Japánban járt az ősz, Negyedik fejezet: Kyoto (második rész)

A következő nap szintén Kyoto, némileg késleltetett indulással. Rá kellett ugyanis jönnünk, hogyan is működik a zuhanyzó. Ugyanis errefelé – a 2011-es katasztrófa óta legalábbis – komolyan veszik a spórolást, és csak akkor van melegvíz, ha megnyomsz egy gomobot egy – első látásra feleslegesnek tűnő – kapcsolótáblán. Végülis ez szerencsére megoldódott, és semmi sem akadályozhatott meg minket abban, hogy a város nyugati felében lévő Arashiyama kerület felé vegyük az irányt.

Japánban járt az ősz, Negyedik fejezet: Kyoto (első rész)

Kyoto, első nap. Bár az elindulás zökkenőmentes volt (8kor felszálltunk a shinkansenre ami lerakott minket jó 500 kilométerrel arrébb nem egészen 2 óra múlva), de mégis lett délután 1 óra körül, mire el tudtunk kezdeni várost nézni. Egyrészt eltököltünk a vonatállomáson elég sok időt. Egy új városba érkezéskor mindig végig kell menni a szokásos lépéseken: szerezni kell egy turistatérképet, ki kell deríteni, mi a preferált tömegközlekedés és szerezni rá kedvezményes napijegyet, szerezni kell mindenféle prospektust a látnivalókról meg az esetleges fesztiválokról és eseményekről. Mindez időbe telik, főleg Japán harmadik legzsúfoltabb, és belföldi turizmus szempontjából első számú városában, főszezonban. De végül túljutottunk mindenen, megkerestük a szállásunkat, ahol otthagytuk a csomagunkat, és belevetettük magunkat a város északnyugati csücskének felfedezésébe. Sokminden már nem fért bele, mivel a templomok ugye indokolatlanul bezárnak fél4-4 körül, de azért így is be tudtunk járni két templomot és a hozzájuk tartozó kerteket.

Japánban járt az ősz, Harmadik fejezet: Kamakura

A valamennyire pihentető Tokyo-i kabukis nap után – már ha az pihentető hogy aznap csak 10 órát mentünk némi megszakítással – ismét egy kicsit távolabbi város, Kamakura felé vettük az irányt. Történelmileg azt kell tudni erről a tengerparti kisvárosról, hogy jó 800 éve rendezkedett itt be az első sógun és udvartartása, és uralták Japánt jó 200 évig. Érdemes megjegyezni, hogy ennek a sógunnak semmi köze ahhoz, aki 1600 körül egyesítette az országot, és akire a legtöbben a „sógun” szó hallatán gondolnak (az ő sírját láttuk két nappal korábban). Viszont attól még elég jelentős történelmi korszak volt itt, és hagyott maga után kultúrát dögivel.