Csináljuk a fesztivált

Ma volt az első napja az egyetemi fesztiválunknak. Ez eléggé hasonlított a már korábban említett városi fesztiválra: Az egyetem területén felállítottak egy csomó bódét-sátrat, amiben ezerféle ételt lehetett kapni. 

A dolog különlegessége az, hogy ezt TELJESEN A DIÁKOK SZERVEZTÉK. Ergó az egésznek semmi, de semmi felügyelete sem volt, egy rakás huszonéves ember (2-300) fogta magát, és azzal töltötte a hétvégéjét, hogy fesztivált szervez a többieknek. 

Persze, van emellett az egész közepén egy nagyszínpad, ahol amatőr és félprofi rockegyütesek léptek fel egész nap. Volt olyan, ami egész jó volt, de a legtöbb ott esett szét, amikr rájöttél, hogy a furcsa, az egész jó gitár-riffeket helyenként megszakító zúgás az énekes akar lenni.

 Mindez klubbokra bontva történik. Ez ilyen japán sajátosság, de errefelé az iskolákban van ezerféle szakkör, klub, és szinte kötelező, hogy te legalább egy ilyennek tagja legyél. A lehető legszélesebb palettán mozognak ezek, van úszó, sí, dráma, zene, irodalmi, acapella, tea, foci, baseball, és még sorolhatnám, milyen klub. Ezek a kulubbok egész évben működnek, és elég komoly részvételt és energiabefektetést igényelnek a tagoktól, szóval nem úgy megy, mint nálunk a rajzszakkör, hogy beiratkozom, aztán időnként lemegyek, és ennyi. Itt kb. ez határozza meg, hogy te ki vagy az egyetemen belül, kik a barátaid, kikkel vagy együtt, etc.

Namost, minden ilyen klubnak van egy saját sátra, és egy előre eltervezett dologgal nyomul ott. A nyomulást szó szerint kell érteni, van mindenhol 1-2-3 ember, akinek csak az a dolga, hogy áll a stand előtt és minden arrajáróra ráüvölt, hogy kérem tessék tőlünk venni. Erre a létező legeváltozatosabb technikák vannak, a termék arcodba tolásától kezdve a kedves mosolygó maid-ruhás lányon át a teljes cosplay sátor felvonultatásáig. Szóval abszolút nem az van, mint nálunk, hogy mész és az eladó meg várja, hogy hozzászólj.

Mi, mint a "beyond nemzetközi klub" (ez így a cserediákok, és a velük rendszeresen lógó japánok fedőszervezete) két dologgal készültünk. Az egyik egy Chidzsimi nevű kóreai étel volt, talán még emlékeztek arra a zöldséges palacsintára, amit az egyik bulin csináltunk, na, ez volt az. A másik a szlovén srác instruktálásával készített palacsinta volt (ő palacsinke-nek nevezte, de ugyanaz a lényeg). Ezt árultuk váltott műszakban reggel 10től este 7ig. Ebben a nap második felében én is tevékenyen résztvettem, egy baromi nagy táblával a nyakamban üvöltöttem az emberekre hogy ők bizony akarnak most chidzsimit meg palacsintát. Egy idő után mobil üzemmódba váltottunk és egy tálcával elkezdtünk körözni a fesztiválon, eljuttatva az ételt olyanokhoz is, akik nem találták meg a kissé a fősodortól távol eső sátrunkat. 

Ah, és amikor nem ezt csináltam, akkor ettem persze megint. Hozzájutottam végre sült poliphoz, ami isteni, megint volt kara-age, ettem vajas-fűszeres édeskrumplit, tiramisut, és asszem még valami fagylalt-félét piskótával. Nem is ettem aznap mást :D

Majdnem voltam kisértetkastélyban is (obakeyashiki, az egyik teremben volt berendezve), de olyan istentelen sor állt, hogy fél óra várakozás után feladtuk.

Ahová viszont bejutottunk, az a tea-klub teaszertartás szobája, ahol részt vehettünk egy rögtönzött teaszertartáson. Húúú, ez valami egészen más világ. Maga a tea is finom volt, meg sütit is adtak hozzá, de itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy az egésznek van valami iszonyatos módon kiszámolt szertartásossága. Kicsit el vagyok veszve, mert szinte semmit nem fogtam fel abból, ami történt, de erről így akarok még többet tudni, ha ez összejön, akkor majd írok bővebben is!