Reflexek

Próbálom nem elüttetni magam.

A helyzet ugyanis az, hogy itt megfordult a világ, az emberek az út másik oldalán mennek kocsival, gyalog, biciklivel. Mivel autót nem használok, ez nem lenne gond, node. Az hogy ők a másik oldalon mennek, azt is jelenti hogy a kanyarodási szabályok is másképp vannak. Itt amikor mit sem sejtve átmész a zebrán, nem balra hanem jobbra kell nézned először, hogy jön e valami. Ugyanakkor itt nincs "jobbrakisivbe" és balranagyivbe" sem, hanem ezeknek pont a forditottja érvényesül. Szóval útkereszteződés duplán vicces, jobbra magad mögé kell nézned hogy nem akar e valami veled egy időben bekanyarodni. Kell egy kis idő, amig az ember megszokja.

Bicikliút nem jellemző. Vannak a nagyobb utak, ahol a járda egy része el van különitve erre a célra, máshol csak egyszerünen ott a felfestés, hogy gyalogos és cangás is használhatja. A kisebb utcák külön viccesek, mert egyrészt nagyrészük egyirányú, másrészt a járda itt takarékossági okokból elmarad. Ami van helyette, az egy felfestett csik az úttest szélén, kb. egy ember szélességű, "azt ennyi, old meg"

Mondjuk ezt ellensúlyozandó az autósok előzékenyek és udvariasak, nem próbálnak direkt előtted átmenni, de mivel úgy tapasztaltam, ez kis hazánkon kivül általános, nem is lepődtem meg igazán.

Mindezeket leszámitva a biciklizés a legjobb és legköltséghatékonyabb módja itt az ábolbébe-nek, úgyhogy a nap nagy részében vásárlás céljából ide-oda tekertem. Jár hozzá egy elég nagyméretű kosár, ezért bevásárolni is menő mód lehet vele.

Szóval a bicikli csodás dolog, önfeledten tekertem egész nap a várost felfedezendő, közben meg énekeltem hogy "jiiiii-tensha, jiiii-tensha" (aki nem hallotta még a queen dalok japán verzióját az MOST kattint. http://www.youtube.com/watch?v=Mtjxrf2Vg7g

Welcome to the jungle...

(Note: péntek-szombaton nem jutottam géphez, ezért némikeg csúsztak a bejegyzések. Ezt most vasárnap reggel irom, de a péntekről szól.)

Végre megjelentek a benszülöttek is. A mai nap arról szólt, hogy Rábiztak minket egy sereg japán diákra, akik végigkalauzoltak minket az egész városon, boltba, ügyintézni, minden ami fontos lehet. Az elosztás elég jó volt, 4fős csoportokba lettünk szedve és minden csapat kapott 4 japánt. Bár a mi egyik japánunkról kiderült, hogy kinai cserediák, csak itt él 6 éve :).

Itt tapasztaltam először azt, ami aztán a következő napokon általánossá vált: a japán a külföldihez kétféleképp tud hozzáálni nyelvhasználat szempontjából:

1) feltételezi  hogy nem tudsz japánul, ezért angolul próbál hozzád szólni.

2) miután rájön, hogy tudsz japánul, simán átvált arra beszédsebességre és szóhasználatra, amit egyébként is használ. Itt aztán meg megy a fejkapkodás hogy most éppen mit akart tőlem a banktisztviselő. Szóval semmi egyszerű beszéd hogy a külföldi megértse (a nálunk idős nénik által szabadalmaztatott "lassan-szótagolva-hangosan-ismétlem-ugyanazt" módszernek nyoma sincs). Ez mondjuk hosszútávon érzem hogy hasznos lesz, de egyelőre még elég gyakran vissza szoktam kérdezni. Az általában egy jó módszer hogy a saját szavaiddal megpróbálod visszaadni a hallottakat és várod, hogy ő rábólint hogy igen, ezt mondtam. Viszont errefelé nem divat "igen-nem" stilusban válaszolni, eldöntendő kérdésekre sem.

Toto

Ez kéremszépen a neve az összes helyi Wc kagylónak, kb mint nálunk az "Alföldi". Ez volt kb az első dolog ami szembejött velem a reptéren meg kb. a lakásban is. És ez a Toto-dolog elég találó, mert hogy most már nem Kansasban vagyunk, az hótziher.

Node, ne szaladjunk ennyire előre.