Emberek ütnek hatalmas dobokat. Jó zene. Ritmikus. 

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, első rész: Izakaya!

Az a helyzet, hogy lusta vagyok.

Ezt persze eddig is tudni lehetett, de a kedves olvasótábor ebből eddig kimaradt többnyire. Azonban decemberben valahogy olyan mértékben sűrűsödött be az élet körülöttem, hogy van kb 4-5 bejegyzés, ami már fejen készen volt, csak megírni nem sikerült őket. Talán a szemfülesebbek emlékezhetnek, hogy párszor tízerkedtem mindenféle "és most következik hamarosan..." jellegű beharangozóra, aztán nem következett. De most van időm, meg szomorú is az életem mert kint esik az eső és nem tudunk onsenbe menni, ezért most kaptok pótlást!

Megjött Daruma-papa!

Már megint fesztiválozás volt. Most éppen megtartották Maebashiban a hatsuichi-t (初市), tisztességes nevén az év első vásárát. Mivel többen ajánlották, hogy ez mekkora nagy szám, gondoltuk, megnézzük mi is.

"Tokyo Monogatari" Harmadik fejezet

Úgy alakult, hogy a hosszú szünetben 2x is jártam Tokyoban, bár mindkétszer csak egy-egy napra. És mivel mindkét trippek eléggé jól meghatározott fókusza volt, ezért úgy gondoltam összevonom őket. Bár a blogbejegyzések általános hosszát kitennék egyedül is, mi itt adunk a minőségi szórakoztatásra, és a Tokyo Monogatari hagyományainkra, amik mindig ilyen megabejegyzések szoktak lenni. Úgyhogy jó étvágyat!

Akemashite omedeto!

És itt a másik fele a boldog új évet-nek - ezt már elsején mondják. Ennek örömére beszéljünk egy kicsit arról, mit csinál egy átlagos japán ezen a napon!

Először is kimész reggel s postaládádig, ahol már ott várnak az újévi képeslapok. Ezek a nálunk régen divatos karácsonyi üdvözlőlapok helyi megfelelői, itt valamiért újévkor honosodtak meg. Tartalmilag semmi extra, szép cirkalmas szavakkal van rajta megfogalmazva az ilyenkor szokásos "sikerekbengazdagboldogújévet" slágerszöveg, de azért persze olyan is van, hogy valami személyeset is írnak rá. Lehet kapni ilyen előregyártottat a postán, ahol meg is mondják, hogy legkésőbb 26áig add fel, ha azt szeretnéd, hogy megérkezzen. Mivel én is kaptam, most megnézhetitek, hogy is néz ki egy ilyen: