Tadaima

Hazaértem.

Mivel irgalmatlan mennyiségű élményt akarok megosztani, cserébe keveset aludtam az elmúlt héten (talán kiátlagolható 6 órára, de nem biztos), ezért ma már nem érzek lelkierőt az első nap kitárgyalására. Bár csalhatnék, és vehetném eső napnak azt, amikor este felutaztam Tokyoba és megszálltam a reptéren :D Cserébe inkább egy kis tízer, hogy miről lesz szó a jövő héten, kb. minden nap egy új bejegyzéssel:

- Tokyo 350 méter magasból

- Onszen-fürdő a tenerparton
- koromsötét labirintus egy tepmlom alatt
- Maid-cafe
- Cseresznyevirágzás
- Polipok, cápák, pingvinek és egy capibara
- Aranyborítású templom
- 350-nel repesztő mágnesvasút
- kimonós lányok

és még számtalan egyéb....

Tessék hangolva maradni. 

It's ALIVE, it's ALIVE!!!!

Szörnyet alkottam.

Kicsit bővebben, olyan érzésem van, mint a történetbeli dr. Frankenstein-nek (azt hiszem ez jó alkalom arra, hogy segítsek tévhitet oszlatni: a "Frankenstein" elnevezés soha nem a szörnyre utalt, hanem a doktorra, aki csinálta. A szörnynek soha nem volt neve.), akit csak hajtott a tudományos kíváncsiság az elektromossággal meg az emberi szövettel összefüggésben, aztán most rémülten figyeli, ahogy a szörny elindul a falu felé.

???

A blog történetének szerintem legrövidebb bejegyzése fog következni, de muszáj megosztanom, amíg még friss az élmény.

Valaki megkínált tegnap sör-karamella ízesítésű cukorral.

Gondoltam kihagyok egy sort, hogy ennek a gondolatnak legyen ideje besüllyedni a pszichébe.

Namost vannak olyan étel és ízhatások, amelyekre utólag azt mondja az ember, hogy "nem gondoltam volna, hogy jó íze lesz, de az lett"

Erről nem gondoltam volna, hogy jó íze lesz, és nem is lett. Valami embertelen borzalom. Az állaga vajkaramella, az íze pedig leírhatatlan. Karamellás felhangokkal kevert szobahőmérsékleten felejtett whisky-s  íze volt a sör jellegzetes keserűségével és a valami fura penészes ütőérzéssel.

Nagyon sok melonszódát kellett rá inni utána.

Ne próbáljátok ki. Sziasztok.

Száábiszü

Mondok három, egymástól teljesen független példát arra, hogyan kezelik itt a szolgáltatásokat. Tanulság nem lesz a végén, azt mindenki levonhatja maga, de tessék megcsodálni a helyzetet.

Babázás

Vasárap volt az egyik jelentős japán ünnep, a Hinamatsuri. Ez, bár alapvetően családi, zárt ünnep, de mégis sikerült részt vennem rajta, ugyanis egy áttételesen ismerős család meghívott magához, hogy nézzem meg a feldíszített baba-emelvényüket, aztán még sütivel meg teával is megkínáltak :)

Magáról az ünnepről pár keresetlen szót már szóltam a legutóbbi Tokyo-s bejegyzésben, most nézzük kicsit bővebben, miről is van szó.

Történetek a mikrofonból

 Egyre furább számok kerülnek elő karaokézés közben. És most nem csak arra gondolok, amikor kitaláltuk, hogy a - helyiek szerint legalábbis - enyhén koreai kinézetű, és ezért mindenki által "kimdzsong"-nak hívott japán sráccal közösen elénekeljük a Pet Shop Boys-os "Go West"-et, mivelugye hogy Japántól nyugatra Észak-kórea van. Bár ez is fura de vannak furábbak is.

A szintlépés fáj, avagy a manus kezének sorsa

Nem akartam ma megint írni de muszáj ezt még most ameddig van jobbkezem mert aztán nem lesz és nem tudom megírni és akkor majd csodálkoztok hogy mér szűnt meg a blog nagyhírtelen.

Szóval az úgy történt, hogy elmentem most megint kendózni egy kisebb (másfél hetes) kihagyás után. Ugyanis jórészt a hideg eltántorított a vándorúttól, kivéve azt az egy alkalmat, amikoris épp meglepetésszerűen karaokézni mentünk, és bizony amikor az a választás áll előttem, hogy vagy 20 perc fagyosszélben bringázás után kell csapkodnom másfél órán keresztül a levegőt, vagy tovább üvöltöm kórusban a józanul is csontrészeg kiállású szlovén haverral hogy "DIÁJOFDETÁJGEEEEEEER!!!!" akkor valahogy az utóbbi nyert. De most megint eljutottam a szent helyre, lángolt szívemben az elhatározás hogy bizony a célom az hogy jó legyek, és oly sok a harc, és a kűzdelem, de győőőőzelem vááár rááááám. 

Na, ennek meg is lett az eredménye.