Megint volt alkotmányismeret órám. Most valahogy még többet sikerült felfogni az egészből, még azt is mertétettem, amikor olyan dolgok kerültek elő, mint "emberi jogok", "természettől való és államtól való", vagy éppen "jogi személy". Sikeres ember vagyok.
Emellett folytatódott a multkori kerekasztalos beszélgetés arról, hogy legyen-e japán császárnő. Vicces módon én voltam kb. az egyetlen, aki utánanézett a dolognak. Ennek prózai oka volt. Mivel a kiosztott japán újságcikkből kb. csak a kötőszavakat értettem, ezért kénytelen voltam angolul (naná hogy a wikipédián) utánaolvasni, hogy ez meg itt a miafene. így sikerült olyan érveket is bedobnom, hogy "dehát régen is volt császárnőjük, még ha csak átmenetileg is, ne mondják már hogy ez annyira szokatlan". Legmenőbb, hogy erről eladdig a japánok se hallottak, legalábbis az az öt nem, akikkel összekerültem. Oké, nem ma volt, de akkor is.
A kendóba kezdünk belerázódni, de kemény menet lesz, azt érzem. Ehhez mondjuk az is kell, hogy a tanár, aki a GYP-s csoporttal (mi hárman, három 8-10 évesforma srác, és Nanami, a 6 éves kislány) foglalkozik, mindenkivel egyénileg végigcsináltatja és nézi a gyakorlatokat, és mondja, hogy valamit most épp jól csináltál, vagy sem, ha kell, ötvenszer kijavít, saját maga megmutatja, hogy te mit produkáltál az előbb, és hogy mi volt benne a nemkóser, mit kéne csinálni. És ezzel együtt is pörög az óra, végére kellemesen elfárad az ember. Szóval érezni, hogy lelkesedéssel, odaadással foglalkozik az oktatással. Máshol ugye ez se feltétlen van így. Simán lehet, hogy az új fiút elküldik a terem sarkába, hogy "csináld ezt a vágást 150szer", azt csodálkoznak ha nincs haladás.
Az is érdekes, hogy az óra végén, mikor a van a "leülsz és átgondolod az életed" rész, ott a fő mester mindig tart egy kis beszédet. Most pl. előadta, hogy tegnap tévét nézett, és látott egy embert a paraolimpián, akinek nem volt lába térd alatt, mégis futott 100métert. És hogy ez az ember mennnyire nagy odaadással és erőbedobással csinálta ezt, pedig lába sem volt. És ha ő ezt megtudja tenni, akkor nekünk mégannyira meg kell tudnunk tenni hogy 1-1 gyakorlatba mindent beleadunk. Aztán felvetette, hogy nem csak kendózni kell tudni mindent beleadva, hanem hogyha bármit csinálunk, akkor azt szÍvvel-lélekkel kell csinálni. Mondjuk mindenki gondolt itt a tanulásra, de példának hozta fel a mangaolvasást és az alvást is :D Szóval van ilyen kis filozófiai est a végén, ami - a tartalmát most direkt nem számítva - megint csak azt mutatja, mennyire másképp állnak itt emberek a dolgokhoz.
Óh, és sajnos Nanamit elkisérte az anyukája ezért nem tudtuk hazavinni :(
Azt hiszem egy élet is kevés ahhoz, hogy az ember megértse ezt ahelyet. Történt ugyanis, hogy az előttem hazánkból ittlévő révén megörököltem egy kedves japán hölgyet. Vele így tegnap sikerült összefutni megismerkedés céljából. Namost annyi rutínom már van, hogy itt bárkivel kapcsolatba kerülsz, annak ajándék jár, ezért a bőröndkapacitás engedte tömegben hoztam magammal "magyaros" ajándéktárgyakat: budapest-képes hűtőmágnest, kiscsomagolású pirospaprikát, nemzetiszínű bögre-toll kombinációt, Lagzi Lajcsi mellszobrot, ilyeneket. Ebből össze is készítettem egy többdarabos csomagot hogy majd milyen jólnevelt külföldi leszek hogy lám, ismerem a helyi módot.
Namost konkrétan az történt, hogy a kedves hölgy a megismerkedés kb tizedik percében a világ legtermészetesebb dolgaként hozzámvágott két szatyornyi japán kaját. Ebben volt instantrámen, miszóleves-alap, udontészta, tófu, csoki, kekesz....csak ami most eszembe jut, szó szerint két szatyornyi cucc. Ezt követően vagy fél órát azzal töltöttünk, hogy ő aprólékosan elmagyarázta nekem, hogy melyikkel mit kell csinálni, ideértve az instant ráment, az instant KÁVÉT, és mondjuk a tófut is. Mivel valószinűleg annak a kornak a szülötte, amikor a férfiember csak és kizárólag akkor megy a konyha közelébe, ha részegen eltéveszti a WC-t, ezért tette mindezt annak a veterán műszakvezetőnek az aggályos aprólékosságával, aki az atomerőműben a részmunkaidős egyetemistának magyarázza az urándúsító berendezés helyes használatát.
Mindehhez képest én ott vigyorogtam a magyar jellegű ajándéktárgyaimmal, kicsit sem érezve egyenértékünek a szitut. Valahogy nem számítottam ekkora nagylelküségre valakitől, aki még csak nem is látott korábban. De úgy tűnik, itt ikyen is van. :D
Egyszer régen ( még zsenge koromban)én olvastam erről tanulmányt, hogy Magyarországon nagyon alaposan és részletesen tanuljuk a történelmet, nemhogy európai de világviszonylatban is az élen járunk ezzel. Állítólag ez a szocialista éra hozománya, ott erősen dolgoztak azon hogy a szépített történelem a fejekbe legyen ütögetve. Az csak szerencse, hogy manapság azért már a valósat tanulják a fiatalok.
VálaszTörlésSok országban viszont csak érintőlegesen kell ezeket tudnia egy diáknak. Furcsa az biztos :)
Erre nem is gondotlam eddig, de lehet benne valami. Azt tudtam, hogy nálunk az átlagosnál fejlettebb a lexikális tanítás, de azt hittem hogy azért a saját országáról mindenki tud annyit, mint mi, max a világtörténelem nem érdekli őket.
Törlés