Nara

Az erre a napra kitalált úticélunk Nara városa volt. Erről a helyről azt érdemes tudni, hogy Japán fővárosa volt olyan jó 1200 évvel ezelőtt, mielőtt Kyotoba vonult volna az udvartartás. Elég jelentős kulturális élet folyt itt ennek megfelelően, ebben az időszakban főleg kínai hatásra. Ezért aztán jellemzően az onnan importált ”új” vallás, a Buddhizmus került előtérbe, tele van az egész város régebbinél régebbi Buddhista templomokkal. Ma főleg ezekről híres, turistaszempontból is ezeket érdemes leginkább megnézni.

Itt van például a Toudaiji, az egyik legnagyobb buddhista templom, ami a legnagyobb létező bronz buddhaszobrot foglalja magában, számos kisebb szobor mellett. Hatalmas kertje és udvara van, számos más kisebb templommal, és – de ezen most már meg se lepődök – shinto szentéllyel.           

 

A város némileg profánabb jellegzetessége a szarvassereg. Az egész város összes parkja, és a környező utcák tele vannak szarvasokkal. Ezek az embertől egyáltalán nem félnek, fel alá mászkálnak békésen, és érdeklődve figyelik az embereket. Érdeklődésük fő oka a szarvas-keksz, amit ötös csomagokban árulnak, és direkt arra vannak, hogy a szarvasokat lehessen kézből etetni vele. Mivel ehhez szoktatva vannak, ezért gátlástalanul megrohamoznak mindenkit, aki esetében csak a leghalványabb gyanú is felmerül, hogy keksz van nála. Nem egyszer lehetett látni a szarvasok elől menekülő japán iskoláslányokat

 Én ezúttal kihagytam az etetést, egyrészt mert Miyajimán már elég szarvassal találkoztam közelről, másrészt meg van valami, ami a Bambiból – okkal – nem derül ki. A szarvas kétségkívül aranyos kisállat, viszont büdös, főleg ha csoportosan van belőle jópár. Úgyhogy egy idő után nem nagyon akaródzott a közelükben lenni az ember

Volt nem messze viszont a város legnagyobb shinto-szentélye, az Asame-jingu. Bár nagyon szeretem a buddhista templomokat is, de a shinto szentélyek valahogy közelebb állnak hozzám, számos okból, de erről majd az Iséről szóló bejegyzésben írok. Ezért aztán mindenképp el akartam ide is menni. Hangulatos séta egy nagyobb linetben, a végén pedig számos kisebb-nagyobb szentély fogadta az embert.

Különösen ezek az út mentén sorakozó kőlámpások tetszettek meg.

 

A hazaút előtt még elmentünk a Houryuuji templomot megnézni,ami a világ legrégebbi falépületeinek ad otthont, a 600-as években épült, majd egy tűzeset után mai formájában a 800as évek óta áll. Amikor egy buddhista templomot mutatnak a tévében, ha nem a Tokyo beli Asakusadera, akkor jó eséllyel ez van a képernyőn. Főleg a késő délutáni lemenőfélben lévő nap tett jót neki, nem bántam meg, hogy viszonylag sokat kellett hozzá gyalogolni.

Este volt még egy kis séta Osakában, az elmaradhatatlan takoyakival (polip-gombóc), amiről a város többek között híres. Aztán úgy döntöttünk, hogy végre napok óta jó lenne kialudni magunkat, másnap ugyanis Ise került sorra, amihez elég sokat kellett utazni, aztán meg hazaút az éjszakai busszal, na azt nem vártam valahogy annyira.