Végrevégre végre! Nagyon korán kellett kelni hozzá, de végre itt vagyunk!
Ez kéremszépen a már többször emlegetett SkyTree, amely a maga 634 méterével a világ legmagasabb önmagában - azaz külső megtámasztás nélküli - tornya. Erre a megkülönböztetésre azért van szükség, mer van Dubaiban egy 800 méteres épület, amely elviszi előle a világ legmagasab épülete címet. Azért én nem panaszkodom.
Magát a tornyot tavaly fejezték be, és feltett szándékuk volt vele, hogy felváltsák valamivel a Tokyo tornyot, amely - a város növekedésével és a felhőkarcolók gomba módra történő szaporodásával - már egyre kevésbé tudta ellátni az univerzális kilátótorony funkciót. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy mikor az egyik este az éjjeli kivilágítás megbámulása céljából oda akartunk menni, nem igazán volt egyértelmű, hogy hol is van, nem lehet ugyanis rálátni a környező épületektől. Na itt ilyesmiről szó nincs. Olyannyira feltűnő jelenség, hogy a méreteit be sem tudja fogadni az ember, közelebbinek tűnik ezért. Megpróbáltunk első este odasétálni hozzá, de félúton rájöttünk hogy ez eléggé esélytelen vállalkozás..és mint utóbb kiderült, még mindig két metrómegállóra voltunk tőle.
A korai érkezésre az késztette a mostanra négyfősre duzzadt kontingensünket, hogy sikeresen kiválasztottuk a legzsúfoltabb időpontot a toronylátogatásra: hétvége, cseresznyevirágzás legeslegközepe, és még jó idő is volt. Lehetett volna jegyet foglalni, de erről sajnos lecsúsztunk, ezért ki kellett állni a sorunkat. Reggel hét után valamivel a következő látvány fogadott az kasszánál:
Ez a sok szép ember mind a jegyre várt, de mivel volt 6 kassza is, mi még olcsón megúsztuk: kb. fél óra sorbanállás után boldog tulajdonosai lehettünk a jegyünknek. Ezzel tettük meg a alig 20mp-es utat 350 méter magasra, ahol az elsődleges kilátó van. Lehetett volna extra pénzért még feljebb is menni (450 méter) de ezt elvetettük, lévén hogy nem érezem úgy, hogy ehhez a látványhoz még bármit hozzá lehetne tenni. Nehéz ezt leírni úgyhogy nesztek, fotók:
Szóval ez azért egy szint. Ha már szintekről van szó (figyelitek a segway-t? :D), abból három is volt, és bár nagyjából ugyanazt lehetett látni mindenhonnan, a legalsón volt a kilátóablak, amire rá lehetett állni, és jól megfigyelni milyen is alattad a 350 méter.
Jellemző a látvány mértékére, meg arra, hogy mennyire nehéz befogadni: bár ezen kívül igazán nem volt itt mit csinálni, de mégis elbóklásztunk a kilátótoronyban vagy egy órát. Láttunk kitett képeket az éjjeli látványról, az sem lehet semmi, lehet majd nyáron visszajövök mégegyszer és megnézem magamnak a Sky Tree-t este!
Lefelé menet kameráztam, hogy érzékeltessem a lift sebességét, ott lesz a
monitoron a méterszámláló. Realtime szabadesés, here I come.
Ezután összeszedtük a korai időpontra hivatkozva a Sky Tree mászást kihagyó Sanyit, és immár öten indultunk neki az Ueno parknak, hogy csatlakozzunk a sokszázas japán tömeghez cseresznyevirágnézés ürügyén.
Virágozzék minden virág
Most jönne az a rész, hogy részletesen írnék - már az eddigieken túl - a cseresznyevirágzás, meg az ennek megfigyelése témakörben. De az a helyzet, hogy az időközben eltelt több mint egy hétben vagy három különböző helyen voltam hanami - ez a cseresznyevirág-nézés - céljából, úgyhogy gazdaságos jelleggel inkább megtartom a részletes leírást egy külön bejegyzésre. De semmi pánik, kaptok cserébe képeket és beszámolót az Uneo parki virágzásról. Már csak azért is szerencsénk volt, mert kb. egy nap volt már csak hátra a teljes virágzásig, úgyhogy nehezen találhatunk volna jobb alkalmat, vagy éppen több fát a környéken. íme egy kis ízelítő a látványból (aki a képeimet FB-n már látta, az se csüggedjen, ahogy eddig is, most sem mindig 100%os az átfedés, vannak itt olyan képek is, amiket nem töltöttem fel)
A képeken ez nem mindig látszik, mert alapvetően nem a tömeget fotóztam, de nagyon sok ember volt, néha szinte lépni sem lehetett tőlük. Szerencsére egy idő után kiértünk egy szökőkúttal ellátott térre, ahol egy kicsit meg lehetett pihenni, naná hogy stílszerűen sakura ízű fagylalttal.
Amúgy nem teljesen ide tartozik, de eddig még nem találkoztam nagyon hihetetlen ízű dolgokkal, amikről a média hajlamos beszámolni. Sakura-fagyi, zöldteás kitkat, tintahalas-chips, rák-keksz és ilyenek vannak, de ezeknek egész barátságos ízük van, nem mondanám őket furának (halízű fagyi pl nincs, meg ilyenek)
Ezután ebéd céljából átballagtunk a park másik végébe, ahol a tó körül spontán matsuri alakult ki, és veterán olvasóim már tudják, ez mit jelent: fesztiválkaja sátrakban, jéj!!!! Takoyakiba torkolott hamar az ebéd utáni hajtóvadászat
Még reggel történt amúgy - csak nem akartam a Sky Trees felütést elrontani vele - hogy átsétáltunk a pár nappal korábban a sárkányos mizéria miatt érintett, de akkor teljesen kopár Sensoujin, és ez alatt a pár nap alatt itt is beütött a csersznyevirágzás:
Bár a nap itt még nem ért véget, de mind a karaoke-élményről írtam már elég sokat, mind Akihabara is részletes bemutatásra került, úgyhogy inkább ugorjunk az esti záróakkordhoz: kaitenzushi Akihabarában, vagyis a nálunk is - a nyilvánvaló minőségkülönbségek elenére - népszerű futószalagos sushi. Ingyen végtelen zöldtea, wasabi és gyömbérrel, ahogy kell. Nesztek futószalag, meg angolna:
Hát, nem volt. Hétvége, virágzás, utsó pillanat...nem tudom, mire számítottam. Ezért aztán - miután Amcsitól búcsút vettem, ellátva őt instrukciókkal, hogyan találja meg a repteret másnap - számot vetettem a lehetőségeimmel.
1) nekimenni az éjszakának és keresni valami szállást. Mivel lassan éjfél lett, a lehetőségeim a tömegközlekedésre elkezdtek korlátozottak lenni, nagyjából egy utazásra lett volna elég időm...azaz elenni egy tetszőleges, de nem túl távoli megállóig, és remélni, hogy ott találok valamit.
2) bemenni a legközelebbi karaoke helyre, bérelni egy szobát reggelig - kicsit olcsóbban mint egy kapszulahotel - és végigdőlni a díványon reggelig.
Érthető okokból a kettes változat lett. Tudni kell ehhez, hogy az összes karaokeban van egy olyan opció, hogy a kevésbé népszerű időszakokban - ilyen este 10 utáni teljes éjszaka - egy fix összegért ott lehetsz 6 órát kb. Na, erre utaztam, és így tényleg olcsón tudtam pár órát aludni. Oké, nem a világ legkényelmesebb helye, de azért lehet aludni. Főleg. hogy hiába énekelnek körülötted a többi szobában, a hangszigetelés miatt úgy hallatszik, mint mikor a szomszéd éjjel tévézik és áthallatszik a falon, talán még annyira sem.
Mindenesetre, olyan 4 körül felkeltem, elsétáltam a vonatállomásra és az első vonattal hazajöttem, 8 körül már a saját ágyamban próbáltam behozni az egész hetes alváshiányt...
Epilógus
Talán átérezhető volt, főleg a rendszeres olvasóknak, hogy eddigi ittartózkodásom legeseménydúsabb hetét éltem meg. Bár lett volna mit javítani rajta - az Osakai napon az eső nem hiányzott, és Kyotoban is lett volna mit megnézni még, nem is beszélve az utsó este failjeiről - de ne legyünk telhetetlenek, legalább lesznek céljaim a következő - valószínűleg nyári - hosszabb utazásra.
Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy addig már semmi érdekes nem fog történni, max nem olyan sűrűn, hogy napi bejegyzésekkel tudjam megtölteni a blogot. Bár a következő hétre még bőven lesz anyag - még ha nem is fogom mindig FB-n reklámozni a témát, ezt spammelést igyekszem az utazásos-élménybeszámolóknak, és a komolyabb képes riportoknak fentartani - úgyhogy érdemes lesz figyelemmel követni az eseményeket továbbra is!
Legközelebb a hétvégén jelentkezem, a múltheti sakura-nézés, és az ehhez tartozó kulturális mizéria bemutatásával! Sok rózsaszínre tessék számítani.
Köszönöm-köszönöm az élményt, eddig is, most is és a jövőben is :)
VálaszTörlés