Blast from the past, avagy az elveszett bejegyzések fosztogatói, harmadik rész: Elonszenesedés

(Feltámasztjuk a célegyenesben ezt a régi rovatot, ugyanis mostantól kb. jövő hét közepéig régi adósságokat törlesztek. Erről pl. totál nem gondoltam, hogy nem született róla bejegyzés, mivel elég komoly és érdekes dolog volt...csak azzal tudom magyarázni, hogy időben nem sokkal a nagy tavaszi egyhetes utazás után történt, amikor is valszeg annyira belefáradhattam az írásba, hogy úgy voltam vele hogy majd megírom később...aztán ez lett belőle. Az időpont április 4-5)

Gunma - a prefektúra ahol vagyok - eléggé ismeretlen a nagyérdemű előtt. Én konkrétan azt hittem idejövetelem előtt, hogy egy várost hívnak így. Ennek oka, hogy nincs igazán híres nagyváros vagy művészetileg-kereskedelmileg-történelmileg fontos dolog errefelé, és a tengertől is eléggé messze esik. Ami azt illeti, a japánok se tudnak róla túl sokat. Van azonban pár dolog amiről híres. Ide tartozik a yakimanjuu, ami egy süteményféleség, a daruma, ami az újévkor vett vörös színű bábú, valamint az, hogy a zöldségek kifejezetten finomak. Ja, és az onszen. Ebben a térségben nagyon sok és nagyon híres onszen van, ezért járnak erre sokan nyáron, vagy épp egyéb fürdőszezonokban. Az onsen alapjairól egy korábbi bejegyzésben már volt szó, ezért ettől most eltekintek. A tavaszi szünet utolsó napjait kihasználva elmentünk ugyanis páran a leghíresebb onszenfaluba, Kusatsuba. Ez a hegyek között található kis falu, jó magasan van ezért némileg hűvösebb itt a levegő, és tele van melegszünk forrásokkal. Ide érkeztünk meg úgy 2 óra autózást követően.

Sokadszorra is apróságok

(Minden nap új bejegyzés? What sorcery is this? 3 hetem maradt, sok az elmaradt bejegyzés amit pótolni kell, és most ezen a héten kivételesen ráérek mert a záró pszeudó-szakdogámat kéne írnom, és bármilyen elterelést szívesen fogadok)

Mivel - legalábbis az augusztus óta eltelt időszak tekintetében - sikeresen beértük a jelenkort, ezért némileg össze akartam foglalni, hogy mi a helyzet most errefelé, hogyan tovább, mire lehet számítani a következő 3 hétben.

"300", avagy "THIS! IS! ISHIKAWA!!!!", Második fejezet

Buszra szállva reggel visszaindultunk Kanazawába, a megyeszékhelyre, hogy itt újra összetereljék a 300 embert és megkapjuk a második körös családjainkat. Az elképzelés az volt, hogy az első körben a vidéki életmódot és prefektúra természeti meg hagyományos értékeit ismerjük meg, aztán innentől kezdve a prefektúra legnagyobb városában lennénk. A város különlegessége, hogy a háború szerencsére egyáltalán nem érintette, ezért rengetek történelmi épület maradt fent.

"300", avagy "THIS! IS! ISHIKAWA!!!!", Első fejezet

A vonatra szállásnál elkezdődött az élmény gyakorlatilag, ugyanis ezt is fizették, így egy év után végre volt lehetőségem gyorsvonatra ülni. Ezt eddig azért hanyagoltam mert a sima vonathoz képest kétszeres ára van, bár tényleg ég és föld. A sima vonat minden bokornál megáll és kb. a 3as metróhoz hasonló üléselrendezéssel bír, ez a készség meg kb. repülő szintű kényelmet nyújt, és ez már tényleg csak olyan helyeken áll meg, ahol emberek is laknak esetleg. A vonaton rögtön össze is futottam egy vietnámi lánnyal aki szintén a táborba tartott, úgyhogy az út sem telt unalmasan. 

"I pad"

Folytassuk akkor a kalandozást. Szóval délután fél5 tájban a többiekkel elrobogott a busz a távolba, én meg néztem ki a fejemből és azon kezdtem agyalni, hogy mit fogok kezdeni másnap reggel 8ig, a vonatom indulásáig egy totál ismeretlen városban. Persze, mindezt megelőzően eszembe jutott, hogy esetleg foglaljak szállást, de az a szomorú helyzet, hogy ez egy nyaralóövezet, mintha kb. Balatonalmádiban akarnék olcsó szálláshoz jutni. Ezért aztán úgy voltam vele, hogy odamegyek és "majd lesz valahogy". Életemnek számos nehéz szakaszán segített már át ez a taktika, reménykedtem benne hogy most is így lesz.

INGLIS, DUJU SZPíKIT???? Part 2.

A drámai késleltestés szabályainak engedve nem folytatjuk most az előző bejegyzés kliffhengerét, hanem más vizekre evezünk. Egy régebbi bejegyzésben szó volt már arról, hogy milyen szerepet is tölt be és milyen szinten van itt az angol nyelv úgy általánosan. Most ezt folytatnák egy csokor új felfedezettel. Ezeknek közös elemük, hogy az előzőekkel ellentétben nyelvtanilag nincs velük baj, cserébe nagyon furán/groteszkül hatnak azon a helyen ahová kerültek, és el nem lehet képzelni, mi volt a szándék a megalkotásukkal.

Ein Strand

Voltam tengerparton. Azért teljesítmény hogy egy szigetországban ehhez majdnem egy év kellett, de tessék az erőfeszítést méltányolni! Aki ránéz Gunma térképére az láthatja, hogy bizony mértanilag úgy van a megye belőve, hogy a lehető legtávolabb legyen a tengerparttól, szóval ez is közrejátszhatott a dologban.

Meg persze azt is figyelembe kell venni, hogy a 60-as évek kemény iparosítása és a gazdasági fellendülés közepette arra senki se gondolt, hogy a nagyvárosok - amelyek jelentős része az óceánpartra épült - körüli vizekre valahogy vigyázni kéne. Ezért aztán a óceán felőli oldal kb. nyaralási szempontból alkalmatlan, az ipari létesítmények és az egymást érő kikötők miatt nem nagyon van lehetőség meg akarat arra, hogy belemenjen az ember. Épp ezért mennek az emberek nyaralni Okinawára, ami egy, a főszigetektől távol, délre lévő trópusi szigetcsoport (kb. ez a japán Hawaii), vagy, a kevésbé gazdagok Japán másik, Ázsia felé eső oldalára.