"Tokyo Monogatari" Harmadik fejezet

Úgy alakult, hogy a hosszú szünetben 2x is jártam Tokyoban, bár mindkétszer csak egy-egy napra. És mivel mindkét trippek eléggé jól meghatározott fókusza volt, ezért úgy gondoltam összevonom őket. Bár a blogbejegyzések általános hosszát kitennék egyedül is, mi itt adunk a minőségi szórakoztatásra, és a Tokyo Monogatari hagyományainkra, amik mindig ilyen megabejegyzések szoktak lenni. Úgyhogy jó étvágyat!

 1: Tsukiji: ahol tényleg a hal adja a másikat

Amire már csak azért is szükség lesz, mert első utunk a Tsukiji-re vezetett

Ez kéremalássan Tokyo legnagyobb halpiaca. Iszonyatos embertömeg egy hatalmas helyen, fedett és szabadtéren egyaránt. Azt hiszed nálunk van tömeg a piacokon? Akkor próbáld ki ezt! Volt olyan kereszteződés, ahol konkrétan lépni nem lehetett, megálltál és nyomtak mindenfelől. Vásárolni nem könnyű, mert ehhez viszont meg kell állni, és ezt nem akarják a körülötted lévők.

Amúgy hangulatra nagyon más mint amit eddig láttam japánból, épp ezért volt nagyon érdekes. Iszoyat káosz, kiabáló emberek, szűk folyosók, irgalmatlan hal és egyéb darabok a földön és asztalokon (oké, a földön csak a feje volt, akit nem lehet megenni. DE egy tőkehalfej azért elég brutális tud lenni....) Hogy érezzétek a tömeget, ez a fotó már a viszonylag békésebb részeken készült - azért tudtam egyáltalán fotózni - és itt kifejezetten kevés most az ember. Ebből leszűrhető, milyen az, amikor sok :D

Mindent lehetett venni, voltak élő halak, már nem élő halak, előrecsomagolt, frissen vágott, fagyasztott, dobozolt, amit csak el tud az ember képzelni. Mindeközben a hatalmas tömegen időnként irgalmatlan módon átvágtak ilyen kiskocsik, amikkel az árusok szállították az árut. A kifelé mutatott japán udvariasságból itt nem volt semmi, az emberek lökdösődtek, a kocsisok is simán megállás nélkül vágtak keresztül a tömegen, "látja hogy jövök, majd félreugrik" alapon. Ki is volt írva, hogy ez nem turistalátványosság, ne fotózz. Nem is nagyon járnak ide turisták, én is csak azért kerültem ide, mert - a "fogadott anyukám" révén - volt egy ilyen buszos kirándulás külön ide - a japánok év vége előtt állítólag nagyon be tudnak vásárolni ilyesmiből - és ezért többek között 4, erre kiképzett nénivel mentem a piacra.

Pár ízelítő fotó azért lett a több órás kalandozásból:

Ráklábak, fagyasztva egy dobozban, csak úgy egymáson.

 

Megint rákok, ezúttal láb nélkül.

POLIP!!! Nem látszik a képen, de ezek hatalmas csápok itt. Nem tudom, akarok-e olyan víz közelébe menni, amiben ilyen van. brrr....pedig azóta megkóstoltam, és finom amúgy!

 

 Ez már egy viszonylag nyugalmasabb rész ahol üzletek is voltak, és kevesebb volt az ember is. Itt már dobozolva voltak a jóságok és megjelentek a tömény haldarabokon kívül az egyéb érdekességek.

Végül naná hogy nem jöttem el üres kézzel: Vettem kétféle édesszószós-szezámmagos pácol füstölt tonhalat (csodás onigiribetét lett belőlük), illetve édességnek édesbabot. Omnomnom.

2: "A" Sushi

Ezután jött a csoda. Ugyanis mivel vezetőim nagyon jól ismerték a környéket, elvezettek egy sushizóba a piacon, ami állításuk szerint elég híres és jó sushit adnak. Namost a dolog úgy nézett ki, hogy sorba kellett állni hogy bejussunk. Nem is keveset, majdnem egy órát, mert annyira teltház volt. Az emberek meg békésen vártak a sorukra, annak ellenére, hogy az épület mellett (!!!) volt még 2 másik sushizó, ahol senki nem volt. Itt érezni kezdtem, hogy ez valami különleges lesz.

Végre bejutottunk, asztal, az ilyenkor szokásos végtelen-zöldteával. A sushit kb. előttönk csinálták, szerencsére megengedték, hogy fotózzak:

 Irgalmatlan sebességgel rakják össze neked az ételt, állítólag több éves tréning, mire eljutnak ide. Pedig "csak" hal meg rizs...

Az eleve érdekes - de a helyi jobb éttermek sajátságos vonása emellett - hogy annyira specializált a hely, hogy összesen 3 féle szettet lehetett az étla...izé...étkártyán látni. Kikértem az egyik szimpatikusat, és nemsokára ezt tették elém.

Namost ez az a pont, ahol gondban leszek. Az érzéseket meg ízeket ugyanis nagyon nehéz szavakkal visszaadni. Azt tudtam, hogy jó lesz. Azt is, hogy más lesz, mint amit eddig otthon ettem. De ami az első harapás után ért, arra nem lehet szerintem felkészülni. És kezdve ott, ahogy ez ki tud nézni. Ez a fotó simán mehetne reklámnak, és nem azért, mert én olyan baromi jó fotós vagyok ,hanem mert enyire eladja magát az étel.

Mit mondjak? A kaja elfogyasztása után az életcélom lett hazatérés után egy lángszóróval felperzselni az összes japán éttermet kis hazánkban, hogy ne rontsák tovább a jó hírét ennek az ételnek azzal a szeméttel, amit adni mernek. Jó, nem voltam mindenhol, de friss halat szerintem még az egekig magasztalt Fuji étteremben (ami állítólag jóval drágább, mint ez volt) sem fakasztanak egy tenger nélküli országba, szóval szerintem megérdemlik.

Mert amit ez az étel - jelzem: hal és rízs - okozott azt nem lehet visszaadni. Kb a legfinomabb dolgok egyike, amit valaha ettem. Minden yent megért, pedig nem volt ocsó (magyar pénzben a fenti tál olyan 7000 forint, helyi viszonyokban ez olyan 1500 forintnak felel meg)

 3: Honganji, a fúziós templom

Ezt követően úgy gondoltuk, adunk a kultúrának és  megnézzük a közeli buddhista templomot:

Külön érdekessége, hogy abszolút nem japános, indiai-stílusban épült, ami meg is látszik rajta (duh!). A környék egyik legnagyobb és leghíresebb temploma. Belülről ilyen:

 Azért tűnik úgy mintha köd lenne, mert valami erős füstölőt égettek az oltár előtt. Volt egyébként valami papféle is, aki időnként énekelni kezdett (mint megtudtam, lehet ilyen felajánlást tenni és akkor elmond érted egy szutrát, ez ez volt). Belül ugyanakkor - a sok keleti elem mellett - meglepően nyugatos hatása volt az egész elrendezésének, volt pl. egy hatalmas orgona, ami amúgy baromira nem divat erre. Oké, a templomot a 20-as években építették újjá, valszeg ezért látszódik meg rajta kicsit a nyugati hatás is. Volt benne még egy ilyen is itt lent, ez valamiféle ünnepi alkalmakkor megszólaltatott függőleges dob:

 4: Panda,Panda,Panda

És most akkor egy gyors huszárvágással ugorjunk az egy héttel későbbi látogatásra, aminek egyetlen fontosabb momentuma az Ueno-park állatkertjének megfigyelése volt. 

Mindent összevetve azt kell hogy mondjam, hogy állatkertben mi is jók vagyunk. Kb. hasonló területen hasonló állatok, hasonló körülmények között. Ugyanúgy lehet a ketrescek közt barangolni, vannak hüllőházak krokodillal meg kígyókkal, nagy kifutón az oroszlánok meg az elefánt. Viszont a belépő nagyon olcsó volt, ezen meglepődtünk, már hozzászoktunk a drágasághoz, de ez kb. magyar árban volt. 

Ezzel együtt érdekes volt, a teljes fotósorozatért fécbukkra tessék menni, itt most az érdekesebb és szokatlanabb dolgok jönnek:

Fókákra én a budapesti állatkertből nem emlékeztem, igazából azon lepődtem meg, hogy ezek mekkora hatalmas állatok. A filmeken mindig olyan kicsinek mutatják őket.

Volt az egyik eldugott sarokban egy teljesen random pagoda, gondoltam megörökítem. Főleg, hogy az aljánál szabadon kóricált egy csomó madár (egy minimális fakerítés mögött)

Ilyet eddig csak fotókon láttam.

Az állatkert területének kb. 2/3-át ez a tó tette ki, voltak rajta hattyúk meg egyéb szárnyas jószágok. A lens flare-t eskü hogy nem utólag raktam bele :D

Nightmare fuel: Az ott egy kígyóbőr. Tessék összehasonlítani az emberekkel alant. Meg hozzátenni még jobbról meg balról egy kicsit, mert nem fért bele a képbe. Pedig a falnál álltam maxra kizoomolt fényképezőgéppel.

 

Rinrin és Shinshin az állatkert sztárjai, a két kedves pandamaci. Hozzájuk ilyen turnusokba lehetett csak bemenni, elsétálni az üvegablak előtt, aztán kimenni, mivel nyilván mindenki őket akarta látni. Ezért ilyen alacsony költségvetésűek a fotók, mert nem volt idő megállni és vacakolni a géppel.

Mit hallok? Hogy nem volt elég szó kajáról a bejegyzésben? Nesztek, Takoyaki, vagyis sültpolipos tésztagombóc fűszeres szósszal meg majonézzel: