Megvilágosodás és a milánói sertésborda

Megvilágosodok minden sarkon. Szó szerint. Hadd magyarázzam el.

Erről talán nem irtam, de több "menjünk el ebbe a térképen jelölt boltba" akcióm kisebb városnéző körúttá fajult, mivel a térkép kissé elnagyolt, a rajta bejelölt landmark-szerűnek szánt boltok-épületek hol felismerhetőek, hol nem, és ráadásképp nincsenek itt utcanevek. Nem azt mondom hogy könnyű eltévedni, de nem különösebben nehéz. A dolgot tovább neheziti, hogy a térképen bejelölt bolt neve néha japánul van irva olyankor is, amikor a bolt tényleges neve angolul van. Ringlispilként körözve kutattam a térképem szerint "ﾌﾚｯｾｰ" (ejtése kb: füresszé) nevű 100yenes boltot, amig rá nem jöttem hogy ez talán azonos kell hogy legyen a "Fressay" feliratu épülettel.

Az utcanevek helyett számok vannak, ez elvileg logikusabbá tenné a dolgot, gyakorlatilag semelyik utcasarkon nem látni semmilyen kiirást, hogy te most épp hol vagy, ezért meglehetősen lutrinak tűnt a dolog. Vannak útjelző táblák, de azok csak a főbb irányokat jelölik (mintha te mondjuk keresnéd a váci utcát, és egy olyan táblát látnál, hogy "Erzsébet hid felé").

Szóval nem egyszerű. De most jön a megvilágosodás. Bútorbolt felé tekerve egyszercsak feltűnt, hogy a villanyoszlopokon ki nyúlfarknyi táblák térnek vissza rendszeresen. És ez volt a megoldás. Nem az épületeken kell keresni az utcaszámot, hanem a villanyoszlopokon. Az összesen rajtavan. Egy misztériummal kevesebb.

Ma reggel volt a bérleti szerződés kötése a házinénivel. Kaptunk mindenféle tájékoztatót hogy mire érdemes figyelni, mit ne csináljunk (pl: ne nyissuk ki az ajtót idegennek lánc nélkül, mert rahedli sok házaló ügynök, vallási aktivista, tévét bekötni akaró ember és hasonló jár). Kaptunk ajándék kávét meg sütit is, én is adtam ajándékot mert illik ilyenkor. Végén a néni meghivott minket kollektiven ebédelni 2 héttel későbbre. Ez azért szokatlan, úgy tűnik itt jóval bensőségesebb a bérlő-tulaj viszony mint nálunk az "irdalá-neviddelahajszáritót" vonal.

Tényleg, ez kimaradt eddig, bár a Japánnal foglalkozók biztos tudják. Itt bárkivel bármilyen kapcsolatba kerülsz, illik neki valami apró ajándékot adni. És itt most tényleg az aprón van a hangsúly. Valami, ami a te országodra jellemző. Én pl bespájzoltam magyar tájképes hűtőmágnesekkel, rusztikus kiskanalakkal, hungary feliratú pirosfehér zöld tollakkal, etc. Néhány kiemelt embernek (olyanok akik tényleg folyton körülöttünk vannak és segitenek, mentor-tanár és hasonlók) hoztam limitált mennyiségben pálinkát (dutyifrii shopban adták ilyen felesüvegben pár euróért) meg pirospaprikát. Vicces, mert pl a tanár akinek a pálinkát adtam, nem is nézte meg mi van a a zacskóban (valszeg errfelé ez illetlenségnek számitana), kiváncsi leszek majd amikor összetalálkozik a 40%os, jellgtelen vizszinű csodával :)

És sztem erről se irtam még, főleg mert a tesztelése a hétvégére marad, szal eddig inkább elmélet a dolog, de ha már szóba került: A japánok nem igazán birják a piát. Ha jól tudom, hiányzik a szervezetükből az az enzim, ami segit az alkoholt lebontani, ezért aztán ők a teljes mennyiséget megkapják hatásképp, mig a mi esetünkben a szervezet aktivan ellenáll. Szóval az a kis üveg pálinka szerintem évekig elég lesz :)

Ebédidőben kellett felkeresnem a mentor-tanáromat interjú céljából, kedves idősebb úr, még magyarul is tudott! Legalábbis egy "jónapot" erejéig :). Feljánlotta, hogy mindenben segit, beszélt németországi kutatásairól meg Lukács Györgyről (nem vicc! valamit forditott tőle még a 70es években, ráadásképp németből). Mindennek a tetejébe ő is meghivott ebédelni egy későbbi időpontra. Ezen a héten ez már a harmadik ilyen, szoknom kell még, hogy itt mindenki ilyen jó arc :)

Délután megint volt egy rakat óránk, most inkább a társalgás-vonalon. Kell majd csinálni ilyen powerpointtal megtámogatott 10perces prezentációt az országáról mindenkinek, itt jól jött hogy nincs több magyar, nincs az hogy többen hasonlót adnak elő. A túrórudit biztos beleszövöm majd valahogy :)

Vicces amúgy, hogy mindenki kicsit a népénél amúgy (pl angolul beszéléskor) megfigyelhető akcentussal beszéli a japánt is. Az indiai ez a klasszikus "szögletes" kiejtéssel beszél, a szlovén lányok pedig kicsit úgy, mint ahogy a filmeken az oroszok szoktak angolul beszélni :). Érdekes ugyanakkor, hogy a taiwaniak ha nem szólnak, még akár japánnak is gondolnám őket mind kinézet, mind kiejtés alapján, a kinaiakat viszont egyből fel lehet ismerni. Éles ellenpélda (legalábbis kinézetre) a Spanyol srác. Amikor meghallottam, hogy jön egy ilyen, a sztereotipiának megfelelően elképzeltem hogy belép majd ide kb Antonio Banderas az El Mariachiból egyenesen, gitárral a hátán. Ehhez képest a srác sztem még nálam is fehérebb :) 

Az ebéd idő hiányában elmaradt (ebédidőben volt az interjú a tanárral), ezért csak 6 után tudtam eni valamit, mivel a kafeteria 2 és 6 között zárva. Viszont mivel alig volt valaki, volt időm nézelődni, és felfedeztem a カレーカツ-t (karékatsu). Lelkes olvasóim, akik figyeltek eddig talán már meg is fejtették, hogy ez mi is lehet. Úgy tűnik, bármilyen messze is megyünk, azért vannak egyetemes dolgok. Ilyen pl az emberiség azon hajlama, hogy fogjon egy ételt, amihez alapvetően semmi köze (jelen esetben a Curry rizzsel, ami Indiából lett átemelve), meg egy másikat, amihez mégkevesebb (katsu, a már tegnap tárgyalt rántotthús) és ezeket csak úgy összedobja egy tálra csinál egy ételt.  Nálunk hasonló elveken alapszik a számomra felfoghatatlan "milánói sertésborda", aminek hagyományos házi kivitelezése a "van itthon spagetti, meg rántotthús, miért ne ehetnénk ezeket egy tálból". 

Szóval, vannak egyetemes dolgok. Még az egyetemen is :)