Tavaszi hadjárat, avagy "Nagyutazás, ez az élet", hatodik fejezet

Belvárosok

Megint Tokyoban, a változatosság kedvéért viszonylag egészségesebb alvásmennyiség után elindultunk a belváros irányába, hogy ennyi kulturálódás után kicsit a város modernebb részével is szembesüljünk. Kezdésnek rögtön bementünk Shibuyába.

 Amikor Tokyo belvárosát mutatják, akkor rendszerint ezt a környéket szokták mutatni, itt van ugyanis az a bizonyos háromszög-forma kereszteződés, amit jellemzően felülről mutat a kamera annak illusztrálásaképp, hogy mennyi ember jár errefelé. Sajnos ez alulnézetből messze nem ilyen látványos, nincs semmilyen magaslat ahonnan be lehetne látni az egész teret, és hétköznap reggel lévén nem is igazán volt errefelé sok ember. Az alábbi videón azért megpróbáltam érzékeltetni, milyen az, amikor megindulnak az emberek a zöld jelzésre. 

A hely amúgy azért ennyire zsúfolt, mert - Shinjuku és Ginza mellett - a város egyik legnyüzsgőbb, belvárosias részeként tartják számon. Különlegessége a divat, tele van ruha és egyéb divatos üzletekkel, jellemzően a fiatalokat célozza meg, és elég drága helyek vannak errfelé, még japán szemmel is. Azért nem éri el Ginza színvonalát, de Ginza az kb. a japán Váci utca, felszorozva pár tízessel. Leghíresebb épületeinek egyike az alábbi "109", amely fiatal lányok és küllföld hírességek kedvelt célpontja ruhavásárláskor.

Amúgy errefelé szokott a legtöbb koncert is lenni, koncert és előadótermek, szórakozóhelyek vannak mindenfelé. Egyike azoknak a környékeknek, ahol éjszaka sem áll meg az élet. 

Nem tudom, hogy a Kyotoból magunkkal hozott aura tette e vagy csak a véletlen szerencse, de itt is többször botlottunk kimonós lányokba.

Túl sokat nem időztünk itt, ebédidőben már Shinjukuban kellett lennünk, ahol hozzánkcsapódott egy Indonéz cserediák és együtt folytattuk a felfedezést, következőként Harajukuval.

Nem nézed madárnak

Harajukut kicsit nehéz lesz leírni, főleg hogy egy átlagos hétköznap délután lévén nem egszen azt hozta, ami miatt híres. Igazából ez nem is egy külön negyed, mindösszeShinjuku negyed egy része, pontosabban egy hosszú sétálóutca, amelynek fő jellegzetessége az extrém divat, a mindenféle fura kiegészítőket és egyéb vackokat árusító boltok, valamint a cosplay - azaz különféle anime- és játékszereplőknek beöltözött népek - sűrű előfordulása. Ez utóbbiakból erős hiány volt, azért sikerült elkapni pár extrám öltözékes népet, a jobb oldali képen figyelhetőek meg, sajnos a későn jött észlelés miatt csak hátulról.

 Az egyik kávézóban műsor is volt, a fura maszkos ember az operaház fantomjának lakodalmasteknósított változatára origamizott össze sasmadat lufiból. A fényképen sajnos nem látszik de elég részletes munka volt, talán 20-30 különböző lufiból rakta össze.

 Hogy mennyi mindent lehet itt kapni: Ez a helyi százjenes bolt kínálatának egyik szép példánya, a leírás alapján minden partit remekül feldobó szexi műmell. Az biztos hogy tuti ájszbréker bármelyik unalmas fogadáson.

Este - továbbmenve  ikebukuro irányába - a rokugi parkba mentünk, ahol Naomival - akit régi olvasóim már ismerhetnek, ő szokott Tokyoban kalauzolni engem lankadatlan lelkesedéssel - találkoztunk, hogy megnézzük a park ékességét, egy többszáz éves, hatalmas méretű és gyönyörű sakurát, ami még ki is volt világítva!

A japán szak ura

Kicsit nehéz volt jó képet csinálni róla, ugyanis iszonyatos pára, vagy legalábbis valamilyen nedvesség ülte meg a levegőt, és az összes vakus képen úgy tűnt, mintha szakadna az eső emiatt. Mindenesetre rengetegen voltak, jó negyedórát álltunk sorba mire a parkba be tudtunk jutni. Jelzem, mindez egy hétköznap este, egy "átlagos" parkban, ahol ez volt a fő attrakció. Képzeljétek el, hogy milyen lehet pl. a városligethez sorban állni. De megérte, a fa nagyon szép volt, az eddigi legnagyobb és legszebb sakura amit láttam. A kert amúgy elég nagy területen feküdt, volt még tó, kőhíd, bambuszerdő, de ezekről sajna nem sikerült jó képet csinálni a fényviszonyok miatt sem.

Ezután - bár az eredeti terv az volt, hogy csak gyorsan eszünk valamit - valahogy egy izakayában közöttünk ki. Hehe, azt hittétek, csak mert az ebédről nem írtam részletesen, megússzátok kajabeszámoló nélkül a bejegyzést? :D

Sikerült pár eddig kimaradt dolgot egy füst alatt bepótolni. Ettem végre nattót. A nattóról annyit érdemes tudni, hogy egy olyan étel, ami még a japánokat is meossza. Vannak akik nagyon szeretik, de aki nem, az viszont utálja teljes szívéből. Igazából erjesztett szójababról van szó. Erjesztett...izé...lehet ez nem a legjobb kifejezés, mert már folyik szegény...lehet a "rohasztott" túl erős kifejezés, mert azért annyira nincs szétesve, de valszeg nem lehet sokáig eltenni. Elég erőteljes íze van, ennél csak a szaga erősebb. Gondolom érthető, miért vártam eddig a megkóstolásával. Ezúttal is óvatos duhaj voltam azért, és egy köztes megoldás mellett döntöttem: "tiszta" nattó helyett egy omlettbe oltott változatot kóstoltam meg, így azt kell hogy mondjam, egész finom volt, töltelékként. KICSIT a sólett állagához tudnám hasonlítani, de az íze teljesen más, sokkal...őőő...markánsabb. Nehéz leírni. Egyszer ki kell próbálni, szerintem nincs vele gond, de tökéletesen megértem, miért ossza meg annyira a népeket.

Italfronton volt egy ilyen menű, amelynek keretében végigpróbáltunk 3 fajta Sócsút. A Sócsú az ilyen kínai eredetű alkohol, egy kicsit erősebb a sakenál, már-már pálinkaszerű, de mégsem...kicsit a whisky és a pálinka között helyezném el, de nem annyira erős. A háromféle ital más-más alapanyagból volt, krumpli, rIzs, gabona...ennek megfelelően az ízük is picit más volt, de mindegyik jó volt. Azért saket is ittunk, azt nem lehetett kihagyni.

Aztán. Volt még az étlapon - legnagyobb meglepetésemre - bálna. Igen, Japán azon országok egyike - pl. Norvégia mellett - ahol néminemű korlátozás mellett ugyan, de nem zárkóznak el az emberek attól, hogy Willy kiszabadítása a sütő irányába történjen. TERMÉSZETESEN én, mint az állatvédelem és az egyéb nemes virtusok elkötelezett gáncs nélküli lovasszobra, meg nem kóstoltam volna. Ezért NEM tudom nektek elmondani, hogy milyen íze is van, mivel erről ugye nem lehet fogalmam, mivel nem kóstoltam volna meg a világ minden kincséért sem, még akkor sem, ha konkrétan ANNAK a bálnának már eléggé mindegy hogy ki eszi meg, mivel fel volt szeletelve szegény, és ezzel az erővel akár én is lehetnék. Sajnos ezért tőlem nem tudhatjátok meg, milyen a bálnahús.
Piszok mázlisták vagytok ugyanis, ugyanis - hogy-hogy nem - ma reggel találtam egy füzetlapot az asztalomon. Egy rövid beszámolót tartalmazott egy számomra ismeretlen, tőlem minden bizonnyal különböző személytől, aki nem átallott megkóstolni a bálnahúst, és leírta élményeit. Ezt a beszámolót osztom meg most.

"kinézetre ilyen vöröses, mahahús-szerű kinézete van, állagra is inkább emlős, mint hal jellege van (bah! Mégis mire számít az ember egy emlősnél? De azért ez meglepő). ízre is valamiféle köztes dolgot produkált, kicsit tényleg disznóhús-íze volt, de azért ott voltak benne a tengerherekntyűs felhangok. Meglepően finom volt, bár nem tudom, mire számítottam. Bár nem érzem úgy, hogy mindenképp az étkezés elengedhetetlen része - nincs ANNYIRA különleges íze, épp a fenti keverékjelleg miatt - de időnként biztos ennék még, ha lenne rá lehetőségem. Érdekes élmény volt, na"

Fogalmam nincs, hogy került az asztalomra az éj leple alatt ez a beszámoló...

Ezzel a rejtéllyel hagylak most titeket magatokra, holnap pedig jön a finálé, az utsó Tokyoi napal. Skytree, rengeteg csersznyevirág, dínomdánom. Tessék tánosimizni.