Bosszantó dolgok

Az emlékezetes ”temető motel” bejegyzésen kívül szerintem sosem írtam olyasmikről, amik nem igazán tartoznak napfölde legkellemesebb dolgai köze. Ez egyáltalán nem volt tudatos, valahogy magától alakult így, meg valahogy jó dolgokról jobb írni is. Na ezen a hagyományon most változtatunk, összeszedtem egy csokorra való apróságot, amik bár apróságnak tűnhetnek, folyamatosan felgyűlve az emberben elültetik annak az érzését, hogy azért bizony itt sincs kolbászból a kerítés. Nincs bizony. Sushiból van :D

Megaztán érdekességnek szánom legalább annyira az alábbiakat, mivel elég nagy részük kulturális dolog. És igen, nyilván a kajákról is lesz szó. Bár nem csak és kizárólag. Kezdjünk bele akkor két kommunikációs nünükével.

 Alaphelyzet, bemész egy helyiségbe, ahol éppen eszik valaki. Na mit mondasz? ”Jóétvágyat!” Esetleg azt, hogy „Hogy nekem nem hoztál sütit az bunkó…tirpák dolog”. Az semmi esetre se opció, hogy folyamatosan kussolva teszed a dolgod. Pedig itt ezvan, nincs megfelelője a jó étvágyat kívánásnak. Amit mindenki, aki legalább egy kicsit tanult japánul, szokott tudni az az „itadakimasu”, merthogy ezt evés előtt mondjuk. De ez nemám a másik jó étvágya érdekében van, hanem egyfajta köszönetnyilvánítás az ételért, lefordítani elég nehéz, a legközelebbi kulturális megfelelője az asztali áldás. Az meg elég hülyén hangzana, hogy mikor én nem eszek, megköszönöm a másik helyett az ételt. Viszont nagyon zavaró, amikor az ember úgy nő fel, hogy udvariatlan dolog kihagyni ezt, és bekerülsz egy közegbe, ahol ÚGY MONDANÁL VALAMIT mikor látod hogy valaki eszik, de nem lehet.

Nagyon hasonló dolog a meglepetésszerű tüsszentésre adott „egészségedre!” válasz. Na, ez megint nincs itt. Valaki tüsszent, erre semmilyen reakció nem érkezik. Mondjuk ez az egész takony-téma náluk elég képlékeny (szóvicc intendált). Az orrfújást ugyanis kifejezetten gusztustalannak tartják, azt végképp, ha a zsebkendőt utána nem dobod ki rögtön. Ezzel szemben a szipogás teljesen elfogadott, a náthás japán egyfolytában szívja az orrát, amit azért szintén szokni kell. Bennük valahogy az orrfújás kelt olyan viszolygást, mint nálunk a szipogás. Annak ellenére, hogy nem tudom a dolgot se megszokni, se egyetérteni vele – elég csak az arcüreggyulladásra gondolni, amit nem értem hogy nem kapnak meg mind – azért érdemes elgondolkodni azon, hogy mi egy hangra vagyunk allergiásak, míg ők arra, hogyha az ember a taknyát – mégha kontrollált körülmények között is – hangos trombitaszó kíséretében kijuttatja a szabadba, becsomagolja, és elteszi. Most így egy ufót megkérdeznénk hogy neki melyik a furább, lehet hogy az utóbbi lennne…

 Nincs is náluk ezért normális papír zsebkendő, csak ilyen vékony, egyrétegű illatosított vackok, amik kb. olyanok, mintha a levegőbe fújná az ember az orrát, hacsak nem 2-3 réteget tekersz fel belőle.

És ez átvezet a harmadik témába, a WC-papír kérdésköréhez. Ez szintén egyrétegű. Át lehet rajta látni. Ezt most nem fejtem ki bővebben, hátha valaki ebéd közben olvassa a blogot, de a konzekvenciák szerintem levonhatóak.

A fentiekhez képest apróságnak tűnhet, de az árakkal van egy kis gondom. Nem, nem azzal hogy drága minden, fizetve vagyok, ezt elviselem. Hanem hogy itt az árkiírásokat valami egész érdekes módon értelmezik, konkrétan azt, hogy ha valamiből többet veszel. Mi itthon megszoktuk hogy ezerféle akció van mindig mindenhol, főleg arra, ha többet veszel, „két huszas egy százaséééér’” és hasonlók. Na, itt e valahogy idegen nekik. Ki van írva, hogy egy sör 100 pénz, DE! ki van azis írva, hogy 5 sör az meg ÖTSZÁZ!!!! Hátha valaki nem tud számolni. Nem egy helyen, nem kettőn, mindenhol. Én mindig várom az akciókat, de mindig csalódnom kell.

Elsőre ennyi lenne, bár vannak még dolgok, de azokat majd egy későbbi alkalommal osztom meg. Érzem hogy a sorozatokban van a jövő :D