気

Érdekes dolog történt Kendó alatt. Úgy érzem, haladok valmerre. Persze, a fény az alagút végén lehet, hogy egy felém robogó vonat lámpája, és persze, még rengeteg dolog sehogy se megy, de a sensei MEGDICSÉRT, és erre eddig nem nagyon volt példa. 

Ezzel összefüggésben feltűnt, hogy most egyedül voltam külföldiként jelen, a lányok ugyanis nem érezték a motivációt és passzolták a napot. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon van e összefüggés, és azt hiszem, rajta vagyok valamin. 

Lássuk a tényeket először a tényeket:

1) A japánok az idő elteltével rohamosan feljődnek a kendóban, míg mi, buta külföldiek ugyanazon a szinten maradunk hosszú idő után is, és csak lassan fejlődünk.

2) Amikor csak egyedül vagyok külföldiként jelen a dódzsóban, valahogy ügyesebb leszek.

Ezek tehát a tények, lássuk a magyarázatot:

Állítsuk fel azt az axiómát, amely szerint nem elképzelhetetlen, hogy a kendó gyakorlásához energiára van szükség. Nevezzük ezt az energiát 気(ki)-nek. A japánok szervezetében van egy enzim, ami a 気-t termeli. Ez a mi szervezetünkből hiányzik, van helyette az alkoholtűrő enzimünk. 

Ez az enzim a japánok szervezetében folyamatosan 気-t termel, amely a kendó-gyakorlatok végrehajtása során kiválasztódik és a szervezet kibocsátja az izzadtsággal együtt. Ezt a leadott energiát az edzőtermben lévő shoumen (a kvázi szent tárgyként kezelt japán zászló, amely a falra van kifüggesztve) abszorbálja, kettős funkciót látva el.

1) Az energiát felhasználva magasabb szintű 気-t hoz létre, amelyet a japánok 気 termelő enzimjük segítségével fel tudnak szívni, magasabb rendű gyakorlatokat végeznek, amely megint csak - magasabb rendű - 気 kibocsátáshoz vezet, és ez így megy tovább.

2) Vannak azonban ugye a dódzsóban a sensei-ek, akik már annyira ügyesek, hogy nincs hova fejlődniük, elérték a maximum szintet. így a kibocsátott 気-jük helyére nem tudnak magasabb szintű 気-t felvenni. Ez alapján belátható, hogy a dódzsóban 気 felesleg keletkezik. A shoumen ezt a 気 felesleget egy állandó szinten tartja.

Az így létrejövő 気 állandó - amelyre hatással van a dódzsó mérete, a japán zászló felülete, valamint a sensei-ek száma és 気 szintje is, de senkit sem szeretnék a számításhoz szükséges matematikával untatni, komplikált ugyanis - teszi lehetővé, hogy a 気 enzim nélküli külföldiek is kendózhassanak, ugyanis ezt mi is fel tudjuk venni, és felhasználni. De mivel először a saját 気 termelő funkciónkat kell vele kiépítenünk, természetes, hogy az első időkben rendkívül lassan fejlődünk, hiszen a felszívott 気-t nem tudjuk a gyakorlatok végrehajtására fordítani.  Mindemellett, mivel ez az energia a dódzsón belül egységnyi, ezért a külföldiekre létszámtól függetlenül azonos mennyiségű 気 jut. Tehát minél több a külföldi, annál kevesebb 気 jut egy emberre. Természetes tehát, hogy minél kevesebb a külföldi, annál ügyesebbek a kendóban.

Ha belegondoltok, ez megmagyarázza azt is, miért nem különösebben ügyesek az olyan emberek kendóban, akiknek nincs a japán zászló kifüggesztve a gyakorlótermükben. A teljesség igénye nélkül gondoljunk csak a középkori lovagokra, vagy a balett-táncosokra.

Az is érthetővé válik, miért nem tudott  Japán sosem területeket  tartósan megtartani az országhatárán kívül, ugyanakkor miért nem verte meg soha senki őket otthonukban. A Shoumen közelsége ugyanis hatással van a 気 miatt a japán kűzdőszellemre is.

Lehet, hogy néhány történelmi érdeklődéssel bíró embe közületek most valami atombombát kezd emlegetni. A kutatásaim még nem tartanak azon a ponton, hogy működő elméletet állítsak, fel, de jó okom van feltételezni (lásd a témában a Yukuefumei Egyetemről való Koshihiki Professzor munkásságát), hogy az atombomba által kibocsátott részecskék semlegesítik a 気-t, mivel ugyanazon a frekvencián rezegnek.