Nó. Akkor.

Sokan azt hiszitek, hogy én folyton csak eszem itt.

És ez igaz is.

Többnyire.

De most rájövelre kerültem hogy nem csak kenyérrel él az ember, meg cirkuszt és kenyeret és egyéb közhelyek, szóval most a "cirkusz" volt épp soron, volt szerencsém ugyanis megnézni egy amatőr Nó előadást.

Mi  is az a Nó? társasjátékos olvasóimnak: az az épület, amit a shogunban 1 aranyért veszel és egy pontot ér. Mindenki másnak az alábbit jelenti kb:

Erről azt kell tudni, hogy a legrégebbi és leghagyományosabb ma is létező japán színházi formák között tartják számon, kb. olyan kulturális szerepe van, mint nálunk az operának. Annyira erős ez a párhuzam, hogy az előadáson a konferálás alatt többször mondták, hogy ami most jön, az kb olyan, mint egy operában az ária, stb. Pedig ez a hasonlóság némileg megtévesztő, mindjárt rájöttök, hogy miért is.

Lőjük ki először a hasonló pontokat. Mindkettő színpadi műfaj, van egy emelt térség, ami be van rendezve, és ott performálnak a színészek. Vannak díszletek is. Van a dolognak eleje, közepe, vége. Némi tánc is előfordul, a beszéd pedig éneklés-szerű. A végén tapsol a néző.

Most ez alapján úgy tűnik, hogy a két dolog teljesen ugyanaz, ugye? Akkor vegyük még egyszer sorra a fenti felsorolást, pontról pontra.

Először is, jöjjön a színpad. Ez kérem így néz ki.

 Van a három oszloppal körülhatárolt kis emelt rész, a háttérben a fa képével, és ennyi. Ez soha nem változik, szándéka szerint az egész világmindenséget jelképezi, a fa is túlképp csak egy jelkép, és nem azt jelenti, hogy most erdőben játszódik az esemény. Szóval van díszlet, meg színpad, de nagyon minimalista stílusban. 

Színészek vannak, akik előadnak valamit. Na itt megint csak arról van szó, hogy bár a fogalmak hasonlóak, de teljesen mást takarnak. A színészek jellemzően jelmezben vannak (ezeken a képeken azért nem, mert ez egy amatőr előadás volt, az előadók között sok iskolás gyerekkel pl, ezért nem minden jellegzetességet jelenítettek meg), amik ugyan nagyon színpompásak, de pl masz is tartozik az összeshez, ezért arcmimikáról szó sincsen. Nagyon sok esetben csak ülnek és olassák (egy könyből ami előttük van) a szöveget, legfeljebb a "főszereplő" mozog, aki viszont folyamatosan táncol, nagyon pontos, kímért, kiszámított mozdulatokkal. Közvetlen interakció a szereplők között nincs, bár párbeszédek folynak elvileg, illetve ami nagyon gyakori, hogy a főszereplő és a "kar" (jobb híján nevezzük kar-nak, mert kb. ugyanazt a funkciót tölti be) beszélget. Ilyenkor azonban egymásra sem néznek, arckifejezések sem igen vannak, és az egész nagyon kimért, szertartásos.

A beszéd sohasem tényleges beszéd, hanem egyfajta vontatott-elnyújtott énekhang. Ellentétben az operával, ahol ugye vannak az áriák, meg minden, de azért legtöbbször olyan hangszínben énekelnek a szereplők, amiben azért átjönnek a jellemvonások, meg az érzelmek, gondolatok. Itt igazából ez nem is cél, mindjárt kiderül hogy miért.

Van eleje, közepe, vége ennek is. Na igen, de olyasmiről, hogy "cselekmény", nem nagyon tudunk beszélni. Az elején bejönnek a szereplők, a legtöbben leülnek, egyvalaki pedig táncba kezd egy legyezővel, ennek elég hipnotikus ereje van a nézőre is, miközben énekel. Már, nem a néző énekel, hanem a színész.

A végén a színészek levonulnak, miközben a néző tapsol.

Hogy a kettő között pontosan mi történik, azt nehéz leírni, de nem igazán tudnám cselekménynek nevezni. Történik persze valami, és ha az ember ismeri a kapcsolódó mesét, történetet, vagy regényrészletet, akkor még az is lehet, hogy sejti miről van szó, de ennek hiányában még a japánok sem igazán fogják fel a történéseket, mert az egész ilyen "ősjapán" nyelven van. Nem véletlen osztanak szövegkönyvet az elején. Bevallom, nem sokat értettem a konkrét eseménysorból - és a fenteik alapján ugye a látvány sem segít - de előtanaukmányaim alapján nincs a dolognak "konkrét" cselekménye, egyszóval nem egy eseménysort mutat be, legalábbis nem a mi fogalmaink szerint. Ezt azért nem tudom egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni, mert nem egyetlen, egybefüggő előadást láttam - ez időhiány miatt nem is lennel célszerű, egy teljes előadás fél napig is eltarthat - hanem egyfajta válogatást híres no-darabok részleteiből. 

Ezek közül az utolsóban kerültek elő csak hangszerek, szóval ezek alapján ez nem feltétlen velejárója a dolognak. Dobok és furulya kísérte a dolgot, egyfajta erős hipnotikus töltetet adva a dolognak.

Lehet hogy a fentekből nem ez jött le, mivel próbáltam a dolog idegen és "másvilági" jellegét hangsúlyozni, de alapvetően jó élmény volt. Bár a konkrét történetből nem fogtam fel sokat, de maga a dolog hangulata, a gyéren megvilágított minimalista színpad, a kimért mozdulatok, a lassú kántálás és a hipnotikus dobos-fúvós zene adott a dolognak egy nagyon érdekes hangulatot, amit nagyon nehéz írásban visszaadni. Remélem a képek visszaadnak valamit ebből is!

Szóval tetszett a dolog, ha lesz időm és lehetőségem, lehet hogy nézek még ilyet. A másik nagy színpadi műfaj a kabuki, ha úgy alakul, arra is kíváncsi lennék!