A vonatra szállásnál elkezdődött az élmény gyakorlatilag, ugyanis ezt is fizették, így egy év után végre volt lehetőségem gyorsvonatra ülni. Ezt eddig azért hanyagoltam mert a sima vonathoz képest kétszeres ára van, bár tényleg ég és föld. A sima vonat minden bokornál megáll és kb. a 3as metróhoz hasonló üléselrendezéssel bír, ez a készség meg kb. repülő szintű kényelmet nyújt, és ez már tényleg csak olyan helyeken áll meg, ahol emberek is laknak esetleg. A vonaton rögtön össze is futottam egy vietnámi lánnyal aki szintén a táborba tartott, úgyhogy az út sem telt unalmasan.
1:Családi Kör
Miután megérkeztünk, jött elénk egy külön fogadóbizottság - no persze, nem csak kettőnk elé, jött vagy további 20 ember ugyanazzal a vonattal - ahogy azt kell, táblákkal meg emblémás pólókba. Itt derült ki ugyanis, hogy a családok mellett legalább 100 diák is részt vesz önkéntesként az eseményen, a szervezés nagy részét ők csinálták. Mindezt a szünidejük kellős közepén, ingyen, és ráadásul volt olyan is, aki csak ezért utazott ide 1 napra egy másik megyéből. Szóval lelkesedés az van. Eltaxiztak minket a központba, ahol hozzánkvágtak rögtön egy bőséges ebédet, majd betereltek minket egy nagyterembe ahol megkezdődött a nyitóünnepség. Itt szembesültem először azzal, hogy bizony 300 külföldi van itt, ennyivel szerintem összesen nem találkoztam itt tartózkodásom alatt.
Miután megérkeztünk, jött elénk egy külön fogadóbizottság - no persze, nem csak kettőnk elé, jött vagy további 20 ember ugyanazzal a vonattal - ahogy azt kell, táblákkal meg emblémás pólókba. Itt derült ki ugyanis, hogy a családok mellett legalább 100 diák is részt vesz önkéntesként az eseményen, a szervezés nagy részét ők csinálták. Mindezt a szünidejük kellős közepén, ingyen, és ráadásul volt olyan is, aki csak ezért utazott ide 1 napra egy másik megyéből. Szóval lelkesedés az van. Eltaxiztak minket a központba, ahol hozzánkvágtak rögtön egy bőséges ebédet, majd betereltek minket egy nagyterembe ahol megkezdődött a nyitóünnepség. Itt szembesültem először azzal, hogy bizony 300 külföldi van itt, ennyivel szerintem összesen nem találkoztam itt tartózkodásom alatt.
A dologhoz egy elég hosszadalmas nyitóünnepség tartozott, volt benne köszöntőbeszéd 6 különböző szervezőtől (ez errefelé nagy divat, egy 2 órás műsorhoz minimum fél órás bevezető tartozik, aminek keretében minden, a szervezésben kicsit is érintett fél hosszasan üdvözöl mindenkit), taiko-bemutató, és meglepetés videóüzenet Abe Shinzo miniszterelnöktől. A meglepetésfaktort picit rontotta, hogy minden évben jön egy ilyen az aktuális miniszterelnöktől, de héjj, én nem hallottam róla, szal meglepett.
Ez alatt a rövid idő alatt sikeresen össze is ismerkedtem vagy 9 különböző országból való emberrel, nagy fájdalomra a csoportbontásban pont másfelé ballagott az összes, de annyi baj legyen. Merthogy igen, innentől szét lettünk bontva, az nyilván túl tömény lett volna ha 300 diák+családjaik mindig tömbszerűen egyszerre mozognak. Ez úgy nézett ki, hogy 8-10 fős brigádokba lettünk szervezve, és minden csapat más faluba indult el a megyén belül. A mi nyolcasunk egy Shika nevű várost kapta, ahová egy órás buszozás után meg is érkeztünk. Némi tengerpartozás után itt végül találkoztunk is a fogadócsaládjainkkal:
Az enyém egy viszonylag idősebb néniből és bácsiból állt, egy fiú és egy lánygyerekkel. Már a gyerek ez esetben kicsit megtévesztő, mindketten idősebbek voltak nálam. Ebben a házban laktak, egy kicsit ledöbbentem, de vidéken úgy tűnik hogy ezt simán megengedheti magának az ember.
Amúgy egy tisztes, a középmezőnytől kicsit feljebb lévő földművelő-mezőgazdász családnak tűntek, voltak állataik meg rizsföldjeik is. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, de irgalmatlan tájszólásban beszéltek, és ha egymás között társalogtak, én kb. egy szót se értettem abból, hogy mi zajlik körülöttem. Ezt a szobát utalták ki nekem az emeleten, igazi japán szoba:
Másnap a reggelinél nem vicceltek, EZT rakták elém. Errefelé így néz ki egy tisztességes japán reggeli, vagy 6-7 különféle fogással. És bőszen kérdezgették, hogy akarok e még.
Másnap - a fenti reggeli után - Mivel az eső esett, na lehet tippelni, hova mentünk? Bizony, a helyi akváriumba. Ez már a harmadik eset, hogy egy esős nap programja az akvárum lesz, úgyhogy nem kezdem harmadszor is magyarázni, szé halak, nézzétek őket:
Dajkacápa, erre nagyon büszkék voltak.
Kőhal. Csokiért lehet tippelni, honnan kapta a nevét. Nem, nem tudom miért ilyen szomorú.
Egy delfines kép, ami kivételesen nincs elmosódva.
Délutáni programként főztünk! A kedves konyhafőnök néni irányítása alatt, aki valami profi szakács volt civilben, 8 elszánt külföldi és a családjuk próbált japán ételeket készíteni. Ezzel indult a történet:
Az elsőként elkészíteni próbált étel a Niku-jagaa volt. Nem, ennek semmi köze a Rolling Stoneshoz, hús és krumpli alapulvételével készülő főételféle. Itt a serpenyőben épp összesül a sokféle zöldség és fűszer a húsos krumplival. Kicsit paprikás krumpli, de nem annyira fűszeres. Külön érdekessége a csőszerű cucc a közepén, ami NEM tészta, hanem Konyaku. Hogy mi az a konyaku - nem, nem alkohol -, azt nehéz lenne elmagyarázni. Egyfajta tömör zselészerű cucc, aminek íze nincs igazán, az állagáért rakják az ételekbe, és jellemzően ilyen spagettitészta szerűen néz ki.
Következő versenyzőnk a csavanmusi névre hallgat, balra lent látható elkészítés közben. Gondolkodtál már azon hogy a főttojásban miért nincs gomba, meg zöldségek és hús? Ha igen, akkor ez a te ételed, mert pont ezen az elven készül: a tojást beleütjük egy csészébe, rakunk bele mindent amit találunk a konyhában, és összefőzzük. Bár ez alapján egy fura rántottának kéne lennie, de valamiért az íze bennem a főtt tojást idézte, talán mert. glupp, főzve van, illetve gőzölve.
Jobboldali versenyzőnk - csak semmi politizálás - a zöldségleves. Ezt nem tudnám túlragozni akkor se, ha karakterszám alapján fizetnének, tessék a képre nézni, ezt főzzük meg, oszt' jóidő. Répa, hagyma, padlizsán, és még kitudja mi minden más amit fel se ismertem.
Csavanmushi készülés közben megintcsak. Ezt aztán lefedjük, alágyújtunk, és az alső lábosból a forró víz felgőzöli szépen a csészéket.
A késztermékeket aztán összevegyítettük a többi csapatéval, és kiporcióztuk a vacsoraesten. Kaptunk még hozzá extraként azukibabos rizst meg szójás tintahalat, et nyilván nem mi követtük el de az sem lett rossz, amit mi csináltunk.
3: oltár(i) magasban
A következő nap nem volt szervezett program, ezért a családommal elmenünk Shirakawago-ba. Erről már szólt egy korábbi bejegyzés, úgyhogy most nem részletezem, viszont aznap este mentünk el a pont akkor tartott falufesztiválra!
Ez tulképp a falu shinto szentélyének volt a fesztiválja, így a vallásos érzület némileg háttérbe szorította az ilyenkor szokásos kajásbódékat. Valamiért az egyébként szókásosnál jóval több alkoholt fogyasztott mindenki - azért nem kell megijedni, japán viszonylatban ez azt jelenti, hogy olyan emberek is voltak, akik akár két sört is megittak -, és hamarosan az is kiderült hogy miért. Az ünnep fő jellegzetessége ugyanis a fenti képen látható hordozható szentélyek cipelése volt, amelyet 10-15 ember a magasba emelt és felcipelt a főszentélyhez. De nem ám ilyen jó sztahanovista módjára egyenesen előre a végső győzelemig, hanem - lehet az alkohol hatására is - ilyen fura színuszgörbék és egyéb gráfalakzatok meg spirálok mentén össze vissza száguldoztak vele hangos "wasshoi!" kiáltások közepette. Mindezt hangos és átszellemült - megint csak találgatni lehet hogy vajon nem e az alkoholtól - dobszó kísérte. A dolog meglehetősen sokáig eltartott, mert ezekből az oltárokból volt vagy másfél tucat, és az összeset fel kellett hordani a dombtetőre, a szentély elé. Ebbe egy ponton én is besegítettem, az erre való készülődés jegyében még ezt a köntöst is magamra eszkábáltam.
Aztán mikor mindez megvolt, elkezdődött az egész visszafelé, az oltárokat lehordták a szentélydombról. De persze csak azután, hogy kihozták a szentélyből a főoltárt, ezt az aranyozott kis ládikót itt a lenti képen. Erre hatványozottan igaz volt minden, amit eddig elmondtam, a többi cuccnál is lassabban haladtak vele, de annál lelkesebb volt mindenki.
A fentiekből is leszűrhetően elég sokáig tartott mindez, valamivel éjfél előtt értünk vissza. Másnap aztán búcsút vettünk a családoktól, és elindultunk vissza Kanazawába, hogy a hét második felében minket pesztráló családokkal találkozzunk. Innen folytatjuk adásunkat a következő három nap leírásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése