A Japán császárnő és én

Vicces dolog japánoknak szánt órára beülni. Még viccesebb lesz, ha az órán te vagy az egyetlen fehér ember a világ kb. túlfeléről, és konkrétan meg kell nyilatkoznod komoly hagyományelemekkel tűzdelt belpolitikai kérdésről :D

Az úgy történért, hogy felvettem a "japán alkotmánytörténet" elnevezésű tárgyat. Nem, nem őrültem meg, egyszerűen ez az a kutatási téma (a szakdogámhoz fog kelleni) ami egyáltalán lehetővé tette, hogy kijöjjek ide.

A közhiedelemmel ellentétben ugyanis az ösztöndíjakat nem úgy osztogatják hogy:

- Hé, te ott! Szeretnél Japánba menni egy évre?

- Igen tanárúrkérem, szeretnék.

- Ennél azért kicsit több kell, nem gondolod? Mennyire szeretnél Japánba menni?

- Tanárurkérem, én nagyon szeetnék Japánba menni!

- Rendben van, itt repjegy, mehetsz.

Szóval kellett annó ilyen kutatási tervet csinálni, hogy én igazából mit akarok itt csinálni azon kívül, hogy végigjárom az összes nevezetességet, végigeszem az összes étterem menűjét, és bólogatok ha valaki hozzámszól. Ennek eredménye lett a japán alkotmány behatóbb vizsgálata, aminek az otthoni szakirodalma a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető bőségesnek. Ide megérkezve a mentoraim ezt a tárgyat ajánlották indulásnak (lett volna egy másik is, de az csak a köv. félévben indul.). 

Bemegyek a terembe, viszonylag korán értem oda és még elég üres volt. Leültem úgy nagyjából a terem közepére, nem túl meglepő módon a helyiek még a környékre se mertek leülni :). Végül azért megtelt a terem, jött a tanár is, osztott anyagot, mutogatott powerpointot, ahogy az kell. 

Az óra témája a "Császár személye és szerepe az alkotmányban" volt.

Azt kell mondanom, az előzetes félelmeimhez képest meglepően sokat értettem az órából, bár a tanár eléggé gyorsan beszélt, és dugig volt szakszavakkal az egész. Mondjuk ebben segített két dolog:

1) Azért a témát otthon az egyetemen valamennyire érintettük országismeret órán

2) Ez egy bevezető tárgy volt, ráadásul nem is jogászoknak hanem tanárképzősöknek. Szal nagyon-nagyon leegyszerűsített szöveg lehet, ha éppen ez az anyanyelved. Pl. a tanár külön magyarázta 5 percig a különbséget a "reprezentál" és "képvisel" kifejezések között, ugyanígy külön téma volt az, hogy mit jelent az hogy a császár valamlyen témában csak tanácsot ad, vagy ellenjegyzési joga is van. Namost ezeket - ha már egyszer felfogtam, miről is beszél épp az ember, mert ez nem volt mindig egyértelmű - azért viszonylag alapműveltséggel is fel tudja az ember fogni.

Az óra második felében - és ez az ami miatt egyáltalán írok az egészről - kicsit váltottunk a témán, előkerült az öröklés kérdése. Az ugyanis a helyzet, hogy nem meglepő módon Japánban is férfiágon öröklődik e császári cím. Velünk ellentétben ez nekik eddig többé-kevésbé be is jött: ha jól tudom, vagy 1000 éve ugyanaz a család a császári család. Most azonban úgy tűnik fogy a szerencse és a monarchia-kompatibilis génállomány errefelé is: A legújabb generációban, beleszámítva az oldalágakat is, vagy 8 lány mellett van egyszem fiú, aki így a fénykép alapján masszívan másfél évesnek tűnt. Az a közvélekedés, hogy ez így nem az igazi, mert ki tudja, 20 év múlva mi lesz vele, nem üti-e el egy fagylaltoskocsi, vagy valami ilyesmi. Érthető módon napirendre került mostanában, hogy nem lehetne e mégis nőágon is örököltethetővé tenni a dolgot, és hogy mi történjen pl. azokkal a lányokkal, akik megházasodnak, és ezért elvileg kikerülnének a császári családból. Ehhez még annyit kell tudni, hogy a családhoz tartozás errefelé nem csak egy fogalom, hanem egy intézmény, külön családi anyakönyv van, mindent nyilvántartanak nagyon szigorú rend szerint, ezért ilyen fontos ez. 

Először is kaptunk a témáról 3 újságcikket, amit el kellett olvasni és "gondolkozzunk rajta". Én a gondolkozásig nem jutottam, mivel az elolvasás se volt egyértelmű. Node innen jön a vicces rész. A tanár beosztott minket 6fős csoportokba, és meg kellett vitatni a témát úgy, hogy 3 ember amellet érvel hogy kell nőági öröklés, másik oldal meg amellett hogy fúj, császárnőt soha. Össze is kerültem 5 japánnal, és miután átestünk a szokásos "jé, ez beszéll!" szakaszon, naná hogy abba a csapatba kerültem, akik akarják hogy császárnő lehessen. 

Namost nemtudom érzitek e. Itt előállt a helyzet, amikor a világ túlsó feléről jött fehér ember megmondja a frankót, hogy "gyerekek, értem én hogy 1000 éves hagyományotok van, de haladni kell a korral". Nyilván nem volt ennyire komoly, csak a helyzetet éreztem végletesen abszurdnak.

Hogy valami kreatívat is hozzátegyek a témához, meséltem nekik az ősi magyar királyi családról, az Árpád-házról, akik pont azért haltak ki 300 év után - nem mellékesen káoszba taszítva az egész országot, hogy aztán a békében mindenféle random királyok kövessék őket - mert szintén ragaszkodtak a férfiághoz, amíg egyszercsak elfogytak. És hogy szerintem mennyire menő már az, hogy itt 1000 éve ugyanaz a család adja a császárt. Ha lehet, én a helyükben ezt nem rontanám el, ha egy módom lenne rá. 

Jövő órán folytatni kell a megbeszélést, azt garantálom hogy a többi csoportban ilyen kuriózuma nem lesz senkinek :)

Aztán ha egyszer tényleg lesz Császárnő itt, megmondom neki hogy én vettem ki az első téglát a férfiági öröklés falából :D

És most Magyarországról. Az történt ugyanis, hogy kell jövő hétre egy prezentációt csinálnom, amiben bemutatom Magyarországot. Miután eltöltöttem két órát a szöveg megírásával (elhelyezkedés, éghajlat, ételek, látnivalók, kultúra), és másik kettőt azzal, hogy a netről fotókat válogattam össze a paprikáskrumplitól kezdve a túrórudin át a hősök teréig és a skanzenig, rájöttem hogy Magyarország milyen menő egy hely. Ilyen kis helyen ennyi mniden érdekes és egyedi dolog nem sok fordul elő a világon. Vicces, hogy a világ másik felére kellett jönnöm, hogy ezt felfogjam :D Úgy látszik, ami ott van a szemünk előtt, az természeres, sé nem vesszük észre, amikor meg hopp, arrébbmegy, mindjárt feltűnő lesz. És most már közhelyek-rovat is van a blogban :D

Lehet, hogy a Halloween partyra - már csak Lugosi Bélára tekintettel hagyományőrzéből is - vámpírnak kellene öltöznöm. Az ostorcsattogtató-bicskával faragott magyar akcentussal előadott angol horroridézetek mennének ("ály nevür drinkk.....vályn"), szúrósan nézni is tudok, és azt többen tudják, hogy a "magam elé rántom a köpenyem és hahotázok" rutínom is évek hosszú sora alatt csiszolódott tökéletesre. 

Az alternatív ötlet a pszihopata gyilkos. Úgy néz ki mint bárki más :D