Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", harmadik fejezet

És ha elindul a vonat...

Shinknsen, shinkansen! Az a bizonyos "repülő vonat" amiről annyit hall az ember. 

 

Hát, ez kb. olyan, mintha repülőre szállna az emer. Egyrészt azért, mert a nettó minimálbért kicsitvel meghaladó összegbe kerül egy oda-vissza trip rajta Kyotoba, úgyhogy nem leszek gyakori felhasználó, még akkor sem, ha tényleg praktikus: az alternatíva 8 órás vonatút, vagy 10 órás éjszakai buszozás lettvolna, és ezek igazság szerint ANNYIVAL nem olcsóbbak (az éjszakai busz fele ennyi, a vonat a kettő között valahol). 

Persze ezért a pénzért valamit nyújtanak is. Ehun a "kabin"

Járkálnak körbe a "stwardessek" és lehet tőlük ételt, italt venni, tényleg mintha repülőn lenne az ember. 

A dolog technikai része kicsit meghaladja az én érdeklődésemet és hozzáértésemet, de ha jól raktam össze, akkor a vonat tényleg lebeg a sinek felett, mert mágneses elven taszítja egymást a sin és a kocsi. Ezért aztán nincs súrlódás, és éri el a MÁV-on edződött szemmel nézve hihetetlennek hangzó 350km-es sebességet. Biza, a Tokyo-Kyoto távolságot (370km) megállókkal együtt is olyan bő 2 óra alatt teszi meg, nyilván nem megy folyton 350nel, ez csak a reklámozott végsebessége.

Az ablakból még a Fujit is sikerült lekapni:

Aki azért szeretne erre felülni, mert érezni akarja a gyorsulást, azt ki kell ábrándítanom: nagyon jó konstrukció a kabin, és egyáltalán nem lehet érezni, hogy te itt 100-nál többel mész, kb. olyan érzésem volt, mint amikor az autópályán 100-120 körül megy az autó. 

Mindent összevetve tényleg ez a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az utazásnak, de ha az embernek több ideje van, mint pénze (itt most az idő is faktor volt, azért is mentünk ezzel) akkor annyira nem éri meg. Csak az a gond, hogy a költséghatékony alternatíva a az éjszakai busz (a rendes vonat alig-alig olcsóbb), én meg nem tudok aludni járműveken, ezért brrr....

Mindenesetre  a jegynek megfelelően pontosan 9:01-kor (!!!! Ezek SOHA nem késnek. Egy percet sem. Ez a rendes vonatkora is igaz. Legalábbis én még nem láttam vonatot késve érkezni-indulni) megérkeztünk Kyotoba, yeeey!

Miközben búcsút intettünk a shinkansennek, rádöbbentem, milyen hosszú ez a jármű

(nem tudtam hogy a fényképezőgép kamerája a hangot is felveszi, ezért beszélek bele tök egyértelmű dolgokat az elején)

Kyoto: templomok és várak

Kyotorol nehéz úgy beszélni, hogy ne írjak oldalakat, úgyhogy megpróbálok arra hagyatkozni, ami történetünk szempontjából lényeges: Sokáig az ország legnagyobb városa volt, a császár-kori Japán fővárosaként szolgált, ezért nagyon hosszú időn át az ország kulturális és politikai központja volt. Viszont a történelem folyamán a súlypont Tokyo (akkor még Edo) felé tolódott el, a város óriási szerencséjére. Ugyanis ennek megfelelően a második világháború alatt - mivel nehézipari-kereskedelmi-adminisztrációs jelentősége nem volt - nem érték bombatámadások, és nem szenvedett jelentős kárt. Ezért aztán a legtöbb tradicionális műemlék, templom, kastély eredetiben fenn tudott maradni. Mivel a város kulturális központ is volt régi idők óta, ezért errefelé ebből amúgy is sok volt, talán a legtöbb egy helyen az országban.Amúgy egy másfél-millió lakossal bíró nagyváros, ahol valamiért a buszos közlekedés fejlődött magas szintre, nem is igazán érdemes metróval járni, a buszok napijegye viszont nem sokkal kerül többe, mint Maebashiban EGY darab, CSAK ODAÚTRA szóló jegy. 

Ezt terveztük bejárni két nap alatt. Ez végülis jobban sikerült mint vártam, de három nap azért alaphangon kellett volna erre. De sebaj, legalább lesz okom nyáron visszajönni!

Honganji

 

Elsőkörben a a Honganji nevű buddhista templomegyüttest néztük meg. Itt kellett leszámolnom azzal az elképzelésemmel, hogy képesek leszünk megnézni 4-5 látányosságot is egy nap alatt az "odamegy-lefotóz-körbenéz-továbbmegy" metódussal. Na, ez kéremszépen lehetetlen. Már csak azért is, mert ezek a templomegyüttesek általában hatalmas nagyok, bőven el lehet 2-3 órát tölteni egy-egy ilyenben, még úgy is hogy relatíve gyors léptekkel halad az ember. Ez történt itt is. Kicsit olyan volt, mintha a Budai Várban sétálnál, egy viszonylag nagy területen volt elszórva vagy 6-8 épület, csillió kisebb-nagyobb oldalépülettel és egyébbel. 

Helyenként kertek is voltak, bár nem azok amiket klasszikusan "japánkert"-ként vár az ember, bár sikerült ráakadnunk egy klasszikus "köves" kertre, egy olyan kerttípusra, amelyben növények nem is igen vannak, hanem sziklák és kövek, valamint kavicságy alkotja az egészet.

 

Amúgy összehasonlítva a Tokyo-i tempolomok, főleg a Sensouji nyüzsgésével, ez a komplexum nagyon csendes és nyugodt hangulatot árasztott. A legtöbb Kyotoi templomra jellemző, hogy olyan érzés bennük járni-kelni, mintha abszolút nem a városban lennél, hanem valahol egy elhagyatott ligetben. 

Szerencsére itt be lehetett menni a belső szentélyekbe, és még fényképezni is engedtek! Ez itt az egyik épület főoltára:

Ez pedig egy oldal-szoba, jellemzően az oltárok mellett szokták ezeket elhelyezni kétoldalt.

Adtak amúgy a bejáratnál ilyen tájékoztatófüzetet arról, hogy mit is látunk pontosan bent, de mint az ilyen jellegű műemlékeknél szokás, ezek nélkül is teljességgel élvezhető az élmény. Amit kiderítettem belőle, hogy ez az egész tulképp a Kyotoban található legrégebbi templom....áthelyezett változata. Ugyanis az eredeti templom egy kicsit arrébb helyezkedett el, majd - általam nem teljesen tisztázott okból - áthozták a jelenlegi helyére sokszáz évvel később. 

Érthető módon kissé lefáradtunk és megéheztünk ennek az egésznek a végére, úgyhogy valami kajálási opció után kezdtünk nézni, találtunk is egy kis udon-soba éttermet az egyik közeli mellékutcában, ahol a tulaj sztem még nem látott külföldit. Kb. az eddigi első olyan étterem-élményem, ahol se latínbetűs szöveg, se kép nem volt az étlapon, sőt, még a számokat is japán betűkkel írták, és az egész étlap fentről-lefele volt olvasandó.

Nijo kastély

A következő célpont a város közepe felé lévő Nijo várkastély volt Ezt a kastélyt a 1600-as évek elején kezdte építeni az akkor shogun, az országegyesítő Tokugwa Ieyasu, némileg az ország felett megszerzett friss uralom megszilárdításának jelképeként. Az egész kastély egyfajta koncentrikus körökből álló, dupla vizesárokkal övezett kastélyrendszer, két fő kastélyépülettel (az egyiknek már csak a romjai vannak meg) és számtalan kerttel. Szintén jó 2-3 óra volt bejárni az egészet.

Az épen maradt kastélyba be lehetett menni, végig lehetett járni eredeti állapotuk szerint berendezett termeket, több helyen felöltöztetett figurákkal. Volt itt a shogun fogadótermétől kezdve hálótermen és teaszobán át minden. Ami feltűnt, hogy minden szoba hatalmas nagy, viszont berendezés alig volt: pár fiókos szekrényen k.ívül alig lehetett bármi mást látni. Asztal székek, ilyesmi nem volt divat. A térelválasztást jellemzően paravánokkal oldották meg, szóval ezek a hatalmas termek azért feloszthatóak voltak több kisebbre szükség esetén. Sajnos bent megintcsak nem lehetett, pedig lett volna mit! Különösen a falak voltak szépek, mindenhol neves korabeli festők falfestményei szolgáltak díszítésül.

Ezt követően a második vizesárkon áthaladva a belső kerteken lehetett átsétálni.

Itt sikerült találni még egy "kavicskertet"

Az egész kertrendszer hatalmas volt, menet közben az egyik pihenőhelyen be kellett iktatnunk egy kis pihenőt, mert belefárad az ember a gyaloglásba. Aztán volt egy magaslati pont, ahonnan elég jól be lehetett a várat, és a környéket is látni.

Miután elhagytuk a várat, még a környéken körbenéztünk. Tervbevettem hogy megnézzük a Császári kertet és a palotát, de ekkora kellett szembesülnünk vele, hogy itt bizony minden műemlék, múzeum és hasonló dolog kegyetlenül bezár 4-5 kűrül; bár magába a parkba be lehetett menni még 5kor is, de a összes épület zárva volt, ami miatt inkább úgy döntöttünk, majd visszajövünk később és a szállás felé vettük az irányt becsekkolni, azt tervezve hogy majd este még bemegyünk a szórakozónegyedbe körülnézni. A hazaúton sikerült lefényképezni a Kyoto tornyot, ami formájával elvileg a hagyományos japán gyertyaformát hivatott megjeleníteni.  

A szállásunkon őszintén meglepődtem. Az állomáshoz nagyon közel volt - konkrétan az épületből nyílt a bejárata, és így nézett ki:

A meglepetést az okozta, hogy az árát tekintve NAGYON olcsó volt (forintra átszámolva 7500/fő/éj), és ez az ár kb. a Tokyoi másik szállásunknak felelt meg, ami tényleg azt nyújtotta, amit ezért az árért várni lehet: már éppen nem hostel, tényleg csak arra elég, hogy aludni tudjál benne nyugodtan. Nem volt a szobával emmi gond, de nem akarnál ott időt tölteni, ha nem kényszerít rá semmi. Ezért nem is fotóztam ott, nem volt igazán mit. Ezzel szemben ugyanazért a pénzért ez ilyen 5+ csillagos intézménynek tűnt. 

Az egyetlen magyarázat, amit találni tudok, az az, hogy a shinkansen-jeggyel együtt foglaltam a hotelt egy utazási irodában, és így kedvezményes volt, de az akkor is meglepő, hogy ennyire. Sztem ezért a pénzért nálunk sem kapni ilyesmit, és akkor még hozzá sem vettem azt, hogy itt ugye minden 3x annyiba kerül alaphangon, mint Magyarországon.

Itt jött volna az a pont, hogy lecuccolunk, kicsit kiélvezzük hogy végre olyan helyen vagyunk, ahol van internet, aztán hajrá, megyünk esti sétára. Itt azonban nem várt, de várható körülményként felütötte a fejét az, hogy én az elmúlt 3 napban átlagolva aludtam 4,5 órákat, Amcsi pedig a repülőút miatt még ennyit sem. Ezért aztán este 9 körül kegyetlenül bealudt mindenki, ami végül is nem volt gond, így legalább sikeresen megérkezhettünk viszonylag korán Osakába. De ez már egy másik történet...