Kizökkent idő

Kérem a tippeket. Hol található az alábbi épület?

  

Oké, most nyilván csal mindenki mert egy Japán témájú blogban nyilván nem fogok angliai kúriákról írni, pedig ez akár valahol London külvárosában is lehetne. De nem, ez az épület itt van, pontosabban Tokyoban, a Kyuu-furulawa kertben. Ez a kert nem más, mint egy elkerített nagy park Tokyo északi részén, minimális tiszteletdíj (kb. egy fagyi ára) ellenében be lehet menni és megcsodálni ezt az épületet, 

 

a hozzá tartozó rózsakertet,

 

és a kicsit arrébb lévő japán kertet.

 

Igen, kéremszépen, ez az egész japánban található, és mindjárt azt is felvázolom, hogy miért és hogyan kerül ide valami ilyesmi.

Az úgy volt, hogy hosszú, több évszázados elzárkózás után az 1800-as évek végén Japán egyszercsak összetalálkozott a nyugati kultúrával. A kezdeti averziók és fenntartások után elkezdődött egy gyors ütemű modernizációs folyamat: vasutak épültek, telefon és egyéb technológiák jelentek meg, és ezzel együtt hatalmas divat lett minden ami nyugati. Főleg az elit osztály járt élen ebben: nyugati ruhák, hajviselet és szokások lepték el az országot, ahol 20 éve még katanát lóbált minden magára valamit is adó nemes, most az volt a sikk, hogy hány estélyt szerveztél és milyen nyugati zenész játszotta rajta a kék duna keringőt.jó 40 évvel később a baseball hatalmas népszerűséget kezd gyűjteni, és újabb 20 év múlva persze ez az egész szép lassan elkezd lecsengeni és Japán újra felfedezi saját kultúráját, ami aztán egy erős nacionalista szinezetet ölt...de ettől történetünk idején még messze vagyunk. 

Nem meglepő módon ez az építészetre is kiterjedt, hirtelen mindenki nyugati építészekkel terveztette a házait, valamint a kormány és egyéb középületeket. Jelen épület megálmodója egy nagy iparmágnás, japán leggazdagabb emberei között tartották számon, hatalmas vállalatbirodalom feje. Nyilván hogy felpattant ő is a bandvagonra és nyugati - ez esetben angol - építésszel terveztetett magának lakhelyet. Az épület külső-belső dizájnja és a ház mögötti rózsakert is ennek az embernek a munkája, aki ez időtájt az országban élt és számos kormánymegrendelést kapott.

A kész ház és kert az akkori angol ízlést tükrözte, számos olyan elemmel, ami egy japánnak eszébe nem jutna. A hatalmas, kétszintes épületben van minden: billiárd szoba, külön reggeliző és ebédlő, márványkandalló minden szobában épp csak a bálterem hiányzik. Sajnos ezekről nem tudok fotót mutatni mert az épületben nem engedtek kamerázni sajnos...

A belső bútorzat is ezt a szellemet tükrözte. A falakon vörös drapéria, a plafonon pedig gipsz gyümölcsökból álló díszítéses minta húzódik végig. Szőnyegek és intarziás fabútorok mindenfelé. A legnyugatibb dolgot nehéz észrevenni, mert nekünk fel sem tűnik, de egy japán azonnal kiszúrja: A rózsakertre a legjobb kilátás a háziúr és neje hálószobájából nyílik. Miért fura ez? Nálunk természetes, hogy a tulaj magának akarja a legjobb dolgokat, hiszen ő van napi szinten otthon, nyilván neki kell ezt élveznie a legjobban. A japán szemlélet viszont a vendéget helyezi előtérbe, ezért minden esetben a legszebb kilátást a vendégszobából élvezheti az ember. Itt ugyanis mindent megelőz az, hogy a vendég élvezze az ittartózkodást. 

Vannak persze kompromisszumok is szép számmal. Ilyen pl. a fürdőszoba. A derék ánglius perszehogy lábakon álló kádat szeretett volna, de a japánok ehelyett dézsákban szoktak volt fürdeni saját házukban. Ezért egy köztes megoldás született: A fürdőszobában van egy padlóba süllyesztett hatalmas dézsa márványból. olyan mély, hogy állva is minimum mellkasig ér. így megoldódik az a probléma, hogy az európai kádban az ember nem tud úgy ülni, hogy teljesen ellepje a víz, és az angol is megnyugodott, hogy nem csúfítja egy fadézsa a fürdőszobát. 

Amúgy nem csak itt érezhető a háziúr és a japán szellem hatása. A második emeleten több szoba van, ami abszolút japán stílusú, nagyon fura érzés bemenni egy ilyenbe egy standard nyugati ajtót kinyitva.  A legfurább fúziós szoba az öltöző volt, ahol a földön tatami volt, mert azon könnyű járni, de a szekrénye egy ilyen hatalmas nyugati sokajtós monstrum volt.

Amúgy azóta is jellemző, hogy Japán úgy vesz át dolgokat nyugatról, hogy azért a saját világlátását és gondolatvilágát beleplántálja. Erre még kifejezésük is van, "wakonyousai", ami annyit jelent, hogy "nyugati tudás, japán lélek".

A már említett rózsakert vonzotta a legtöbb látogatót (a házba csak úgy nem lehetett bemenni, vagy a kávézónak kialakított nagyteremben kortyolgattál earl greyt narancsos sütivel, vagy a szervezett túrán vettél részt, mindkettőt bevállaltuk), ami nem is csoda. Bár kicsit szezon után voltunk, de azért elés sok rózsa virágzott még. Én ilyenkor mindig megdöbbenek, hogy ezekből mennyi van, és milyen egzotikus neveket tudnak nekik kitalálni.

A rózsakert végén különösebb átvezetés nélkül egy lépcsővel lejjebb pazar japán kert fogadja a látogatót. Van itt minden amit csak el tudsz képzelni. Kőlámpás,

tó, az elmaradhatatlan pontyokkal,

teaház,

 sziklák minden mennyiségben.

Az egyetlen dolog amit hiányolok már a kezdetektől, az a bizonyos - minden filmben visszaköszönő - bólogató bambusz-cucc, amiben víz folyik és időnként koppan egyet. Mind megtudtam - soha nem találtam volna ki - ennek madár és egyéb vadállat elijesztési céljai vannak. érthető, hogy Tokyo közepén erre kevésbé van szükség.

Végezetül egy érdekesség: jól jelzi, hogy az ilyesmi a japánoknak is mennyire egzotikus, hogy - én ezért hallottam egyáltalán a helyről - egy Agatha Christie stílusú krimitörténet helyszíneként is szolgál egy japán  játékban/képes történetben (valaki találjon már ki egy jó szót a "Visual novel"-re) amit szeretek. A helyszíneket egy az egyben a kúria és a rózsakert ihlette, tényleg olyan a hangulat, minta valahol Európában lenne az ember... Akit érdekel, itt látható egy videó belőle, az eleje meg a vége felé tűnik fel a ház.