Induljon a bonszáj!

(…avagy életkép egy olyan univerzumból, amelyben Ákosnak nem jött be az ungarishe derpesmód, és bánatában elment kertésznek.)

Kéremtisztelettel alássan, egyéves szünet után a nagy sikerre… izé, mérsékelt érdeklődésre…. izé, “inkább ezt olvasom, mint a gazdasági figyelőt” szintű reakciókra tekintettel folytatjuk adásunkat és pörög tovább a rendszertelen gondolat-körhinta. Nem ígérhetek semmi mást, csak vért, verejtéket, és amatőr gasztrofotókat.

Hé, háromból egy, az már nem rossz arány.

 Napi szintű bejegyzések biztosan nem lesznek, bár ha valami érdekes történik, az igyekszem mindig hamar megírni, szóval még az se lehetetlen hogy mégis kaptok ömlesztett sajtot. Azt azért nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a blog tavalyelőtti inkarnációjában minden új volt és friss, most pedig ugyanott vagyok szinte méterre pontosan, kb. ugyanazok között az emberek között és jórészt ugyanazt csinálom. Jórészt. Amikor a nemjórészt rész van, na, abból lesz bejegyzés. Ha valami olyasmiről fogok írni, amit már átéltem korábban, akkor max ilyen összehasonlító jelleggel teszem majd, hogy nalátjátok, akkor még úgy, most meg már nemisannyira. Vagy éppen mégjobban.

Mindenesetre ez alapján belátható, hogy ebből napi bejegyzéseket nehéz összehozni. Viszont ami eszembe jutott, hogy lehet, hogy azért napi szinten eszembe jut számtalan, szebbnél szebb gondola, amit valahogy meg kéne osztani, mégha nem is elég hosszúak egy bejegyzéshez (pl. ettem valami finomat.). Na és akkor jöttem rá, hogy bizonyisten pont erre találták ki a twittert! Úgyhogy most már ilyen is lesz, tessék tánosimizni, meg követni engem meg minden, amit ilyenkor szoktak. Ne tessék ellustulni, ne legyetek hesteg-restek, höhöhö :)

Nade, hogy kapjatok valami tartalmat is, ehun az utazás meg az első nap krónikája egy nagyon álmos, jetleges billentyűzetből.

Flying High

Repülőút. Ezúttal – biztos a japánország nem olyan jól teljesít – nem a finnek, hanem a ruszkik vendégszeretetét kellett cirka 15 órán át élveznem. Sokan óva intettek ettől, egy világjáró, jég hátán is regélő japán ismerősöm konkrétan nem utazik velük mert “kicsit fél”. Ennek ellenére nem volt nagyságrendekkel más, mint a finnair, és tudtommal ez a legolcsóbb opció japánba, úgyhogy bárki váltson rájuk jegyet bizalommal! Ez itt a reklám helye. Három dolgot emelnék csak ki:

-       A kaja kifejezetten jó volt, a két járaton adtak 3x enni, minden alkalommal sokat és egész finomat. Különösen a sült hal volt igen jó, meg a tonhalsaláta, de a felvágott+kenyér kombó is odatette magát.

-       Van egy khm…oktató videó. Ezt levetítik az utazás elején. Biztonsági előírások, meg ilyenek. Én ezt most megkerestem nektek, és idelinkelem. Oroszul van, bár van hozzá angol felirat, de ez nem lényeges. Kérek mindenkit, hogy nézzen bele, különös tekintettel az első 20 másodpercre, és az 1:50-2:00 közötti részekre, de itt csak példálózok, az egész aranyat ér. Most tegye fel a kezét, aki úgy érzi, hogy VALAMI nem kóser ezzel a videóval. Esetleg ha leveszitek a hangot, és az elejét úgy nézitek, hogy alárakjátok pl. EZT a zenét, az talán segít :D

-       Az előző video külön érdekessége, hogy a társaság logójában milyen diszkréten bújik meg a sarlókalapács. Vagy rossz az, aki rosszra gondol?

A repülésről egyebet nehéz írni, hosszú, fárasztó, a biztonsági előírások túlmagyarázottsága még mindig röhejes. Már az előző repülésnél is ajánlottam, de azóta megtanultam rendesen linkelni, szóval NESZTEK George Carlin halhatatlan remek standul rutinja a beszállási procedúráról :)

A városba érkezésig sikerült összesen 4 órát aludni, ez egy 24 órás ciklusban nem menő, de legalább előnnyel megyek neki a jatlegnek. Ebből három óra a repülőn, egy pedig a buszon már Maebashi irányába. Ez az utóbbi köszönhető a csukott szemmel hallgatott és viszonylag halk hangerővel szóló Neverhood ost-nek. Most képzeljétek el, hogy hullafáradtan, de alvásra igazából képtelenül lebegtek egy félkómás állapotban, miközben ILYEN zenék szólnak a fületekbe, épp csak a motorzajt túllépő hangerővel. Hipnotikus élmény.

Ó, és persze megint néztem filmet a repülőn, ezúttal a fülhallgató élvezhető minőséget produkált, úgyhogy gazdagabb lettem egy Grand Budapest Hotel-lel. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az inkább karakter- mint történetközpontú filmeket, amikben jók a színészi alakítások, és a külföldiek által elképzelt álkeleteurópai-hangulat az uralkodó. Szólni nem sokról szól, de arról egész viccesen. Ja, és SEMMI köze Budapesthez, vagy Magyarországhoz, azon kívül, hogy van benne egy hotel, aminek ez a neve, és egy “Kovács” nevű Jeff Goldblum, akit következetesen “Kóveksz”-nek hív mindenki. Szóval jó film, vicces meg minden, van benne szökés a börtönből meg bajszok is.

Vissza a Jövőbe

De egyszer minden út véget ér, megérkeztünk délután három körül Maebashiba, ahol is ezúttal ketten jöttek ki elénk, egy régi ismerős tanár és egy új arc, mindenki nagyon örült mindeninek, el is indultunk a szállásra. Döbbenten konstatáltam, hogy nem vagyok döbbent. Ugyanis olyan, mintha kb. egy hétre utaztam volna csak el innen, alig változott valami látszatra, gyakorlatilag ott folytatom az itteni életem ahol abbahagytam anno.

Az első napra nem volt már semmi elintéznivaló, ezért első körben lecuccoltam a szállásra. Ezúttal egy másik szállásom van, dobok róla pár képet ide, hogy el tudjátok képzelni. Ugyanahhoz a házinénihez tartozik, ugyanannyiba kerül, és csak kicsit van messzebb az egyetemtől, mint az előző. Igen, így akár 5 percet is kell gyalogolnom. Milyen jó hogy van biciklim. A lakás amúgy hasonló az előzőhöz, kicsit tágasabb, és – gondolom az előző lakónak köszönhetően – sokkal jobban felszerelt. Van benne íróasztal meg szék, amikről én nem is álmodhattam volna a másik lakásban, ott el se fért volna. Itt viszont van egy ilyen kis extra sarok, ahol pont ezek elférnek. Szóval a szállásra nincs panasz, csak jobb lett minden szempontból.

Miután ez megvolt, átbaktattunk köszönni az elmúlt évben itt lévő volt évfolyamtárshoz, akivel egy rámen mellett (alant látható, mert nincs bejegyzés étel nélkül, ahogy a régi olvasók már tudják) megbeszéltük oda vissza az elmúlt egy évet. Szegényt nagyon szíven ütötte hogy magyarokkal beszélget egyhuzamban sokat egy év óta először, ez vezetett vidám pillanatokhoz amikor együttes erővel próbáltunk Laokoón-csoportként küzdeni a ránk tekeredett nyelvtani szerkezetekkel :)

Hogy nehogy az legyen a baj, hogy túl hamar aludni megyek és elkap a jatleg, gyorsan elmentünk páran késő estig karaokézni, mert az jó. Hát, egyébként olyan hangom van, ami egy hetek óta ázó és a sárban dagonyázó komondor szagának hallószervi megfelelője, de fáradtan még ezt is alulmúlóm. Nem baj, fájtó----ó! (ökölbeszorított felemelve kinyújtott jobbkéz)  

Valamikor aludni mentem, aztán másnap lett, tisztázatlan körülmények között. Innen folytatjuk, reményeim szerint holnapután.