Japánban járt az ősz, Negyedik fejezet: Kyoto (második rész)

A következő nap szintén Kyoto, némileg késleltetett indulással. Rá kellett ugyanis jönnünk, hogyan is működik a zuhanyzó. Ugyanis errefelé – a 2011-es katasztrófa óta legalábbis – komolyan veszik a spórolást, és csak akkor van melegvíz, ha megnyomsz egy gomobot egy – első látásra feleslegesnek tűnő – kapcsolótáblán. Végülis ez szerencsére megoldódott, és semmi sem akadályozhatott meg minket abban, hogy a város nyugati felében lévő Arashiyama kerület felé vegyük az irányt.

Japánban járt az ősz, Negyedik fejezet: Kyoto (első rész)

Kyoto, első nap. Bár az elindulás zökkenőmentes volt (8kor felszálltunk a shinkansenre ami lerakott minket jó 500 kilométerrel arrébb nem egészen 2 óra múlva), de mégis lett délután 1 óra körül, mire el tudtunk kezdeni várost nézni. Egyrészt eltököltünk a vonatállomáson elég sok időt. Egy új városba érkezéskor mindig végig kell menni a szokásos lépéseken: szerezni kell egy turistatérképet, ki kell deríteni, mi a preferált tömegközlekedés és szerezni rá kedvezményes napijegyet, szerezni kell mindenféle prospektust a látnivalókról meg az esetleges fesztiválokról és eseményekről. Mindez időbe telik, főleg Japán harmadik legzsúfoltabb, és belföldi turizmus szempontjából első számú városában, főszezonban. De végül túljutottunk mindenen, megkerestük a szállásunkat, ahol otthagytuk a csomagunkat, és belevetettük magunkat a város északnyugati csücskének felfedezésébe. Sokminden már nem fért bele, mivel a templomok ugye indokolatlanul bezárnak fél4-4 körül, de azért így is be tudtunk járni két templomot és a hozzájuk tartozó kerteket.

Japánban járt az ősz, Harmadik fejezet: Kamakura

A valamennyire pihentető Tokyo-i kabukis nap után – már ha az pihentető hogy aznap csak 10 órát mentünk némi megszakítással – ismét egy kicsit távolabbi város, Kamakura felé vettük az irányt. Történelmileg azt kell tudni erről a tengerparti kisvárosról, hogy jó 800 éve rendezkedett itt be az első sógun és udvartartása, és uralták Japánt jó 200 évig. Érdemes megjegyezni, hogy ennek a sógunnak semmi köze ahhoz, aki 1600 körül egyesítette az országot, és akire a legtöbben a „sógun” szó hallatán gondolnak (az ő sírját láttuk két nappal korábban). Viszont attól még elég jelentős történelmi korszak volt itt, és hagyott maga után kultúrát dögivel. 

Japánban járt az ősz, Második fejezet: Nikkó

Nikkó egy régi kisváros mélyen a hegyek között, ahol rengeteg régi szentély és templom található. Már régen el akartam ide menni, mert nincs is messze a helytől, ahol lakom, de valahogy sose volt rá alkalom, ezt most sikerült pótolni. Elég jelentős tömeg volt, mert vasárnapra sikerült időzítenünk ezt a kirándulást, ezért jó korán nekiindultunk a történetnek, hogy legyen időnk mindent megnézni. Így is lett majdnem dél, mire sikerült kiérni a templomok jórészét magába foglaló térségbe. Ez amúgy visszatérő probléma itt, hogy a templomok és szentélyek, meg a területükön lévő egyéb létesítmények (pl parkok és múzeumok) hajlamosak bezárni 4-fél5 körül, ezért ha valaki ilyeneket akar szemlélni, nem árt legkésőbb 8 körül nekiindulnia a napnak. És mivel jellemzően a történelmi Japán fennmaradt emlékei és látványosságai ezekhez köthetőek, az egyszeri turista jó, ha hamar rájön, hogy Japánba bizony nem pihenni jött. Mindenesetre mi még időben kiértünk ahhoz, hogy megnézzük a térség fő látványosságait, egy buddhista templomot és két shintó szentélyt is. 

Japánban járt az ősz, Első fejezet: Tokyo

A dolog úgy alakult, hogy 4 napot voltunk Tokyoban, bár ebből csak két napot töltöttünk ténylegesen a városban. Bár ezek nem egymás után következtek, de összevonom őket itt most egy bejegyzésbe a hasonló tartalom okán. 

Japánban járt az ősz: Prológus

Öveket becsatolni, 10 részes útinapló következik mostantól, ha minden jól megy, akkor naponta!

Az történt ugyanis, hogy most az egyszer jó okom volt a hosszabb szünetre, elmentem ugyanis bő másfél hétre otthonról egy őszi körutazásra. Az apropót az adta, hogy egy régi ismerős döntött úgy a sorozatos figyelmeztetéseim ellenére, hogy ő bizony meg akarja Japánt nézni, én meg nagy duzzogva ráálltam, hogy körbekalauzolom :D

Ez ugyan némileg meg többe került, mint elsőre gondoltam, de minden egyes yent megért, sőt! Bár az anyagi helyzetemre nem mondható most egy ideig, hogy rózsás. Nem, sokmindennek lehet nevezni, de rózsásnak nem. Ha már mindenképp valami virághoz kell hasonlítani, akkor olyan szegfűs. Az a fajta, amit a temetőbe vittek halottak napján, miután az utsó pillanatban megvettek a boltoson rajtamaradt készletekből, megfagyott, elszáradt, aztán meg lelegelte a zöldjét egy arrajáró yeti, a maradék beleesett a tavaszi olvadássokkor keletkező pocsolyák egyikébe a sír mellett, és most csendben rohad a májusi esőben. 

"A kör közepén fekszem.../ elfogyott a győrikekszem...."

Hosszú hallgatás után (leadási határidők vannak és sok a dolgom, elmúlik majd) most egy meglepő fordulattal térünk vissza: A szomszéd városban van egy „Kör Cafe” nevü hely!!!

Ez már csak azért is meglepő volt, mert egy kisvárosról van szó, Tokyo sincs telezsúfolva magyar vonatkozású helyekkel, hát még a vidék… el nem tudtam képzelni, mit keres itt és egyáltalán, kinek jut ilyen eszébe. Naná hogy el kellett menni megnézni! Képekben gazdag beszámoló következik.

Bosszantó dolgok

Az emlékezetes ”temető motel” bejegyzésen kívül szerintem sosem írtam olyasmikről, amik nem igazán tartoznak napfölde legkellemesebb dolgai köze. Ez egyáltalán nem volt tudatos, valahogy magától alakult így, meg valahogy jó dolgokról jobb írni is. Na ezen a hagyományon most változtatunk, összeszedtem egy csokorra való apróságot, amik bár apróságnak tűnhetnek, folyamatosan felgyűlve az emberben elültetik annak az érzését, hogy azért bizony itt sincs kolbászból a kerítés. Nincs bizony. Sushiból van :D

Megaztán érdekességnek szánom legalább annyira az alábbiakat, mivel elég nagy részük kulturális dolog. És igen, nyilván a kajákról is lesz szó. Bár nem csak és kizárólag. Kezdjünk bele akkor két kommunikációs nünükével.

Halloween Különkiadás

Mert Japánban minden létező és nem létező ünnepet meg kell tartani, ezért nesztek, heppi helóvín, evriván!

A szemét ötven árnyalata (Második rész)

Szóval ott hagytam abba, hogy hogy kapcsolódik ez az egész mizéria az esernyőcsomagoló géphez. Igazából nem is konkrétan ahhoz kapcsolódik, az csak az utolsó csepp volt a pohárban, amitől megfogalmazódott bennem az az apró ellentmondás, ami van itt ennek az egész témának a közepén. Merthogy van egyfelöl tényleg az a tendencia hogy

- szemétgyűjtés szétválogatva ezer kategóriára 

- a szemetelés teljes hiánya, mindez úgy, hogy kukák és szemetesek egyáltalán nincsenek az utcákon, egy darab se

- környezetvédés a hétköznapok szintjén, pl. ahol lehet, spórolnak az energiával is. A kis utcákban konkrétan NINCS közvilágítás, olyan utcákat hozva létre, ahová Budapesten be nem tenném a lában. Persze itt nem gond mert jó a közvilágítás.

És ezzel szemben viszont ott vannak a következők.

A szemét ötven árnyalata (Első rész)

Lassan itt is véget ér a jó idő, most mondjuk épp rövidújú-kabátmentes idő van, de tegnapig pl. három napig esett és kabát kellett mindenhová. Meg persze esernyő. Ez utóbbi szülte a mai post apropóját.

Az esernyő itt fogyóeszköz, száz yenért is lehet venni akár. Bárhová mész, esernyőtartók vannak az előtérben a bejáratoknál, jellemzően mindig több ernyővel, mint ahányat a végén elvisznek, nyilván sokan ottfelejtik, ha épp kisüt a nap. Ez velem Magyarországon is rendszeresen előfordul, szóval megértem a dolgot.

Ahová nemrég mentem, ott viszont nem volt ilyen. Volt helyette viszont egy GÉP, ami úgy nézett ki, mint egy álló henger, közepén végig nyitva. Ide beraktad az esernyőt, és ráhúz automatikusan egy vékony nejlonzacskót, hogy ha már viszed a vizes ernyőt az épületben mindenfele, legalább ne áztasd a szőnyeget.

Ismételten megint újra és még mindig csak a kajálásról tudok érdekes bejegyzést írni.

Volt már ugyan hasonló post előzőleg is, de most az ilyen első nagyobb bevásárlás kapcsán úgy gondoltam nem árt feleleveníteni, mit is eszik itt az ember, ha úgy dönt hogy magára fog főzni. Az alábbiakban fotókkal illusztrálva végigszaladok az első komoly bevásárlásomon, röviden elmondva hogy miből mit lehet csinálni. Ja, és ami fontos: Az egész itt látható kupac olyan 16ezer forintnak megfelelő yenért került hozzám, ami a helyi viszonyokat – félmilla körüli kezdőfizetés – figyelem bevéve olyan, mintha otthon olyan négyezer forint lenne. Indzsoj.

Thai Fun

Ez most inkább szolgálati közlemény, mintsem bejegyzés, de sokan kérdeztétek, úgyhogy foglalkozok vele kicsit.

Van errefelé ugyanis ez a szép dolog, ami a nyár és az ősz közötti békés átmenet fő konduktorja (igen, itt nyár van még mindig), a tájfun. Amit amúgy bár japánból átvett szóval jelölnek szerte a világon, de mint ahogy a yen is el van rontva, (igazából "en"), úgy a tájfun is "tájfú" ténylegesen. 

De nem is igazán az az érdekes, hogy hogy hívják, hanem hogy mit csinál. 

Még mindig tudom mit ettél tavaly nyárson

Hirtelen felindulásból ugrunk egy hetet. Az előző hétvége a tájfun miatt nem volt túl eseménydús, a hét pedig a megszokott mederben csordogált, újdoságokról nem igazán tudnék írni, max valami helykitöltőt, azt meg inkább elrakom ínségesebb időkre, mert arról nincs szó, hogy ne lenne miről beszámolni azért. Viszont a maebashimatsuris poszttal nem akartam nagyon várni, mert most aktuális.

Art az egészségnek

Csütörtökön rá kellett döbbennem, hogy menthetetlenül elkezdődött az egyetem, és ezek közül a legsűrűbb nap épp a csütörtök lett. Volt itt minden, fogalmazásóra ahol a hivatalos írásmódra próbálnak minket rászoktatni. Én már voltam egy ilyenen 2 éve, úgyhogy egyelőre ne sok újat hallottam, de a többiek előképzettségét elnézve lesz dolga tanárnak bőven…

"Nem öt év, kötél!"

Namost olyan lesz ami még nem volt, alapvetően információt fogok közölni! Tudom, itt ez ritka, mint a fehér Zorró, de sajnos elkerülhetetlen. Némileg ugye inmediasresre sikeredett a blog kezdése idén, egyszerűen elkezdtem írni hogy megérkeztem ide, éshát bár a többségeteknek azért van némi halvány segédfogalma arról, hogy mit keresek én itt már megint, mindig vannak új olvasók. Jórészt azok, akik rákerestek gugliban arra pl. hogy „fát vágott, tortát hegesztett”, aztán meglepődnek hogy a rémálomföld helyett japánföldre nyílik az oldal. Van ilyen kéremszépen.

Szóval, az oka annak, hogy nem azzal kezdtem a blog újraindítását pl. hogy ”Barabás Béla vagyok, profi fotós”, vagy valami hasonló bemutatkozásszerű izével, annak egészen prózai oka van.

Nem tudtam én se.

Angolul tudók, bugyitolvajok, és már megint eszek merthát mit is csinálnék itt

Ha minden az eredeti terveim szerint alakult volna, akkor most a második napról írnék Tokyoban, hogy mit csináltam és mikor, mert az eredeti terveim szerint még hétfőn fent maradtam volna. Hogy mégis a visszajövetel mellett döntöttem, annak fő oka az volt, hogy megkértek, ugyan nem tartanék-e meg egy angolórát a Maebashiban olyan 10 és dél között. Megint. :)

A bejegyzés, ami mindenről szól, csak Tokyoról nem.

A pénteket és a szombatot átugorjuk, nem mintha nem történt volna semmi, de alapvetően semmi olyan, ami most idekívánkozna, lakásrendezés, vásárlás, a környékbeli kajáldák végigjárása, rég várt találkozások, etc.. Menjünk rögtön a vasárnapra, amikoris hosszú idő után ismét sikerült Tokyoba feljutnom (a buszozás a reptérről NEM ÉR!!!)

Second Impact

Egy hosszú, jó egynapos út után fontos a pihentető alvás és a nyugodt másnap délelőtt. Na, ez az, amiből nekem aztán semmi nem jutott. Eleve későn feküdtem az említett karaoke miatt, és fel is kellett kelnem jó korán, mert át kellett vonatoznom a szomszédos városba. Arról lesz itt most szó, hogy miért is.

Induljon a bonszáj!

(…avagy életkép egy olyan univerzumból, amelyben Ákosnak nem jött be az ungarishe derpesmód, és bánatában elment kertésznek.)

Kéremtisztelettel alássan, egyéves szünet után a nagy sikerre… izé, mérsékelt érdeklődésre…. izé, “inkább ezt olvasom, mint a gazdasági figyelőt” szintű reakciókra tekintettel folytatjuk adásunkat és pörög tovább a rendszertelen gondolat-körhinta. Nem ígérhetek semmi mást, csak vért, verejtéket, és amatőr gasztrofotókat.

Hé, háromból egy, az már nem rossz arány.