Ifjak és idősek

Megint órám volt. Hogy milyen, az most nem fontos. Ami fontos, hogy az órát tartó tanár személyében találkoztam A BÁCSIVAL. Biztos mindenki, aki járt bármilyen felsőoktatási intézménybe, ismeri a típust. Nagyon idős, de még idősebbnek látszik, nagyon megfontoltan beszél, de mégis elég nehezen követhető amit mond. Nagyon érdekes dolgokról beszél, de 20 perc után azon kezdesz el gondolkodni, hogy a - tárgyfelvételkor valamiért szimpatikusnak gondolt - " a XXII. századi szerszámgépgyártás hanyatlásának okai Proust prózája tükrében" tárgyú órán hogy francba jutottatok el a Kubai banánültetvények kártevőinek osztályzási módszertanához. 

No, a Bácsi pontosan ilyen. Emellett nekem még egxtra élmény, hogy öltönyével, nyakkendőjével és magas homlokával pont olyan, mintha a Meiji-korszak kormányainak egyik minisztere maradt volna itt velünk valahogy az elmúlt 120 évben. 

Nekem mondjuk az külön jól jön, hogy viszonylag érthető nyelvezettel arról beszél, hogy bizony az ő gyerekkorában még nem volt mobiltelefon, rendes is csak elvétve, és milyen para volt pl mikor a barátnőjét akarta felhívni, és nem tudta ki fogja felvenni a telefont. Mert ha pl. a zord apa, akkor az nem nyerő. És hogy nekünk ezzel már nem kell megkűzdeni. Meg ne kérdezzétek, hogy került ez pontosan elő. Az óra témája elvileg az emberi kapcsolatok lennének és az elején felvetette hogy a mobiltelefonok hogy befolyásolják ezt. Aztán valahogy ide kanyarodtunk. A legjobb, hogy ő nem elégszik meg azzal, hogy ő beszél, időnként odaadja a mikrofont hogy "nyilatkozzunk meg, mit gondolunk". Ez mondjuk feltételezi hogy értjük a kérdést, ami azért még mindig nem megy 80%os szint főlé :D

Egyszóval érdekes volt, na.!

Az egyik órán levezetésképp Activity-ztünk japánul. Oké, nem a teljes játékot, csak a "magyarázd meg más szavakkal ezt a fogalmat" részt. Ez még úgy ahogy kivitelezhető, bár nem mindig olyane egyszerű, mint ahogy az ember elképzeli.

A mai kendo edzésen új ellenfelet kaptunk, megjelent ugyanis a 6 éves kislány, Nanami. Ő hihetetlen élvezettel és végig labdaként pattogva hadonászott egy nálánál jóval nagyobb karddal, és persze hogy hihetetlen mód érdekeltük mi hárman. Kb. mindenen, amit csináltunk, hangosan nevetett, és nagyon jó játéknak találta, hogy ő viccesen rácsap a lábamra a kardjával, én meg viccesen ugrálok féllábon, mert fáj. A rózsaszín-csíkos szőke szlovén lányt az óra végéig nem sikerült feldolgoznia szegénynek. Hazafelé menet nagyon komolyan elgondolkodtunk rajta, hogy vajon udvariatlanság lenne-e megkérdezni, hogy hazavihetjük e :D