Szörnyet alkottam.
Kicsit bővebben, olyan érzésem van, mint a történetbeli dr. Frankenstein-nek (azt hiszem ez jó alkalom arra, hogy segítsek tévhitet oszlatni: a "Frankenstein" elnevezés soha nem a szörnyre utalt, hanem a doktorra, aki csinálta. A szörnynek soha nem volt neve.), akit csak hajtott a tudományos kíváncsiság az elektromossággal meg az emberi szövettel összefüggésben, aztán most rémülten figyeli, ahogy a szörny elindul a falu felé.
Egyik helyi ismerősöm ugyanis nagy nagy érdeklődést mutatott Magyarország meg úgy általában a külföld iránt, és elkezdtünk olyasmikről beszélgetni, hogy milyen kulturális különbségek vannak, és hogy milyen sztereotípiák élnek pl. a magyarokban a japánokról. Ennek apropóját előkerestem neki egy régi Markos-Nádas kabaréjelenetet, amiben az a vicc forrása, hogy a "japán" miniszter a magyar néphez szól, amit szinkrontolmács közvetít. Az ebben lévő japán szöveg pont az, ahogy az átlag magyar elképzeli a japán nyelvet (erről főleg a régi szamuráj és háborús filmek tehetnek, amikben tényleg hasonlóan beszéltek), pont ezért mutattam meg neki, hogy nálunk ez a kép él a japán nyelvről. Akit érdekel, ezen a linken 2:12-től jön ez a rész.
A reakciója érdekes volt. Azt tökéletesen megértette, hogy ez miért vicces, még úgy is ,hogy a magyar szövegből semmit nem értett (próbáltam fordítani, de ugye egy ilyennél a szöveg lefordítása nem sokat ér), viszont a japán szövegre azt mondta, hogy ez neki abszolút nem japánnak, hanem , idézem "Észak-koreainak" hangzik. Namost ez több szempontból is érdekes. Egyrész, Észak-koreában ugyanaz a koreait beszélik, mint délen, szóval a megkülönböztetés valszeg annak szólt, hogy a hanghordozásban van egy pattogós, katonás él. Úgy tűnik, ezt a stílust itt kulturálisan kimdzsongékhoz kapcsolják, amin mondjuk nem tudok csodálkozni. A másik érdekes dolog, hogy egyáltalán nem érezte japánosnak a szöveget, annak ellenére, hogy voltak benne ilyen joker-japán szavak (suzuki, mitsubishi, etc), pedig még nekem is az a benyomásom hogy ahhoz képest, hogy az előadó egy szót sem beszél a nyelven, egész jól eltalálta pár helyen a hangzást.
Ami még érdekes volt, hogy nagyon tetszett neki, hogy a közönség milyen lelkesen nevet. Valszeg a japán műsorokban csak alákevert konzervnevetés van, ezért volt neki ez szokatlan. Mondjuk eleve az időbe telt, amíg elmagyaráztam neki, mi az a kabaré (vagy modernül: stand up comedy), szóval ez errfelé ebben a formában nem divat
De amiért a bejegyzést most írom, az igazából nem ez. Ez ugyanis még nem a történet vége.
A beszélgetés további részében előkerültek az animék, és, mint igazi magyar kulturkincs, megmutattam neki a pokemon magyar nyitózenéjét. Tudni kell, hogy a japán TELJESEN más, és véleményem szerint a közelébe nem ér a magyar változatnak. Ja, annyit még hogy én a pokemont soha nem néztem (amikor Magyarországon adták tévében, már bőven középiskolás voltam, és bárki bármit mondjon arról, hogy a japán rajzfilmek érettebb közönségnek szólnak, ott is megvannak a kifejezetten gyerekműsorok, és ez ilyen), de a nyitózenéje beleégett a memóriámba, szerintem sokunkkal egyetemben. Na ezt mutattam meg neki.
Első reakció: "hm, ház ez tényleg teljesen más"
Refrén: "pokemon, milyen aranyosan mondják"
Refrén másodszor: Már énekelte ő is.
Pár óra múlva: "Érzem hogy ez ma este nem fog kimenni a fejemből"
Mit tettem? :D
U.I.: Holnaptól kezdve egy hétig utazgatni fogok, szóval esélyes, hogy a következő bejegyzés jövő vasárnap lesz. Viszont akkor jó eséllyel egy héten keresztül naponta lesz egy Tokyo-beszámoló hosszúságú és részletességű bejegyzés, úgyhogy lehet készülni!
U.I.: Holnaptól kezdve egy hétig utazgatni fogok, szóval esélyes, hogy a következő bejegyzés jövő vasárnap lesz. Viszont akkor jó eséllyel egy héten keresztül naponta lesz egy Tokyo-beszámoló hosszúságú és részletességű bejegyzés, úgyhogy lehet készülni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése