Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, hatodik rész: Szereted Tea Szertartást? Második rész: A Szertartás Visszavág

(A blog leghosszabb című bejegyzése lett ez - legalábbis addig, amíg át nem rendezem majd időrendben őket október elején, amikor el fog tűnni az "elveszett bejegyzés" titulus. Időpont: április 27.)

Igen, megint teaszertartani voltam. Ezúttal az egyik ismerős ismerőse hívott meg hármunkat erre, aki ilyen vérprofi szinten űzi ezt, és felajánlotta hogy szerény tiszteletdíj ellenében tart nekünk ilyet. A cuccra egy lakásban került ráadásul sor, aminek volt ilyen külön sarka elkülönítve erre a célra. A fő attrakció azonban nem ez volt, hanem hogy ruhákat is kaptunk, a lányok rendes kimonót - öltöztették is őket egy órán keresztül - én meg ennek a kevésbé bonyolult férfiváltozatát. 

Megérkeztünk, be lettünk mutatva egy seregnyi néninek - nincs mit tenni, Japánban most már ugye a nők is dolgoznak, ezért hobbijuk jellemzően az idősebb nőknek van, meg a nyugdíjasoknak -, aztán megkezdődött a ruházkodás. Ennek eredményeképp vagyunk megfigyelhetőek alant.

Kezembe adták ezt az íj-szettet, meg ne kérdezzétek, hogy miért. Biztos volt valami kompozíciós elképzelés a dolog mögött. De ez a tendencia folytatódott ám, úgyhogy biztos volt mögötte koncepció. Nézzétek, itt egy nagy legyezőt fogok mély átéléssel:

Meg térdelek is nagyon hagyományosan, a hagyományos "vágj természetes arcot!" favigyorommal.

Nade miután a divatbemutató része a dolognak lecsengett, előkerültek a sarokból a használati tárgyak az eseményhez, mindegyik elég szép - és biztos hogy mocsokdrága - antik benyomást keltő szerzet volt. Itt van az esemény főszereplője, a vakutűzben égő vízforraló kanna, nem annyira hagyományhű gázégőn, valamint mellette a kis asztal rajta a teatartóval.

 

 A teatartó edényről itt egy közeli is mert tényleg szép:

Aztán az előkészületek után jött a főesemény, a teakészítés és ivás! Ezt most annyira nem részletezem, mert már korábban volt szó a folyamatról, és az most is ugyanúgy zajlott. Ami extra volt, hogy az első kör után ezúttal mi is részt vehettünk a dologban, és a főnéni instrukciói alapján próbáltuk meg tartani magunkat a mozdulatokhoz és a tea átadásának-átvételének rituális szavaihoz. Több-kevesebb sikerrel. Ahogy korábban is írtam: egyszerűnek tűnik ez, és kívülről nézve tényleg nem egy nagy vaszizdasz, de teljesen más belülről látni, hogy minden mozdulatnak megvan a maga helye és ideje, a teamérő pálca lehelyezésére használt kézmozdulattól a víz kimérésének mikéntjén át egészen a csésze letételéig a tatami egy bizonyos meghatározott pontjára. Azért ez egy élmény volt, főleg "beöltözve". Azért a hivatalos japán ülés (seiza) még mindig eléggé leterheli a lábamat, kb. 20 perc után már nem is éreztem, mert egyszerűen elzsibbadt.

Végezetül a fogyasztott dolgokról is pár kép. Ugye a teázás előtt mindig megeszünk egy különleges édesbabos sütit, aminek kb. marcipán-szintű édessége és töménysége van. Ezek általában külalakra is nagyon szépek, mi most ilyeneket kaptunk. A cucc feladata, hogy jobban kihozza a tea ízét utána.

Végül pedig maga a tea. Ennyi felvezető után nehezen tudok bármit is hozzáfűzni. Tudom hogy ilyen vegyihulladék színe van, de higgyétek el, ezt nem csak hogy lehet, de érdemes is meginni!