Amikor már örülni se tudunk a másik kudarcának

Na ez megint olyan hogy ha nem éltem volna át, akkor nem feltételen hinném el, hogy ilyen létezik, de ez megint azt mutatja, hogy a világ sokszínű, és ez így jó.

Hétvégén ugyanis - többek között - bowlingozni voltunk. Életemben eddig kb. 1x bowlingoztam, ennek megfelelően egész szép eredménynek könyvelhető el a tisztes középmezőny, amit produkáltam, de nem ez a lényeg.

Arról, hogy miért ne gondolkozzunk túl sokat mesékről

Mai órán valami eltört bennem, vagy csak péntek volt és fáradt voltam, fene tudja :)

Lényeg hogy az volt az előírás, hogy csoportokra bontva mutassunk be egy régi mesét, mondjuk el a történetet. Mivel engem az Azeri lánnyal raktak egy tímbe, képzelhetitek, hogy mennyi közös meseélményünk lehetett, ezért a hófehérkénél maradtunk. 

Majd rólam szólnak a hírek, velem van tele a sajtó....

Szóval az úgy volt, hogy voltam a rádióban.

A dolog grandiózusabbnak hanzik, mint amilyen valójában: A "rádió" egy ilyen helyi sufniadó - bár nem teljesen, mert önkormányzati pénzből csinálják - ami heti 1x fél órában a Maebashiban élő külföldiekkel foglalkozik, meg olyan japánokkal, akik voltak külföldön, szóval értitek, ilyen multikultursokk-csenöl. A dolog apropója mindössze annyi volt, hogy a cucc nemrég indult, kb. 3 adást élt meg eddig, és ezt megelőzően a szervezők eljöttek többek között a mi egyetemünkre is terepfelmérni, hogy mennyire lenne igény ilyesmire. Ennek keretében elkérték mindenkitől a telefonszámát, aztán jó egy hónapra rá felhívnak hogy én ilyen érdekesnek látszó valaki vagyok-e és hogy akarok e beszélni az élményeimről. Háthogyafenébe ne akarnék, ilyesmit még úgyse csináltam! A végén még én leszek a helyi feketepákó, aki abból él, hogy fehér :D

Spenót

Villámbejegyzés, mert ezt muszáj.

Ma két óra között beszélgetünk páran az egyetemi társalgóban, és egyszercsak valahogy a spenótra terelődik a szó (meg ne kérdezzétek, hogyan. A legfurább módon szoktak a beszédtémák beúszni a tudathorizonton). Valaki épp nem tudta hogy ezt japánul hogy mondják, ezért angolul (ugye spinach) megkérdezte hogy ez most hogy, és valaki meg megmondta neki. Itt a történet véget kellett volna, hogy érjen.

De nem, mert az egyik japán lány felkapta a fejét a "Spinach" szóra, és hogy az mi. Mondtam, hogy a spenót angolul. Itt elcsodálkozott, mert hogy ő meg volt róla győződve, hogy a spenót angolul (idézem) "papay".

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói,második rész: Taiko

Ezzel megintcsak adós vagyok egy ideje, és ezen a héten olyan nagy heppeningek nincsenek (félévvégi teszteket írunk ezerrel többnyire), úgyhogy gondoltam folytassuk a pótlást. Ezúttal azt a délutánt porolom le virtuálisan, amikoris elmentem amatőr taiko előadást nézni egy közeli suliba.

Ez a japán kultúrának egy olyan eleme, ami harcművészet-animék-gésák-sushi négyesfogaton ugyan kívül esik, de azért van akkora nemzetközi ismert és elismersége, hogy ne legyinthessünk rá a "futottak még" billogozóvasunkkal, miközben a kedves kis kobei marhacsordánkat terelgetjük az információs szupersztrádát övező prérin. Ejha, ez a metafóra de kisiklott valahol útközben...

Lényeg hogy Taiko. Röviden: Emberek ütnek hatalmas dobokat. Jó zene. Ritmikus. 

Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, első rész: Izakaya!

Az a helyzet, hogy lusta vagyok.

Ezt persze eddig is tudni lehetett, de a kedves olvasótábor ebből eddig kimaradt többnyire. Azonban decemberben valahogy olyan mértékben sűrűsödött be az élet körülöttem, hogy van kb 4-5 bejegyzés, ami már fejen készen volt, csak megírni nem sikerült őket. Talán a szemfülesebbek emlékezhetnek, hogy párszor tízerkedtem mindenféle "és most következik hamarosan..." jellegű beharangozóra, aztán nem következett. De most van időm, meg szomorú is az életem mert kint esik az eső és nem tudunk onsenbe menni, ezért most kaptok pótlást!

Megjött Daruma-papa!

Már megint fesztiválozás volt. Most éppen megtartották Maebashiban a hatsuichi-t (初市), tisztességes nevén az év első vásárát. Mivel többen ajánlották, hogy ez mekkora nagy szám, gondoltuk, megnézzük mi is.

"Tokyo Monogatari" Harmadik fejezet

Úgy alakult, hogy a hosszú szünetben 2x is jártam Tokyoban, bár mindkétszer csak egy-egy napra. És mivel mindkét trippek eléggé jól meghatározott fókusza volt, ezért úgy gondoltam összevonom őket. Bár a blogbejegyzések általános hosszát kitennék egyedül is, mi itt adunk a minőségi szórakoztatásra, és a Tokyo Monogatari hagyományainkra, amik mindig ilyen megabejegyzések szoktak lenni. Úgyhogy jó étvágyat!

Akemashite omedeto!

És itt a másik fele a boldog új évet-nek - ezt már elsején mondják. Ennek örömére beszéljünk egy kicsit arról, mit csinál egy átlagos japán ezen a napon!

Először is kimész reggel s postaládádig, ahol már ott várnak az újévi képeslapok. Ezek a nálunk régen divatos karácsonyi üdvözlőlapok helyi megfelelői, itt valamiért újévkor honosodtak meg. Tartalmilag semmi extra, szép cirkalmas szavakkal van rajta megfogalmazva az ilyenkor szokásos "sikerekbengazdagboldogújévet" slágerszöveg, de azért persze olyan is van, hogy valami személyeset is írnak rá. Lehet kapni ilyen előregyártottat a postán, ahol meg is mondják, hogy legkésőbb 26áig add fel, ha azt szeretnéd, hogy megérkezzen. Mivel én is kaptam, most megnézhetitek, hogy is néz ki egy ilyen: