(Feltámasztjuk a célegyenesben ezt a régi rovatot, ugyanis mostantól kb. jövő hét közepéig régi adósságokat törlesztek. Erről pl. totál nem gondoltam, hogy nem született róla bejegyzés, mivel elég komoly és érdekes dolog volt...csak azzal tudom magyarázni, hogy időben nem sokkal a nagy tavaszi egyhetes utazás után történt, amikor is valszeg annyira belefáradhattam az írásba, hogy úgy voltam vele hogy majd megírom később...aztán ez lett belőle. Az időpont április 4-5)
Gunma - a prefektúra ahol vagyok - eléggé ismeretlen a nagyérdemű előtt. Én konkrétan azt hittem idejövetelem előtt, hogy egy várost hívnak így. Ennek oka, hogy nincs igazán híres nagyváros vagy művészetileg-kereskedelmileg-történelmileg fontos dolog errefelé, és a tengertől is eléggé messze esik. Ami azt illeti, a japánok se tudnak róla túl sokat. Van azonban pár dolog amiről híres. Ide tartozik a yakimanjuu, ami egy süteményféleség, a daruma, ami az újévkor vett vörös színű bábú, valamint az, hogy a zöldségek kifejezetten finomak. Ja, és az onszen. Ebben a térségben nagyon sok és nagyon híres onszen van, ezért járnak erre sokan nyáron, vagy épp egyéb fürdőszezonokban. Az onsen alapjairól egy korábbi bejegyzésben már volt szó, ezért ettől most eltekintek. A tavaszi szünet utolsó napjait kihasználva elmentünk ugyanis páran a leghíresebb onszenfaluba, Kusatsuba. Ez a hegyek között található kis falu, jó magasan van ezért némileg hűvösebb itt a levegő, és tele van melegszünk forrásokkal. Ide érkeztünk meg úgy 2 óra autózást követően.