Varázspálca

Rövid, összefüggéstelen bejegyzés következik, amelynek fő célja, hogy apropót adjon ahhoz, hogy az elmúlt hónapokban mindenféle éttermekben evett kajákról képeket postoljak.

Az eltelt majdnem 5 hónap alatt ébredt bennem egy újszerű tisztelet a pálcika, mint evőeszköz iránt, gondoltam megosztom az ezzel kapcsolatos gondolatfüzéreket. 

Mielőtt ideérkeztem, persze hogy volt már a kezemben evőpálcika, jártam én is japán meg kínai étteremben, volt egy alapvető előképzettségem. Ki is alakítottam a véleményem a dologról: Lehet vele enni, értem én hogy valamiért ez terjedt el keleten  (alapvetően az a legenda, hogy tilos volt bármilyen szúró-vágóeszközzel asztalhoz ülni, kétlem hogy ténylegesen ez volt az ok, elvégre a köznépet ez kevéssé befolyásolhatta, és kétlem hogy az alapvető étkezési kultúra pl. Kínában a nemesi udvarok irányából érkezett), de se nem kényelmes - nekem fájt a kezem tőle egy idő után - se nem praktikus, és egy csomó ételt el se képzelem, hogy lehet vele megenni.

Mikor kiérkeztem ide, szembesülnöm kellett vele, hogy a japánok - kevés kivétellel - megpróbálnak MINDENT pálcikával enni. Pár példa az érdekesebbek közül:

- torta

- spagetti és hasonló tészták

- fagylalt

- szeletelt hús

- tojásrántotta

- rízs (bah, "nósitserlokk!" Ezt csak azért említem, mert a helyi rizs nem pereg szét, mint a miénk, hanem összetapad, ezért aztán lehet enni pálcikával gond nélkül.)

- sülthús

- sültkrumpli

- kocsonya

És biztos vagyok benne, hogy rengeteg mindent kihagytam. 

Az alapelv az, hogy az étel apró darabokban érkezik az asztalra. Ami pici, azt meg lehet fogni pálcikával, alaktól független. Ami nem pici, az vagy puha, ezért szeletelhető, vagy kemény, ezért meg lehet fogni a pálcikával. Ami az állagánál fogva nem fogható meg semmilyen módon pálcikával, azt valószínűleg meg lehet inni.

Ez viszont feltételez egyfajta más hozzáállást ahhoz, hogy hogyan is eszünk meg egy bizonyos fajta ételt. Nézzük pl a húslevest. A legtipikusabb mód erre, hogy fogjuk a kanalat, elkezdünk kanalazni, van a kanálban tészta és lé is, egyenlő mértéken fogy a kettő. Ez pálcával nyilván megvalósíthatatlan. Az alapmód itt az lenne, hogy fogjuk a pálcát, elkezdjük kienni a tésztát a levesből, majd mikor a tészta kifogyott, a levet egyszerűen megisszuk, illetve kikanalazzuk az amúgy ott lévő kanállal. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az ételek ezt alapvetően támogatják, ergo a levestészta a mi fogalmaink szerint szinte kizárólag a cérnametélt-jellegű tészta lehet, senki se szívatja a másikat csigatésztával pl.

Viszont ha ezeket a játékszabályokat tiszteletben tartjuk, akkor a pálcika egy nagyon praktikus eszköz. Egyrészt kizárólag az egyik kezedet köti le, az ételtől függetlenül. Maga az evőeszköz tényleg BÁRMIRE alkalmas, nem kell cserélgetni, váltani. Ha épp nem eldobható fapálcát használsz, nagyon könnyű elmosni utána. Én gyakorlatilag ugyanazt az egy darab pálcát használom mindenre 4 hónapja, nincs is tartalék. Mondjuk jellemző, hogy pl ha készételt vásárolsz egy szupermarketben, automatikusan adnak egy pár fapálcát, tehát elég nagy készleteket fel lehet halmozni. 

Szóval alapvetően azt kell hogy mondjam, átértékeltem a pálcikát, és egy nagyon praktikus, sokrétű eszköznek ismertem meg, és kezdem megérteni azt, miért is kultiválják errefelé. A bejegyzésben elszórt összes ételt kizárólag pálcikával lehetséges, és nem is nehéz megenni.

Persze, vannak rejtélyek továbbra is. Pl. sosem fogom megérteni, hogy ha olyan külföldi ételeket, mint a habostorta és a spagetti, képesek pálcikával enni, miért ragaszkodnak ahhoz, hogy a Curry-t kanállal eszik.