A valamennyire pihentető Tokyo-i kabukis nap után –
már ha az pihentető hogy aznap csak 10 órát mentünk némi megszakítással – ismét
egy kicsit távolabbi város, Kamakura felé vettük az irányt. Történelmileg azt
kell tudni erről a tengerparti kisvárosról, hogy jó 800 éve rendezkedett itt be
az első sógun és udvartartása, és uralták Japánt jó 200 évig. Érdemes
megjegyezni, hogy ennek a sógunnak semmi köze ahhoz, aki 1600 körül egyesítette
az országot, és akire a legtöbben a „sógun” szó hallatán gondolnak (az ő sírját
láttuk két nappal korábban). Viszont attól még elég jelentős történelmi korszak
volt itt, és hagyott maga után kultúrát dögivel.
Ezek közül is kiemelkedik – szó szerint – a
kamakurai nagy Buddha szobor. Ez megint egy olyan valami, ami azért fel szokott
bukkanni a külföldi médiában is, főleg képeken. Hatalmas bronzszobor, amit
valami egészen sajátos öntési technikával készítették sok éve át.
Különlegessége, hogy be is lehet menni. Így nézett
ki belülről.
Voltak a hátán ezért ablakok is.
Ennél többet nehéz mondani róla, elég felemelő
látvány volt ez az óriási Buddha amint békésen ücsörgött a templom közepén. Miután
ennek hatására kellőképpen megvilágosodtunk, sétáltunk egy kicsit a városban a
következő úti célunk, egy nagyobb Buddhista templom irányába. Maga a városka
olyan igazi mediterrán nyaralóváros hangulatát kelti, kis házak, utcák,
napfény, hegyes-dombos vidék. Nagyobb házak kertekkel, szellős terek, kevés
autó és járókelő. Főleg az egyik távolabbi fotón tűnik úgy, mintha valahol a
horvát tengerparton lennénk.
 |
Mindenesetre a nemsokára elért templom volt az erre a napra rendelt fő
buddhista templomunk, annak minden szokásos kellékével. Voltak itt díszes
épületek,
Buddha szobrok,
és hatalmas kertek is.
Amit viszont ki tudok emelni, mint
különlegességet, az a száraz-kert. Ez egy egészen sajátos dolog, amit a
zen-buddhizmus termelt ki. A dolog eszmei hátterének fejtegetéséhez nem vagyok
elég kompetens, de a lényeg hogy ez egy olyan kert, amiben nincsenek növények
igazán, ezért egy csepp víz sem kell a működtetéséhez. Csak szikla és kavics
van benne, ez utóbbi szépen formára gereblyézve. Ha sokáig bámulod,
megkockáztatom, hogy segít megvilágosodni meg ilyenek. Az biztos, hogy
hipnotikus és szép. És bár úgy tűnik, hogy relatíve kevés meló van vele, azért
azt a mintát bele kell gereblyézni hetente többször.
Volt még egy kis shintó szentély a templomon belül
(ezeken már ki sem akadok), ami egyedülálló módon egy barlangba vezetett. Volt
egy csomó szobor a falmélyedésekben gyertyákkal megvilágítva, nagyon
hangulatosan körbe lehetett járni.
Az egyik szobában pedig faltól-falig ilyen kis
szobrok voltak a földön, kicsit ilyen agyaghadsereg-jelleggel. Ezek viszont nem
ezeréves dolgok voltak, hanem legjobb esetben is pár hónaposak csak. Az a
szokás, hogy veszel egyet, ráírsz egy kívánságot és elhelyezed a szobában, hogy
teljesüljön. A jelek szerint sokan hisznek benne.
Majd elfelejtettem, a napot nem a nagy Buddha
szobornál kezdtük, hanem előtte még elmentünk a pénzmosó-szentélybe. Ez nem
valami kelet-európai vándorszentély, hanem egy nevezetesség errefelé. Egy kis
shintó szentély fent a hegyekben, kicsit távolabb a várostól, ami több dologról
nevezetes.
Egyrészt a kígyó a hely fő védőállata, ezért elég
sok kígyószobor volt elszórva mindenfelé.
A helynek különleges, pénzszaporító varázserőt tulajdonítanak
továbbá. Ennek több megnyilvánulása is volt, vettem pl. olyan régi pénzérmének
látszó valamit, amit a pénztárcámba rakva több pénzem lesz. Most kéretik nem
figyelembe venni, hogy hogy lesz több pénzem attól hogy pénzt költök, de
végülis a tőzsdézés is ilyen, annál meg ez se rizikósabb :D
Volt viszont még egy dolog: A hely híres arról is,
hogy itt csodaforrásból csodavíz jön, és ha megmosod benne a pénzed, és még
aznap elköltöd, akkor sokszorosan fog visszajönni. Erre a célra külön pénzmosó
edénykék és erre kijelölt helyek voltak. Nyilván a fémpénzre korlátozódott a
dolog, meglátjuk milyen hatása lesz :) Itt alant látható a pénzmosóhely.
Amúgy ebből az egyvelegből nagyon szépen lejön,
hogy a shintó az mennyire egy népi hiedelemvilágon alapuló valami. Nincs is
igazából szent könyve, meg rituálék vagy egységes szertartások se nagyon, az
egész egy ilyen laza, nagyon mélyen gyökerező természetre épülő
néphagyomány-halmaz. Valamiért mégis működik, lehet pont azért, mert nem
annyira kötött, mint akár a Buddhizmus, vagy más vallások.
A napot ugyancsak egy shintó szentélyben zártuk,
ami a környék egyik legnagyobbja volt, lépcsőn kellett felmenni hozzá, és
számos épülete és oltárhelyisége volt. Sajna erre már elég későn értünk oda, és
ránksötétedett közben, ezért igazán megnézni már nem volt időnk, de azért
impozáns volt így is.
Ezzek kimerítettük az út első felét, holnaptól
érkezik az utazás második része, avagy Kyoto és környéke!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése