"I pad"

Folytassuk akkor a kalandozást. Szóval délután fél5 tájban a többiekkel elrobogott a busz a távolba, én meg néztem ki a fejemből és azon kezdtem agyalni, hogy mit fogok kezdeni másnap reggel 8ig, a vonatom indulásáig egy totál ismeretlen városban. Persze, mindezt megelőzően eszembe jutott, hogy esetleg foglaljak szállást, de az a szomorú helyzet, hogy ez egy nyaralóövezet, mintha kb. Balatonalmádiban akarnék olcsó szálláshoz jutni. Ezért aztán úgy voltam vele, hogy odamegyek és "majd lesz valahogy". Életemnek számos nehéz szakaszán segített már át ez a taktika, reménykedtem benne hogy most is így lesz.

Először is elbaktattam az állomásra, hogy leellenőrizzem a menetrendet meg be tudjam legalább lőni hogy egyáltalán merre van. A vonatállomásra érve rájöttem, hogy éjfél és reggel fél6 között zárva van, úgyhogy az utasváró mint lehetőség kilőve. B tervként volt két szálloda az állomás közvetlen közelében. Itt lett volna szabad 1 ágyas szoba (de csak az egyikben, a másik tele volt), olyan 6.000 yenért (15.000 forint kb.). Tekintve, hogy Tokyoban simán meg tudtam szállni ennek a harmadáért, valahogy nem volt kedvem ezt a lehetőséget igénybe venni. 

Találtam a közelben cserébe egy karaoket. Ez sem tűnt rossz lehetőségnek, 1000 yenért egészen zárásig vendégül láttak volna, ami némi alvást is lehetővé tesz persze, mert a kutya nem nézi, mit csinálok én a külön szobámban. Amiért végül mégis ez ellen döntöttem, az az volt, hogy a "zárásig" az éjjel 3-at jelentette. Ezzel így meg nem vagyok kisegítve megint csak, mert fél6 előtt nincs nyitva az állomás, és így meg hiába fizetek viszonylag keveset, pont a legfontosabb időszakban raknak ki a ház elé...

Ezen a ponton kezdtem azzal az ötlettel foglalkozni, hogy - figyelembe véve az éjjel is fennálló átlag 25-30 fokot - én keresek egy békés padot a tengerparton és leheveredem oda minden cókmókommal együtt. El is indultam a part irányába. Belebotlottam viszont útközben a egy táblába, ami ifjúsági szállót hirdetett 200 méterre, hát mondom, nézzük meg. A helyszínre érve egy modern szállodakomplexum fogadott, ami mindennek kinézett, csak diákszállónak nem. Bemenve a portás nagyon segítőkészen elmagyarázta, hogy volt itt diákszálló, de TíZ ÉVE ledózerolták és a helyére ez a központ került...viszont adott egy részletes tájékoztatót az összes szálláshellyel a városban, cím, ár, fénykép, és még térkép is volt hozzá. Azért megnézném, ezt Magyarországon mikor csinálja meg a random portás...

Kis tanulmányozás után találtam is egy viszonylag békésebb árú helyet (3000yen lett volna), az egyetlen gond volt vele, hogy a térkép alapján némileg a városon kívül, saccra olyan 2 óra sétára volt jelenlegi tartózkodási helyemtől. Normális körülmények között végig se gondoltam volna, főleg csomagokkal, de délután 6 óra volt, és abszolút semmi dolgom nem lévén úgy voltam vele, akár azzal is elüthetem az időt hogy megnézem, mi ez.

Az elején semmi gond nem volt, békésen haladtam az útvonalon, azonban jó másfél óra múlva valami elkezdett nem kóser lenni. A térkép ugyanis eddig viszonylag normális ütemben jelezte nekem az egyes pontokat, amik alapján be tudtam lőni hogy hol vagyok, elvileg az út felén már túlhaladtam. Viszont itt valahogy a térkép léptéke megváltozott, és kb. 20 perc gyaloglás után haladtam annyit, ami a hátralevő távolság tizedét sem tette ki.... először nem is értettem, de aztán feltűnt, hogy az út tényleg ez lenne, de vaahogy a lépték elállítódott, ami ugyanazon a térképen belül teljesítmény...Nem sokkal 9 után - amikor még mindig úgy tűnt, hogy legalább 2 óra gyaloglás után érnék csak el a helyre - valszeg ezért volt jóval olcsóbb mint bármi más - feladtam.

Ekkor halálfáradtan kezdtem el visszagyalogolni, és teljesen véletlenül ráakadtam egy supermarketre, ahová - még éppen zárás előtt -　bementem némi enni meg innivalóért. Ez a bolt a főutaktól meg a forgalomtól viszonylag elzárt helyen volt, és volt előtte jópár pad is. Kifogyva az opciókból, elhatároztam hogy ennyi volt a történet, én megvárom a zárást meg amíg elmennek innen a boltosok, és ittalszom.

A részletezés helyett inkább a tapasztalatok jönnek most:

- egy bolt bezárása hosszú órákba telik. Még villanyoltás után is szöszmötölnek bent egy sort. Ráadásul utána nem a főbejáraton jönnek ki, hanem valami hátsó ajtón, így én csak jóval a tényleges esemény után jöttem rá, hogy biza már senki sincs bent.

- A fapadokat ülésre találták ki, aludni rajtuk elég kényelmetlen. Riszpekt a hajléktalanoknak.

- Japán egy biztonságos ország, ezt már sokadszorra meg kellett hogy állapítsam. Otthon valszeg nem mernék ilyet meglépni, de itt semmi félelemérzetem nem volt.

Végül aztán nyugtalan és többször megszakított álmomból olyan fél4 körül végleg felébredtem, és elkezdtem visszaballagni az állomás felé - igen, így utólag jobban jártam volna a karaokeval -, persze sikeresen eltévedtem amikor keresni akartam egy rövidebb utat, de végül nyitás előtt odaértem. Mivel a mosdók errefelé teljesen tiszták - főleg nyitás után 2 perccel - ezért ott némi gyorsszervíz-jellegű tisztálkodást követően beballagtam a váróba, majd felszálltam a fél8as vonatomra Kanazawa irányába. 

Arról, hogy mit csináltam ott, a következő két bejegyzés fog szólni (6 napról van szó, lehet hogy 3 is lesz belőle), de azt már most leírom hogy miért mentem oda.

Jelentkeztem ugyanis még jópár hónappal ezelőtt erre a kb. egyhetes Japan Tent nevű eseményre, amit itt tartottak. A dolog célja, hogy Ishikawa prefektúrát meg Kanazawa várost megismertesse és népszerűsítse a külföldiek között. Erre gondolom azért van igény, mert a térség - bár a tengerparton van - de eléggé kiesik a főbb turistacélok irányából, az átlag külföldi nem is hallott még róla. Pedig sokminden van errfelé, mint azt majd hamarosab megtudjátok ti is. 

300 cserediákot választottak ki a jelentkezők közül a részvételre, köztük engem is szerencsémre. Az egész program INGYENES volt, egy petákomba nem került, ha nem számítjuk az ajándékokat amiket vettem, a egész hét alatt kb. 2000yent költöttem el. 

Végig családoknál voltunk elszállásolva homestay jelleggel, az első 3 nap egy vidéki kis faluban, a második esetben pedig egy városi családnál. Minden nap legalább 2 közös program a családdal, cserediákokkal, és Japán diákokkal, mindennek célja, hogy jobban megismerük Japánt és ezt a régiót, meg persze más kultúrákat is, hiszen 300 külföldi diák jött el ide kb. a világ minden tájáról!

Hogy erre honnan van pénzük, az jó kérdés. 26 éve folyamatosan megszervezik ezt az egyhetes programot, valszeg helyi önkormányzati, vagy esetleg állami pénzekből. Gyanítom hogy a családok önkéntesek, csak ezt azért képzeli el magyar agyam nehezen, mert nálunk mikor találnál 300 olyan családot, aki vállalja, hogy zsákbamacska alapon egy vadidegen külföldit (Japánról, az elzárt szigetországról beszélünk továrra is! Arról a helyről, ahol engem rendszeresen megszólítanak a vonatállomáson vadidegenek, mert kiváncsiak rá hogy mit keresek itt!) a saját családjába befogad, eteti, mos rá, étterembe viszi, programokat szervez neki hétköznap és hétvégén, meg igazodik egy elég szigorú központi menetrendhez.... Tegye fel a kezét az, aki ezt elvállalná ingyen, vagy legalábbis csak költségtérítéses alapon! Mondjuk úgy hogy előre nem tudhatja, hogy ameriai, arab, vagy afrikai diákot kap e?

Szóval le a kalappal a koncepció előtt. Hogy ez a gyakorlatban hogy is nézett ki, arról a következő bejegyzés fog szólni!