Öveket becsatolni, 10 részes útinapló következik mostantól,
ha minden jól megy, akkor naponta!
Az történt ugyanis, hogy most az egyszer jó okom volt a
hosszabb szünetre, elmentem ugyanis bő másfél hétre otthonról egy őszi körutazásra.
Az apropót az adta, hogy egy régi ismerős döntött úgy a sorozatos
figyelmeztetéseim ellenére, hogy ő bizony meg akarja Japánt nézni, én meg nagy
duzzogva ráálltam, hogy körbekalauzolom :D
Ez ugyan némileg meg többe került, mint elsőre gondoltam,
de minden egyes yent megért, sőt! Bár az anyagi helyzetemre nem mondható most
egy ideig, hogy rózsás. Nem, sokmindennek lehet nevezni, de rózsásnak nem. Ha
már mindenképp valami virághoz kell hasonlítani, akkor olyan szegfűs. Az a
fajta, amit a temetőbe vittek halottak napján, miután az utsó pillanatban
megvettek a boltoson rajtamaradt készletekből, megfagyott, elszáradt, aztán meg
lelegelte a zöldjét egy arrajáró yeti, a maradék beleesett a tavaszi
olvadássokkor keletkező pocsolyák egyikébe a sír mellett, és most csendben
rohad a májusi esőben.
Na de titeket nem ez érdekel, hanem a móka, a kacagás, és
az amatőr gasztrófotók tömege! Kezdjünk is bele az eposzi történetbe, amely
Tokyoban indul, az utazás kezdete előtti pénteken. Mivel korán kellett a
reptérre mennem, felmentem ugyanis egy nappal előbb a fővárosba, ami kifejezetten
jó ötletnek bizonyult, így tudtam ugyanis találkozni egy régi kedves
ismerősömmel, akivel ezer éve nem láttuk egymást. Elmentünk egy, a
vonatállomáshoz közeli hagyomás japán vendéglőbe. Kénytelen vagyok a vendéglő
szót használni, mert kicsit nehéz belőni, pontosan milyen helyen is voltunk.
Izakayának – ez ugye a japán pub – nem mondanám, mert nagyon sokféle kaja volt,
amiket önmagukban, mindenféle menü vagy kurzus hiányában is lehetett rendelni,
ehhez ugyanakkor sokféle koktél meg egyéb alkohol is rendelkezésre állt az
étlapon, konkrétan szakéból tájegységekre bontva ajánlgatták a híres/finom
fajtákat. Figyelembevéve, hogy a következő napom elég feszített tempójúnak ígérkezett,
annyira inni nem is akartam, úgyhogy ezek most kimaradtak, összeettem viszont
mindenfélét, mert a helynek több specialitása is volt, ezekről jön most képes
beszámoló.
Első jelentkezőnk a tojásrántottás…cucc. Olyan
omlett-szerű állaga volt, de a japán ismerős – meg az íze – biztosított róla,
hogy ebben sokminden bele van sütve, ettől különleges. Többek között hal biztos
volt benne valahol, de minden össze volt benne keverve, ezért nehéz volt az
ízeket elhatárolni. Finom volt, de eszméletlen tömős, ketten ettük ezt az
aranyrúd méretű darabot, és azt hiszem maradt is egy kevés belőle. Viszont
pandás!
Ez itt a konyaku. Nem, ez nem a „Konyak” japános átirata,
bár kétségkívül hasonló a kiejtés. Erről nehéz lesz beszélni, mert ez egy olyan
étel, amit nem igazán tudok hovatenni, már a hűtőn kívül. Íze tulajdonképpen
nincs, vagy legalábbis nem lehet behatárolni, állaga viszont van. Egy nehéz, kocsonyásan
remegő, sűrű dolgot képzeljetek el. Töltve nincs semmivel, jellemzően más
dolgok mellé eszik (volt a később bemutatásra kerülő levesben is!) az állaga
miatt. Nemtom nálunk van e ilyen étel, amit nem azért eszel mert jó ízű, hanem
mert ”érdekes” enni. Úgyhogy nem is azt mondom rá, hogy ízlik, de mindenesetre egy
élmény, időnként szívesen eszem.
Volt ilyen leves, ami kicsit a nabéra hasonlít (erről
tavalyelőtt karácsony környékén már volt szó) annyiban, hogy van egy forró lé
amiben csomó zöldség, meg esetleg némi hús. Ez nagyon finom volt, elvileg
valami különlegesség Yamagata megyéből. Volt benne vagy 3 féle krumpli, azt meg
egyrészt amúgy is szeretem, másrészt ritkán eszek, szóval külön örültem. Ja
igen, ez egy érdekes dolog itt Japánban: Ahogy az eszkimóknak van egy kiló
szavuk a hóra, nekünk meg a lovakra, úgy itt a krumpliból van vagy 10 féle. Én
úgy nőttem fel, hogy a krumpli az mindig krumpli, van ugye újkrumpli, de az meg
elvileg ugyanaz csak új. (Tudom, okos vagyok) Itt viszont van rengeteg féle,
amik ízükben is eléggé eltérőek, de mindegyiknek van valamilyen krumplis
jellege. A legkülönlegesebb az édesburgonya (na erről legalább már hallottam),
aminek kifejezetten süteményíze van. Ebbe mondjuk olyan pont nem volt, de nem
is ment volna hozzá. Konyaku ebben is volt, gondolom ilyen levesbetét
jelleggel.
Csak a nagyképen látható az edamame, ami hangzatos neve
ellenére egyszerű zöldborsó. Hogy miért szerepel itt, annak oka nem a létezése,
hanem hogy mihez eszik. Ez ugyanis náluk amolyan sörkorcsolya jelleggel
italozásokon kerül az asztalokra. Érdekes módon működik, bár azért a sósperecet
nem veri kenterbe. Mondjuk ez a műfaj itt amúgy is elég érdekes, egyszer majd
mesélek a sörözések koronázatlan királyáról, a szárított tintahalcsemegéről :D
Volt még saláta is, ami annyira mondjuk nem űrétel mint a
többi, bár volt benne rák, amit instrukciók hiányában kicsit nehéz megenni mert
nem egyértelmű, mely részei ehetőek egyáltalán.
Szóval jó hangulatban telt a vacsora, meg is beszéltük
hogy másnap meg még egy nap ő is velünk tart pár látványosságot megnézni, ami kifejezetten
jól jött, lévén hogy csodás japántudásom azért egy ponton megáll, és az
ezeréves buddhista templomok melletti információs szakszövegből meg a különféle
templomfeliratokból nem sokat értek. Az meg elég karcsú lenne, hogy járjuk a
szent helyeket, én meg sztoikusan ”Ez itt egy templom. Ez meg egy másik”
jelleggel szórakoztatom a nagyérdeműt, mint ahogy tették ezt egyszer a német
kancellárral a legenda szerint a magyarok egy madárnézős diavetítésen.
Este az olcsóság jegyében kapszulahotel! Erről is voltmár szó, de akkor nem tudtam fotózni és egy neten talált képet raktam be. Most megcsodálhatjátok teljes ”mélységében”.
Szó szerint.
Mára ennyi, holnap pedig folytatjuk 500 éves templomokkal
és a sógun sírjával. Többek között.
Ha jól emlékszem az itthoni kocsonyát még csak meg sem voltál hajlandó kóstolni...ha tudtam volna "konyaku"-nak hívom.
VálaszTörlésKrumpli lehet nem 10 féle volt, de dereng például a kiflikrumpli?
(Karácsonyi krumplisaláták)
Akkor rosszul emlékszel, ettem én kocsonyát többször, csak hús nem volt benne. Ebben meg abszolút semmi sincs. Nem is kocsonya igazából csak nem tdom, mihez hasonlítsam
Törlés